Fotó: Valuska Gábor
88 éves korában meghalt Juhász Ferenc. A költő és Réz Pál az ötvenes években szoros barátságot ápoltak, és a Bokáig pezsgőben című hangosmemoárból a Juhásszal kapcsolatos anekdoták sem hiányozhattak. Ezeket gyűjtöttük most össze - Papp Lacitól a legnehezebb harmadik napig.
Valamikor az ötvenes évek első felében, ’51-ben vagy ’52-ben talán, Réz, Szász Imre, Domonkos Mátyás és Juhász a Szépirodalmi Kiadóban italozgatott. Az este annyira elfajult, hogy Réz egy üveg pálinkával borította lángba az asztalát, Juhász pedig, aki akkoriban nagyon ivott, „előhúzta a bicskáját, és azt a nadrágján keresztül beleverte a combjába, mint egy ilyen kocsmai legény, biai legény.” A részeg társaság levonult az utcára, és Juhász a New York Kávéház előtt elkezdett óbégatni, hogy ő nem akar Farkas Mihály rézágyúja lenni, utalva a Gábor Áron rézágyúja című dal átiratára, amelynek szerzője arról tett tanúbizonyságot, milyen boldogan vonul be Farkas seregébe.
„Feri semmitől nem félt annyira, mint attól, hogy behívják katonának. Ettől pokolian félt. Nem is jogtalanul. Nem hívták be, azt hiszem, valahogy megúszta.”
A csapat nem tudott annyit inni, hogy ne lett volna tisztában azzal, mi lehet egy ilyen éjszaka következménye, ezért elrángatták barátjukat a Gongba, hogy belediktáljanak egy kávét. Réz, aki elsőként próbált bejutni a helyre, belegabalyodott a Gong vörös körfüggönyébe, hamar kiderült, hogy azért, mert valaki épp megpróbált kijutni rajta. Réz elkezdett ordibálni az ismeretlennel, aki kitért az útjából, és így mind benyomulhattak a kávézóba, ahol hatalmas röhögés fogadta őket. Kiderült, hogy a távozó idegen nem más volt, mint Papp Laci, akit Réz majdnem megütött, csakhogy részeg barátja minél hamarabb kávéhoz juthasson.
„Feri egyébként a világ legkedvesebb embere volt akkoriban. Ő volt a csillagszemű juhász, a zseni, aki mindent tudott, mindent olvasott, sokkal többet, mint én, Spinozát fújta. Nyelveket nem tudott, de azonkívül mindent. Hihetetlen báj volt benne, jóság, kedvesség. Nagy becsvágy is, de az akkor még nem volt ellenszenves. Rengeteget voltunk együtt, főleg mi ketten.”
Juhász minden korai versét megmutatta Réznek, aki rögtön azt érezte, komoly, József Attila-i színvonalú tehetséggel van dolga. Juhász öntudatos és magabiztos ember volt, pontosan tudta magáról, hogy mekkora költő lesz belőle. A Kner nyomda könyvkötőjével beköttetett egy halom üres papirost, és közölte, hogy ez lesz az ő kötete. Az üres könyvbe tartalomjegyzék és oldalszámok is kerültek, végül olyan versek, mint a Rezi bordal. „(…) nagyon jó barátság volt, naponta volt fent a lakásomon, sokat ittunk, kölcsönt adtunk egymásnak, minden lépést megbeszéltünk, lehet-e, kell-e.”
’56 kora őszének környékén megszólalt Réz telefonja. Juhász kereste a Balatonról, és elmesélte neki, hogy vitorlázás közben helikopterről kiabálták le neki a rendőrök, hogy első felesége, Szeverényi Erzsébet öngyilkosságot kísérelt meg. A taxira Réz adott neki pénzt, Juhász pedig azonnal rohant a kórházba a feleségéhez. Réz és Juhász akkoriban voltak a legnagyobb barátságban.
„Nagyon nehéz helyzetben volt Feri, mert Erzsike, ugye, a diliházban volt, a Lipótmezőn, ott viszont a forradalom alatt minden fölbomlott, elmentek az ápolók, nem volt ennivaló, borzalom volt. Az őrültek egy része megszökött, szóval egy pokol volt. És nem volt rendes közlekedés. Juhásznak sem volt persze kocsija, de mindennap kiment és vitt ennivalót, meg amit még kellett.”
Ebben az időszakban íródott a Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb című Juhász-vers is, benne az emlékezetes visszatérő sorral: „A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.” A sor a lipótmezei látogatásokra utalt, Juhász ugyanis egy idő után már mindig ugyanazon a napon ment ki meglátogatni a feleségét. Szeverényi Erzsébet 1972-ben lett öngyilkos.
A Réz család egyszer annyira rosszul állt anyagilag, hogy még a villanyt is kikapcsolták a társbérletükben. A családfő épp egy görbe este után tántorgott haza barátjával, amikor Klári, Réz felesége közölte, hogy mi történt. Juhász nem tétlenkedett, Réz tanácstalanságát látva odalépett a leplombált villanyórához, letépte a plombát, a lakás pedig hamar fénybe borult.
„Ő ilyen volt akkor, egy ilyen prométheuszi figura. Nekem így maradt meg, ebben a fényben Feri, az akkori.”
Az ’56-os forradalom után a két barát lassan elhidegült egymástól. Juhász a Szerelmes hazatántorgás című kötetét ugyan még megmutatta Réznek, aztán később már csak egy szervuszra futotta, ha összetalálkoztak a kiadó liftjében. Réz 1992-ben, a Parti Naggyal való beszélgetés idején drukkolt, hogy barátja „találja meg magát valahogy az új világban, mert szerintem egészen rendkívüli tehetség.”
