A legfrissebb Könyves Magazinban öt kortárs írónk írt novellát a magyar válogatott kultikus, lecserélhetetlen vagy épp népmesébe illő játékosairól. A játékosok között akadt, aki egy kocsmában gyűjtötte össze a pénzt az első focicipőjére, a szerzők között pedig olyan is, aki a felkérésig semmit sem tudott a mellé választott focistáról. Az irodalom és a foci ezúttal Fehér Renátó, Karafiáth Orsolya, Kiss Tibor Noé, Mán-Várhegyi Réka és Nagy Gabriella íróasztalán találkozott. Az elmúlt napokban a Könyvesblogon is olvashattátok ezeket a novellákat, most egyetlen posztban összegyűjtöttük nektek az összeset.
Fehér Renátó: Király Gábor - Körkapcsolás
"Király miatt lettem kapus általánosban, gimiben, egyetemen, salakon, betonon, parkettán, műfüvön. Szabad akaratomból, nem kényszerből tehát. Akit utoljára választanak, az lesz a kapus. Aki kapus, azt elsők között választják, vagy ő választ. Én nem fontos-hatalmas akartam lenni, hanem kapus. Hatalmasnak ott voltak ők, mindhárman 190 fölött, hármas ikercsillag a kisszobaajtón: José Luis Chilavert, Peter Schmeichel és Királygabi. Bermuda(-háromszög) helyett mackóalsó. Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem, hogy mackóalsót, mackóalsót vásároljon nékem!
A herthás idők elejét főleg a SAT1 teletextjén követtem, percenként frissült az eredmény a meccsek alatt, azok a betárcsázós net előtti iparos idők. A nézőszám a rangadókon több volt, mint a szülővárosunk összlakossága. Értől az Óceánig. Egyszer még az Olimpiai Stadion telefonszámát is kikerestem egy adatbankból (ez is so 90s), de a percdíj és a szókincsem hallatán inamba szállt a bátorság. Az a hír is járta, hogy a berlini sportrovatokban, karikatúristákban motoszkál a zsurnálfordulat a nagy meccsei után, hogy Kirali, ahogy az elején a speaker is hívta, „falat húzna még a Brandenburgi kapu elé is”, de az ötletet a józan főszerkesztői vétók – a történelemre hivatkozva – mindannyiszor elkaszálták. Páneurópai pánik."
Olvasd el a novellát ITT!
Nagy Gabriella: Dzsudzsák Balázs - A csoda
"Szikrát vetett a nap a vörösréz templomtetőn, fényárban úszott a nyírségi falu, mikor a folyton mosolygó Kváhá Mina végignyikorgott zöldre pingált biciklijével a főutcán. Mintha lassított felvételt láttak volna, kidugták orruk a spalettarésen a helybéliek, beálltak az ajtófélfa mellé, a kocsma portálján köpetnyi hely nem maradt, hunyorogtak, szemük sarkából lesték a fémvázon utazó tejfölszőke dedet, kinek fejére mintha már akkor tarajt fodrászolt volna a fény. A büszke anya boldogságtól zavartan rángatta a kormányt jobbra-balra, de a fiú meg se moccant, hosszú szempillája nem rezdült, a szelek messzire elkerülték. Csak Mina vörös sálját lobogtatta szellő, akár egy trikolort, míg kontrával be nem fékezett, hogy gyermekét kiemelve a kosárból, csücsörítve felé közelítsen, és dundi lábaira húzott arany cipőcskéjére csókot cuppantva kimondja: Dzsu-dzsi. Akkor látták meg égszínkék szemét, mely egyenesen Brada Kopov homloka közepébe nézett, mintha céltáblának választotta volna a mindenből kettőt látó, merevrészeg bámészkodót. Azanyja, rúgott egyet rémülten a férfi a tulaj kuvaszába, s visszamenekült a sötétbe egy újabb felesért. Akkor kelt lábra a szóbeszéd, hogy a gyermek még nagy dolgokat visz véghez, csodát tesz ezzel az apró faluval a zóna közelében."
Kiss Tibor Noé: Gera Zoltán - Aki tőled kér, adj néki
"Inkább újrakezdtem a futballt, az első edzésre Penge is elkísért. A pálya melletti korlátnak támaszkodva röhögött, alig tudtam lefutni három kört. Az első angliai meccsemen aztán már a díszpáholyban ült, pedig nem bírja az angol focit, gyerekkora óta Juventus-drukker. A hajó szerinte elipszilonos, de Trézéguet nevét mindig pontosan le tudta írni. Hirtelen megszólal a telefonom, Penge az. Volt egy kis gikszer, de tíz perc múlva ott vagyok. Inkább nem kérdezem meg tőle, milyen gikszer, különben is, évek óta tartozom neki. Hosszú ideig nem állt velem szóba, annyira megsértődött rám, amikor rúgtam két gólt a Juventusnak. Azzal ejtettük ki őket az UEFA-kupából. A meccs végén beállt Del Piero, én pedig a lefújás után elkértem tőle a mezét. Ha Penge tudná, hogy itt van nálam, biztos nem tökölt volna annyit a belvárosban."
Olvasd el a novellát ITT!
Mán-Várhegyi Réka: Kleinheisler László - Ének az esőben
"Kleinheisler szalad az utcán előre, zuhog az eső, a brémai polgárok az ablakokból integetnek.
– Csak egy dolgot akarok – lihegi futás közben. – Bizonyítani! Pályára állni a Werder Bremennel! Ott lenni a válogatottban az Európa-bajnokságon! Megtanulni németül! És a felcsútiaknak egy új pingpongasztalt venni, mert anno Puskás-játékosként mérgemben összetörtem egyet!
– Hogy töretlen legyen a fejlődése – énekli egy kocogó az utca másik oldalán – és a beilleszkedése, Kleinheslerrel kint él a szerelme is. És a kutyájuk, Bodza.
– A Schalke elleni meccsen megtorpantam egy pillanatra, amikor kiléptem a játékoskijáróból. Félelmetes atmoszférát teremtettek a szurkolók. A Hertha ellen viszont alig vártam, hogy végre beálljak. Leírhatatlan érzés volt! – szalad tovább Kleinheisler."
Olvasd el a novellát ITT!
Karafiáth Orsolya: Böde Dániel - Mindenki a helyén
"Mivel Dani volt a legjobb az egész osztályban, ő osztotta ki a szerepeket. Engem a saját csapatába tett és beállított a kapuba, mondván azok a gyökerek még egy gólpasszig se jutnak, ne aggódjak, vigyáz rám. Vidáman telt az első félidő, álldogáltam, bámultam a felhőket, és bámultam Dani izmos vádliját. A játék egyébként úgy nézett ki, hogy a csajok összevissza lődörögtek a pályán, a fiúk meg hajtották magukat, helyettük is. Így történhetett, hogy arra a kis csörgőkígyóra, a Szabó Henire senki nem figyelt. Ritka kellemetlen csajszi volt, ráadásul ő is Daniért bomlott, ami egyszersmind azt is megvilágította, hogy önismeret, önkritika terén sem áll valami jól. Mégis ő volt, aki egy óvatlan pillanatban belerúgott a labdába, ami végül telibe találta az arcomat. Elvágódtam, mint egy liszteszsák. Teri néni sikoltozott, Heni és a csatlósai röhögtek. De Heni vigyorgása rögtön lelohadt, mikor Teri néni Danit kérte meg, hogy kísérjen haza."
A novellák eredetileg a Könyves Magazin nyári számában jelentek meg.
Képek forrása: MLSZ
