Peer, Szentesi és Krasznahorkai a Teslában - Ilyen volt 2017 őszén a Margó!

.konyvesblog. | 2017. október 26. |

2018 nyaráig kell várni a következő Margóig, de hogy ne legyetek addig nagyon szomorúak, összeszedtünk néhányat a legjobb, legelgondolkodtatóbb, legviccesebb videókból, melyek a négynapos fesztiválon készültek.

Zeitgeist

Lázadni hetven százalékban dögunalom - értett egyet a kényszeresen szabályszegő költő, aki bármilyen szorult helyzetből kidumálja magát, az Istenhez megtért lázadó, akinek nehezére esik visszanéznie legbalhésabb éveit, és a jó útra tért viszkis, aki a börtönévek után beszállt a kézművesiparba.

Závada Péter

Závada Péter sok műfajban alkot, és ezek nem válnak el teljesen egymástól, de elsőbbséget még mindig a költészet élvez. Még akkor is, ha színpadi szöveget ír: "azt is próbálom költői szövegként kezelni, már amikor ez lehetséges”.

Boldizsár Ildikó

"Felnőtté válni nagyon-nagyon nehéz. Ezt régen tudták a közösségek, és mindent megtettek, hogy segítsenek a fiataloknak" - vallja Boldizsár Ildikó, akinek legújabb kötete épp ennek az érzelmileg felfokozott és időnként zűrzavaros korszaknak az átvészeléséhez és tartalmas megéléséhez próbál segítséget nyújtani.

Krasznahorkai László

Krasznahorkai László mindig hagyta, hogy a véletlen döntsön helyette. Gyerekként szökős volt, és a szökni vágyás máig alapélményként hat utazás- és hely-tapasztalatára, arról való gondolkodására. A margós felolvasás után, a tapsviharban elhangzott, hogy ez volt Krasznahorkai utolsó fellépése Magyarországon.

Al Ghaoui Hesna

Félni sokféleképpen lehet - állítja Al Ghaoui Hesna, aki újságíróként rendszeresen tudósított konfliktuszónákból, Félj bátran című könyvében pedig saját félelmeivel néz szembe.

Parti Nagy Lajos

Parti Nagy Lajos 14 éve, a Grafitnesz óta nem jelentkezett új verseskötettel, Dumpf Endre akkor egyetlen ciklust írt. Most viszont megpakolja a Létbüfét halállal, szerelemmel, meghinti a költői szenvelgés gyémántporával, és bár alig árul el magáról valamit, mégis nagyon telt és teljes alaknak érződik.

Szentesi Éva

"Novellák megcsalt, hülyített nőkről és férfiakról, akik egymással szúrnak ki, mert soha nem valami közös jó felé igyekeznek, csak a hazugságokat próbálják elfedni" - írtuk korábban a Kardos Margit disszidálról, mely nem kizárt, hogy erősen merített a saját tapasztalásból, ám közben a nővé válás különböző aspektusait vizsgálja.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.