Karácsonyi nonfiction - A valóságnál semmi sem érdekesebb

Karácsonyi nonfiction - A valóságnál semmi sem érdekesebb

.konyvesblog. | 2015. november 26. |

1000px_kblog_v3.jpg

A Svéd Királyi Akadémia idén nem egy szépírónak, hanem egy tényfeltáró újságírónak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Szvetlana Alekszijevics azokat szólaltatja meg, akiknek a hangja nem hallatszik ki a tömegből, írásaiban nem válogat hóhérok és áldozatok között. Győzelmével talán a kellő figyelem vetül majd a nem fikciós alkotásokra is, hiszen elég felcsapnunk egy nonfictiont, hogy megbizonyosodjunk róla, az életnél tényleg nincs nagyobb rendező. Válasszuk akár egy arisztokrata özvegy naplóját, egy legendás szerkesztő visszaemlékezéseit, a Japán társadalom titkait vagy épp súlyos és sötét szemelvényeket az átkosból, az igazsággal sosem lőhetünk mellé.

Réz Pál: Bokáig pezsgőben

Réz Pál: Bokáig pezsgőben

Magvető, 2015, 416 oldal, 3490 HUF

 

Réz Pál Parti Nagy Lajosnak mondott el mindent, amit nem akart memoárrá formálni, a beszélgetés pedig most kötetben is megjelent, kielégítve az olvasó irodalmi pletykaigényét. Réznél jobb mesélőt aligha találnánk, anekdotázzon akár az Eötvös Collegiumból való kirúgásáról, egy állásért kuncsorgó pártfunkcionáriusról vagy a sajátos humorú Füst Milánról.

Zimándi Pius István: Egy év története naplójegyzékben (1944. március 19. – 1945. március 17.)

Zimándi Pius István: Egy év története naplójegyzékben (1944. március 19. - 1945. március 17.)

Magvető, 2015, 560 oldal, 4490 HUF

 

A jászóvári premontrei kanonok, legendás tanár és irodalomtörténész szituációs zsenialitással dokumentálta a háborús mindennapokat, bemutatva a keresztény középosztály hangulatát, részvétet, végtelen távolságtartás és egy jó adag öniróniát keverve a történelemhez.

Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink

Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink

Fordította: Iván Ildikó, Európa Könyvkiadó, 2015, 600 oldal, 3990 HUF

 

Ötrészes nagy Vörös Enciklopédiájának, Az utópia hangjainak zárókötetében a szovjet lélek legmélyére ás 2015 irodalmi Nobel-díjasa. Alekszijevics a Szovjetunióban fontos pozíciót betöltött pártkatonákat és a hatalom számára jelentéktelen kisembereket szólaltat meg, hóhérokat és áldozatokat, akik mind egy olyan időszakról mesélnek, amelynek darabkáival ma a kortárs orosz vezetés kirakózik.

Ferber Katalin: Az elárult Japán – Út Fukushimáig

Ferber Katalin: Az elárult Japán - Út Fukusimáig

Kalligram, 2015, 280 oldal, 3000 HUF

 

Hogyan boldogul egy európai a japán társadalomban, és miért dönt úgy, hogy 20 év után japán férjével végleg elhagyja az országot? Ferber Katalin könyve egy zárt kultúrába enged bepillantást, és arra is rávilágít, hogy a kelet-európai és a japán ember sorsában sem kell nagyítóval keresni a hasonlóságot.

Szécsi Noémi és Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860–1914)

Szécsi Noémi és Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860–1914)

Európa Könyvkiadó, 2015, 448 oldal, 4290 HUFFB+

 

Nemcsak este volt fess a pesti nő a 19. század második felében és az első világháborút megelőző 20. századi években. Budapest diktálta a divatot, pezsegtette a széplányok vérét, és vonzotta az olcsó női munkaerőt. A kötet azokról az időkről mesél, amikor egy nőnek már nemcsak a szépségétől vagy a botrányairól volt hangos a pesti éjszaka, hanem művészeti vagy tudományos teljesítményétől is.

Yuval Noah Harari: Sapiens - Az emberiség rövid története

Yuval Noah Harari: Sapiens - Az emberiség rövid története

Fordította: Torma Péter, Animus Kiadó, 384 oldal, 4980 HUF

 

Hetvenezer évvel ezelőtt az ember egy volt a bolygó jelentéktelen élőlényei közül, az ezt követő időszakban azonban a Föld urává és első számú pusztítójává vált. Uralma alá hajtotta a környezetet, birodalmakat épített ki, és fokozatosan hágta át saját korlátait – napjainkban ugyanakkor elégedetlenebb, mint valaha. Mégis mi tette a homo sapienst a legerősebb fajjá, mik azok az előnyök, amelyek segítségével a csúcsra jutott, és milyen szerepe volt mindebben a tűznek, a pletykának, a mitológiának, a mezőgazdaságnak, vagy éppen a mindennapjainkban is tetten érhető ellentmondásoknak? A Sapiens ezt kutatja.

Laszlo Bock: A Google titok - Irányítsd és éld az életed

Laszlo Bock: A Google titok - Irányítsd és éld az életed

Fordította: Lázár A. Péter, Bookline Könyvek, 2015, 408 oldal, 3990 HUF

 

A magyar származású Laszlo Bock gyerek volt még, amikor a családjával a kommunista Romániából az Egyesült Államokba költöztek. Ma ő felel a Google személyzeti ügyeiért, és így több tízezer munkatárs toborzásáért és egyéni fejlődéséért. Könyvében azonban nemcsak a világcég műhelytitkaiba, filozófiájába, munkahelyi kultúrájába enged betekintést, de kötete érdekes lehet azoknak is, akik arra keresik a választ, hogyan lehetnek eredményesebbek ők vagy az általuk irányított cég a mindennapokban.

Horthy Miklósné: Napló 1944-45

Horthy Miklósné: Napló 1944-45

Libri Könyvkiadó, 2015, 200 oldal, 3490 HUF

 

Évtizedekig kallódott Horthy Miklósné naplója, melyet a háború utolsó másfél évében vetett papírra. Az első bejegyzés 1944 novemberében született, nem sokkal azután, hogy a volt kormányzót és családját Németországba hurcolták, majd egy bajor kastélyba zárták a nácik. A napló főleg a fogság hétköznapi rutinjaira, a mindennapok nehézségeire szorítkozik, feltűnően hiányzik belőle azonban bármiféle politikai kommentár. Nem véletlenül: a feljegyzéseket Horthyné nem a nyilvánosságnak szánta, és tartott attól is, hogy naplója a háború alatt vagy után illetéktelenek kezébe kerülhet. 

Nyáry Krisztián: Merész magyarok - 30 emberi történet

Nyáry Krisztián: Merész magyarok - 30 emberi történet

Corvina Kiadó, 2015, 272 oldal, 4500 HUF

 

Budapest vőlegénye, a mindenséget megszelídítő szobrász és az igazságért harcoló „lázasztónő” is helyet kapott Nyáry Krisztián új kötetében. A Merész magyarok összesen harminc életutat vázol fel, akik között van trafikvesztes és szír bevándorló is. A szerző a bemutatón elmondta, hogy „az áthallások és aktuálisnak hangzó elemek nem véletlenek: ugyan távolinak tűnik a 19. század, de történelmi léptékben ez a 100-150 év nagyon kevés. Ma is hasonló közegben és kultúrában élünk, ugyanolyan impulzusok érnek bennünket, mint a múlt emberét, csak az eszközeink változtak”.

Lovász Andrea (szerk.) - Navigátor 2. - Kortárs gyerekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv

Lovász Andrea (szerk.): Navigátor 2. - Kortárs gyerekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv

Cerkabella Könyvkiadó, 2015, 216 oldal, 3800 HUF

 

A gyerekeknek már a múlt héten ajánlottuk egy rakás olvasnivalót, ez a könyv azonban nemcsak nekik, hanem a szüleiknek és a tanáraiknak is szól. A kötet Adamik Zsolttól Zalán Tiborig bemutatja mindazokat a kortárs gyerek- és ifjúsági könyvszerzőket, illusztrátorokat, akiknek a könyvei otthon és a boltokban is megtöltik a polcokat, emellett pedig tíz fontos antológiát is sorra vesz. A Navigátor trükkje azonban, hogy rengeteg verset, novella- vagy regényrészletet is tartalmaz, így ha akarom, szerzői böngészőként és lexikonként, ha akarom, olvasókönyvként is lehet forgatni.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.