Gera Zoltán (Fotó: MLSZ)
Magyarország 44 év után újra kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra, ennek örömére felkértünk 5 írót, hogy írjanak novellát a magyar válogatott kultikus, lecserélhetetlen vagy épp népmesébe illő játékosairól. A játékosok között akad, aki egy kocsmában gyűjtötte össze a pénzt az első focicipőjére, a szerzők között pedig olyan is, aki a felkérésig semmit sem tudott a mellé választott focistáról. Az irodalom és a foci ezúttal Fehér Renátó, Karafiáth Orsolya, Kiss Tibor Noé, Mán-Várhegyi Réka és Nagy Gabriella íróasztalán találkozik. Az utolsó csoportmeccs előtt olvassátok el Kiss Tibor Noé novelláját Gera Zoltánról, a Technokolról és a Juventusról. (A sorozat korábbi részei: Fehér Renátó és Király Gábor, Nagy Gabriella és Dzsudzsák Balázs)
Gera Zoltán
Középpályás
Életkor: 37
Jelenlegi klubja: Ferencváros
Kiss Tibor Noé író, legutóbbi kötete, az Aludnod kellene 2014-ben jelent meg a Magvetőnél.
Elég nehezen találtam parkolóhelyet, régen nem kellett ennyit keresgélni. Nem szívesen hagytam volna itt a kocsimat, főleg nem ezt. Biztos jött volna egy hülye, például én, aki beleveri valakinek a fejét a szélvédőbe. Mindenki üt mindenkit, ez volt a pécsi rendszer. Főleg itt kint, Szellemvárosban. De azért nagyon jó ide hazajönni, egészen otthonos. Még akkor is, ha a régi játszótér már sehol sincs. Suli után felmásztam a rakétára, aztán meggyújtottunk egy cigit. Általában Pengével voltam, ötpercenként kirántotta a zsebéből a pillangókést, és pörgetni kezdte az ujjai között. A végén rá kellett szólnom, hogy hagyja abba. Most is Pengét várom, ő az egyetlen a társaságból, aki megúszta a börtönt. Együtt hordtuk a sittet, csavarogtunk, aztán hétvégén lementünk a Bázisba, és toltuk magunkba a töményt. Olyan cucc nem volt, amit nem próbáltunk volna ki. A legszarabb az volt, amikor szétfolyt a Technokol, és odaragadtunk egy padhoz a Kassák Lajos utcában. Penge jött rá, hogy bújjunk ki a farmerból, és hagyjuk ott a fenébe. Alsógatyában futottunk hazáig. Másnap visszamentünk, nagy poén volt, két nadrág a padon, még a hajléktalanoknak sem kellettek.
Könyves magazin 2016/3.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 870 HUF
Utoljára akkor voltam itt, amikor hazarepültem Foxi bá temetésére. Senki sem tudta megmondani, miért hívták így. Csokoládét meg rágógumit vettünk tőle a földszinti kisboltban, aztán felnőttünk. Ki mint vet, úgy arat, csak ennyit mondott, miután végignézte, ahogy a Nevkó előtti téren helyre rakunk egy srácot, aki túl sokat képzelt magáról. Jobb adni, mint kapni, Foxi bá. A temetésen ítéletidő volt, a szél belekapott a pap csuhájába, alig tudott megállni a lábán. Penge késik, pedig mostanában nem szokott. Mindjárt kezdődik a meccs, ő hívott ide, hogy nézzük meg együtt, bajnok lesz a Juventus. Ez tuti, meg is raktam tízezerért, magyarázta a telefonban. De hiába nyomkodom a kaputelefon gombját, nem nyit ajtót, a mobilja ki van kapcsolva. Felveszem a napszemüvegemet, és beülök egy kávézóba. Itt még van wurlitzer, megérte lejönnöm. Lapozgatni kezdem a lemezeket, de hirtelen nem találok semmi érdekeset, a Bulibárót pedig már kezdem unni. Örülnék annak, ha néha egy kicsit csendesebb lenne az öltöző.
Aki tőled kér, adj néki. Ez az idézet jutott eszembe, miközben a kávézó tulajdonosa odajött hozzám, hogy kérjen egy autogramot. Ráírtam filctollal a nevemet az egyik étlapra, cserébe megmutatta az alkarjára tetovált PMSC-címert. Szerette volna, ha szaltózom egyet a pult előtt, de van, amikor nemet kell mondani. Sokáig nem értettem, apám miért idéz állandóan a Bibliából. Még a gyülekezetbe is elvitt. Eleinte furcsa volt, hogy tapsolni és énekelni kell, aztán valahogy megtetszett a társaság, Timit is ott ismertem meg. Vasárnaponként elsétáltunk a vásártér és az autópiac mellett, mire odaértünk a gyülekezeti csarnokba, tele lett az arcunk porral vagy megáztunk. Aztán beléptünk a terembe, és minden megváltozott. Megszerettem a gospelt, de mindig is kappanhangom volt. Inkább újrakezdtem a futballt, az első edzésre Penge is elkísért. A pálya melletti korlátnak támaszkodva röhögött, alig tudtam lefutni három kört. Az első angliai meccsemen aztán már a díszpáholyban ült, pedig nem bírja az angol focit, gyerekkora óta Juventus-drukker. A hajó szerinte elipszilonos, de Trézéguet nevét mindig pontosan le tudta írni. Hirtelen megszólal a telefonom, Penge az. Volt egy kis gikszer, de tíz perc múlva ott vagyok. Inkább nem kérdezem meg tőle, milyen gikszer, különben is, évek óta tartozom neki. Hosszú ideig nem állt velem szóba, annyira megsértődött rám, amikor rúgtam két gólt a Juventusnak. Azzal ejtettük ki őket az UEFA-kupából. A meccs végén beállt Del Piero, én pedig a lefújás után elkértem tőle a mezét. Ha Penge tudná, hogy itt van nálam, biztos nem tökölt volna annyit a belvárosban.
Szerző: Kiss Tibor Noé
A cikk eredetileg a Könyves Magazin nyári számában jelent meg.
