Dzsudzsák Balázs (Fotó: MLSZ)
Magyarország 44 év után újra kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra, ennek örömére felkértünk 5 írót, hogy írjanak novellát a magyar válogatott kultikus, lecserélhetetlen vagy épp népmesébe illő játékosairól. A játékosok között akad, aki egy kocsmában gyűjtötte össze a pénzt az első focicipőjére, a szerzők között pedig olyan is, aki a felkérésig semmit sem tudott a mellé választott focistáról. Az irodalom és a foci ezúttal Fehér Renátó, Karafiáth Orsolya, Kiss Tibor Noé, Mán-Várhegyi Réka és Nagy Gabriella íróasztalán találkozik. Nagy Gabriella a csodáról írt, akit Dzsudzsák Balázsnak hívnak. (A sorozat korábbi részei: Fehér Renátó és Király Gábor)
Dzsudzsák Balázs
csatár
életkor: 29
jelenlegi klubja: Bursaspor
Nagy Gabriella író, szerkesztő, legutóbbi könyve, az Üvegház 2013-ban jelent meg a Palatinus Kiadónál. Jelenleg új regényén dolgozik.
Szikrát vetett a nap a vörösréz templomtetőn, fényárban úszott a nyírségi falu, mikor a folyton mosolygó Kváhá Mina végignyikorgott zöldre pingált biciklijével a főutcán. Mintha lassított felvételt láttak volna, kidugták orruk a spalettarésen a helybéliek, beálltak az ajtófélfa mellé, a kocsma portálján köpetnyi hely nem maradt, hunyorogtak, szemük sarkából lesték a fémvázon utazó tejfölszőke dedet, kinek fejére mintha már akkor tarajt fodrászolt volna a fény. A büszke anya boldogságtól zavartan rángatta a kormányt jobbra-balra, de a fiú meg se moccant, hosszú szempillája nem rezdült, a szelek messzire elkerülték. Csak Mina vörös sálját lobogtatta szellő, akár egy trikolort, míg kontrával be nem fékezett, hogy gyermekét kiemelve a kosárból, csücsörítve felé közelítsen, és dundi lábaira húzott arany cipőcskéjére csókot cuppantva kimondja: Dzsu-dzsi. Akkor látták meg égszínkék szemét, mely egyenesen Brada Kopov homloka közepébe nézett, mintha céltáblának választotta volna a mindenből kettőt látó, merevrészeg bámészkodót. Azanyja, rúgott egyet rémülten a férfi a tulaj kuvaszába, s visszamenekült a sötétbe egy újabb felesért. Akkor kelt lábra a szóbeszéd, hogy a gyermek még nagy dolgokat visz véghez, csodát tesz ezzel az apró faluval a zóna közelében.
Könyves magazin 2016/3.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 870 HUF
Hiába várták sokáig aztán a fiút, csak Kváhá Mina kerekezett keresztbe-kasul a falun, az iskolánál kikötötte drótszamarát, az osztályteremben lelkesen áradozott a cáratyuskáról, a Vaszilij Blazsennij fénylő kupoláiról és Mahacskala bódító füveiről a Kaszpi-tenger partján. De egyre nehézkesebben táncolt fel a lépcsőn, nevetésébe sötétség költözött, s év végén könnyek közt minden diákot átengedett, aki ki tudta mondani, hogy ja ljublju tyibé. Úgy hírlett, a gyermeket apja fuvarozza az adonyi futballiskolába kakasszó előtt, már elbóbiskol a baromfi, mire hazaérnek, s eldőlnek a fáradtságtól, mint egy zsák. Zsák Jánosnak hívták a férfit, mert nem rúgta, inkább zsákolta a labdát sihederkorában, szakadt a háló, bikanagy ereje volt. Míg csemetéjét Adonyban, majd Debrecenben képezték, kilenc évig tartott vad titkárnőjének, Kalányos Cuninak testedzéseket. Jól sikerült fáradozásainak gyümölcseként megszületett Goró, a fekete mokány gyermek, akit sem lyukérzékkel, sem rendes családdal nem áldott meg a mindenható. Álmodozó legényke volt, kiköpött Zsák kettő, aki kispadról lesi a gyepet, követve titokban szőke bátyja tündöklését.
Cerkovátz Béla, akit Cerkának gúnyolnak a helybéliek, traktálta azzal minden kupanapon a kocsma népét, hogy ha elég sokat nézik a tévét, elég kitartóan, elég erősen rágondolnak, és teljes áhítattal ejtik ki a szót, Dzsu-dzsi, előbb-utóbb megjelenik, s elhozza a fényt a gyermek, akiről azt pletykálják, azóta mint fővárosi adonisz fuvarozza a modelleket Lamborghinijén, s csak azért fullasztja le a motort a Lánchídon, hogy kirontson a teljes hazai sajtó fotómasinákkal lencsevégre kapni a szép autót, a szép nővel s vele, aki szintén szép. Szóval ha kellő koncentrációval tapasztjuk tekintetünk a dobozra, mondta Cerka, előbb-utóbb ott terem, és úgy beveri a labdát a tizenhatosról, sőt, félpályáról a kapus hóna alatt, mint latin szerető a jéghegyeknek.
Így esett, hogy egy nap, amikor a tévé stábja is kivonult a nyírségi faluba, s bevették magukat a családi házba, fantát ittak és kólát, Cerkovátz Béla, Brada Kopov és a többiek a kocsmában lesték az Oriont, hátha végre megtörténik a csoda, és a gyermek bearanyozza sivár életük. Az izgalom a tetőfokára hágott, reszketett az arcizom, a gyomor és a pohár után nyúló kéz, mikor pályára lépett a holland tizenegy, köztük egy idegenlégiós, e falu szülötte, a gyermek, akinek sugarak nőnek a szeméből. Az anya otthon fotelben terpeszkedő férje fölött ugrabugrál, a kezét csapkodja, fejét jobbra-balra rántja az ideg, énekelve beszél, kuncog, liheg. Akkor talál kapuba a fiú, úgy berúgja, hogy egy emberként ordít fel a falu, a lelátó, a stúdió és a magyar nemzet. Ezt nem hiszem el, nem, veszti el a fejét az anya, sem karjának, sem lábának többé nem parancsol. Mint egy rongyababa dobálja összevissza, és sikoltozik. Csöng a telefon, beleszól: sírunk, sírtok ti is? Ki tudja, melyik szomszéddal beszél, a kocsmában feje tetejére áll a világ, amikor Brada Kopov kissé dülöngélve a képernyőre fókuszál, a szeme keresztbe', odamutat, hogy nézzed, Cerka, van isten, hát nem tett nekünk csodát?
Szerző: Nagy Gabriella
A cikk eredetileg a Könyves Magazin nyári számában jelent meg.
