Forrás: Fortepan

Augusztus 16-án lenne 90 éves Juhász Ferenc – a költő, akinek szemében megismételhetetlen tűz lobogott. Bokáig pezsgőben című memoárkötetében Réz Pál úgy jellemezte: „Ő volt a csillagszemű juhász, a zseni, aki mindent tudott, mindent olvasott (…)”. A 85. születésnapján Ferencz Győző irodalomtörténész pedig azt mondta róla, hogy Juhász Ferenc „a centrumban is periférián volt, és a periférián is a centrumban”.

Juhász Ferenc 1928-ban született Bián, és bár édesapja elektroműszerésznek szánta, de édesanyja kérésére kereskedelmi iskolát végzett, később pedig a budapesti egyetem szanszkrit-magyar szakára iratkozott be, de tanulmányait egy év múlva megszakította. A József Attila Népi Kollégium tagjaként 1948-ban folytatta egyetemi tanulmányait, később a Hunnia Filmgyár dramaturgja lett, majd 1951-ig a Könyvhivatalban és az Írószövetség lektorátusában dolgozott, 1974-ig pedig a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője volt. Közben 1963-ban bekapcsolódott az Új Írás című folyóirat szerkesztésébe, 1974 és 1991 között a lap főszerkesztője is volt, 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában.

Így néz ki Juhász Ferenc dolgozószobája

Fotó: Valuska GáborDecember elején hunyt el Juhász Ferenc, szelleme mégis nagyon erősen jelen van egykori lakásában, és különösen abban a szobában, amelyben évtizedekig dolgozott. Ablakából éppen rálátni a körtefára, ami alatt a halott feketerigót találta, asztalán rengeteg személyes tárgy, háta...

Irodalmi pályafutása 1948-ban kezdődött, a Diárium című lap karácsonyi száma közölte első két versét. Első verseskötete, a Szárnyas csikó 1949-ben a Franklin Társulat kiadásában jelent meg, ezt Baumgarten-díjjal jutalmazták. Költészetének nyelvi forradalmát A tékozló ország című, 1954-ben napvilágot látott eposza hozta meg. 1965-től sorra jelentek meg kötetei, verseit pedig számos nyelvre lefordították. Munkásságáért több rangos elismerést kapott, József Attila-díjas, kétszeres Kossuth-díjas, de kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és a Prima Primissima Díjjal is, valamint beválasztották a Nemzet Művészei cím birtokosai közé.

2015 decemberében, 88 évesen érte a halál. 2016-ban nagyszabású kiállítás nyílt a Kieselbach Galériában, ahol a család, az irodalom, a művészetek, az élethosszig ápolt barátságok szűrőjén villant fel Juhász Ferenc alakja, a kiállítás előtt nem sokkal pedig ellátogattunk a költő otthonába, ahol lánya, Juhász Anna, valamint a költő özvegye és múzsája, Kilián Katalin mesélt nekünk a váratlanul előkerülő Juhász-versekről, küszöb alatt becsúsztatott levelekről, művészbarátságokról és a mindennapokat átitató irodalomról.

Juhász Ferenc 90. születésnapjára időzítve mutatták be a múlt héten azt a dokumentumfilmet, melyet Juhász Anna és Surányi András rendezett. A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90 című alkotásban az archív felvételek mellett sok olyan pályatárs, művész is megszólal, akikre nagyban hatott Juhász művészete, és természetesen megszólalnak a családtagok, ahogy jó barátja, a világhírű Hantai Simon özvegye is. Juhász Anna a forgatásról, a hagyaték feldolgozásáról és az októberben megjelenő Juhász-könyvről is mesélt nekünk.

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy filmet szeretnél forgatni édesapádról?

Egy költőnek az írás munka – így volt nálunk is otthon. A filmek, amik róla készültek, egy-egy korszak dokumentációi. Gyerekkoromban számos dokumentumfilm forgatásán vettem részt: általában a lakásunkba érkeztek stábok és édesapámat kérdezték az életéről, munkájáról. Ahogy nőttem, az ő világa az enyém is lett, célom pedig, hogy megosszam, továbbadjam a költészetet. Az övét is, és másét is. Ahhoz azonban, hogy filmben gondolkodjam, egy másik személyes szál is kellett: a férjem. Ő a film világában él, az ötödik randevúnkon mondta: tiszta szívből sajnálja, hogy nem ismerhette meg édesapámat személyesen, de miért nem csinálunk egy filmet róla – így ő is, és a nagyközönség is közelebb kerülhetne Juhász Ferenchez.

A forgatás alatt derült ki olyan részlet, életrajzi momentum, ami számodra is új volt, amire te is rácsodálkoztál?

A filmre a kezdetektől nővéremmel és édesanyánkkal közösen készültünk és mindenbe bevontuk a társrendező-forgatókönyvíró Surányi Andrást. A személyes beszélgetésekben a jól ismert és tisztelt alkotót mutatták be a barátok, bár Kányádi Sanyi bácsi történetét – hogy poharaztak nálunk Illyéssel, Bibóval a Mandula utcai lakásban – korábban nem ismertem. Papa halála után új ládák, kéziratok, mappák kerültek elő – bennünk levelek, képeslapok, egykori lektori jelentések. Számtalan fotó az 1950-es, 1960-as évekből – egy élet lenyomatai, aminek nem voltunk részei, amit én addig csak távolról ismertem. Sok újdonság volt, mégis ugyanaz az egyenes, tiszta ember nézett vissza írásból és képről is, aki engem felnevelt. Ez mutatta: milyen hiteles személyről van szó.

Pillanatkép a dokumentumfilmből - Trill Zsolt és Surányi András

A filmben az írók-költők mellett zenészek, színészek és családtagok is megszólalnak – utóbbit nem nagyon kell magyarázni, de a többi közreműködő kiválasztásánál melyek voltak a fő szempontok?

Arra törekedtünk Surányi Andrással, hogy a tisztelt barátok, kortársak – Lator László, Csukás István, Kányádi Sándor – mellett a lehetséges „fiúi” generáció – Kántor Péter, Kemény István – is megszólaljon. Sok írót édesapámon keresztül ismerek, így abba nőttem bele, hogy tudtam, ki szereti, olvassa, tartja nagyra. A különleges felfedezés az én, a mi generációnkból jött – egy-egy estemen, facebook-bejegyzésben vagy véletlen beszélgetésben is rendre előkerült, hogy a fiatal zenészek, színészek milyen erősen kötődnek Juhász Ferenc lírájához. Vecsei Hasi egy posztban jelezte, az, hogy színész lett, kicsit A szarvassá változott fiúnak köszönhető. Rúzsa Magdi egy esten volt vendégem, nem is tudta, ki az apám, mikor róla kezdett mesélni és egy versét idézte. Ezeket a történeteket magamban hordtam évek óta, és a film kapcsán kértem az alkotókat személyes vallomástételre.

A film egyik rendezője is te vagy – mennyire okozott nehézséget számodra, hogy a lány szerepéből kilépve egy külső nézőpontot vegyél fel?

A film nagyon szubjektív műfaj, ez a film is az lett. Mindig a lánya maradok Juhász Ferencnek, bármit csinálok, és ebből nem is lehet, nem is szeretnék kilépni. Van, amit csak így tudok elmondani. Kellett azonban mellém több tapasztalt szakember, egy-egy „külső szem”, azaz Surányi András és persze Jancsó Nyika, aki meglátásával, véleményével már a kezdetektől segített. Beszéltünk az ő édesapjához fűződő viszonyáról és arról, hogy lehet apáról filmet készíteni. Ezen az úton indultunk el, együtt.

Juhász Anna, Kányádi Sándor és Jancsó Nyika a forgatáson

Juhász Ferenc életműve hatalmas. Aki ismeri, tudja, egy halott feketerigó megpillantásából az egész világmindenséget felépítette huszonötezer sorban, majd visszafejtette azt a Mandula utcai kertbe. Ugyanezt próbáltam én is elmondani: abban a kis lakásban, ahol felnőttünk, a világ legcsodálatosabb univerzumát adta át nekünk a közös közel négy évtized alatt. Mikor meghalt, a nővérem azt mondta: „Papa volt a Nap és mi körülötte keringtünk”. Ez volt a legfontosabb üzenet, amit a filmben szerettem volna átadni.

Hogyan kapcsolódik a filmhez az októberben megjelenő könyv?

A film és a könyv – terveink szerint egy kerek egész. Kiegészítik egymást, képben, szövegben, mondanivalóban. A filmben apám egy 1975-ös felvételről narrál, és visz minket végig onnan, hogy „Az emberről szerettem volna beszélni” addig, hogy mi az élet és a költészet értelme. Ez jóval az édesanyámmal való megismerkedése előtt volt. Az 50 percben rengeteg fiatalkori képe, verse, emléke jelenik meg. A barátok a juhászi nyelvről beszélnek és a személyéről, hatásáról, míg akit bemutatok magánemberként: az én apám és a boldogságra talált férj. Én ezt láttam, ebben nőttem fel. A könyv három részből áll: a verseket M. Nagy Miklós válogatta, lesz egy rész kortárs írók köszöntéseivel és az első fejezetben a nagy barátságok mutatkoznak be (Pilinszkytől Nagy Lászlón át Tamási Áronig vagy Hantai Simonig), általuk pedig Juhász fiatalkora, munkái, sikerei, kudarcai, harcai és felejthetetlen kapcsolatai.

Kilián Katalin és Hantai Zsuzsa

A hagyaték feldolgozása jelenleg is zajlik – a jövőben milyen megjelenésekre lehet még számítani?

Az ősszel megjelenő A mindenség szerelmese című kötetben sok tekintetben felvillantunk izgalmas dokumentumokat, elindítunk témákat egy-egy barátság vagy akár levelezés kapcsán. Ezeket a későbbiekben, akár önálló kötetben szeretném kibontani. A Hantai Simonnal való sűrű levelezés nem csak egy barátság krónikája, annál sokkal több: az 1948-ban hazáját elhagyó, világhírűvé vált festőóriás és az itthon maradt költő filozofikus beszélgetése, tele a kor történelmével, választásaival, döntéseivel, kudarcaival. Hantai Zsuzsa a filmben így emlékszik: „nem volt kérdés akkor – emigráció vagy nem emigráció”. A könyvben folytatódik az ő történetük közel húsz oldalon, de az anyag és a kutatás egy önálló kötetet vetít előre. Ugyanígy a Csernus Tiborral való levelezés és barátság, a Nagy Lászlóval való három évtizedes barátság és levelezés feldolgozása is várat magára. Ami a legnagyobb szenzáció nekem, a lektori jelentések mappáinak előkerülése. A jövő évet ezzel indítom.