Willem Holleeder nevét akkor ismerte meg a világ, mikor 1983-ban részt vett a Heineken sörgyár tulajdonosának elrablásában, és a történelem során valaha kifizetett legnagyobb váltságdíjat zsebelte be érte. Neve több gyilkosság kapcsán is felmerült, még sógorát is ő ölette meg, de mivel soha semmit sem maga intézett, mindig a háttérben mozgott, és arra is számított, hogy esetleg lehallgatják, kezdetben szinte lehetetlennek tűnt rábizonyítani a gyilkosságokat.
Willem - családjának csak Wim, bűnözői körökben “az Orr” - ott követte el a legnagyobb hibát, hogy alvilági tevékenységei mellett a rokonait is terrorizálta, ez azonban nemcsak a nagyközönség szemszögéből, de sokáig a család számára sem volt egyértelmű. Astrid könyvéből egy igazi pszichopata rajzolódik ki, aki manipulálja a körülötte élőket, kezdetben még álcázva ármánykodását. Sógora, Cor van Hout megöletését először egy ellenséges banda merényletének próbálja beállítani, ám később egyre nyíltabban fenyegeti a testvéreit, míg végül odáig ragadtatja magát, hogy “viccből” az unokaöccse fejéhez is képes fegyvert fogni , aki ekkor még gyerek. Innentől kezdve húga számára is világossá válik, hogy bátyjának semmi sem szent, és soha nem állt a család mellett. Egy ilyen embert pedig nem kérdés, hogy le kell állítani. Egyébként a Júdás tipikusan az a könyv, aminél nem spoiler értékű egy olyan részlet, hogy Wim megöletett egy családtagot. A történet lényege, hogy a szereplők erre hogyan jönnek rá, és közben min mennek keresztül - ebből a szempontból hasonló hatást vált ki, mint egy Columbo-film.
Milyen az élet egy vérszívóval?
Amellett, hogy a Júdás izgalmas bűnügyi történet, egy családon belüli erőszakról szóló súlyos drámát is kapunk.
A bántalmazás a gyermekkorban veszi kezdetét, és mint oly sok erőszakos jellem esetében, a háttérben itt is egy erőszakos szülő, esetünkben az apa áll, aki verte a feleségét és gyerekeit. Willem az apjával akart szembeszegülni, tőle akarta megvédeni magát, míg végül olyan lett, mint apja, csak még erőszakosabb, manipulatívabb kiadásban. És ahogyan az apa halála után a legidősebb gyerek átveszi a családfő szerepét, azzal együtt a bántalmazási mintákat is. Így a családot előbb az apa terrorizálja, később a fiú. A Júdás fájdalmasan hihető képet ad arról, milyen lehet az áldozat szemszögéből az, amikor kicsi gyermekkorától egy szerette manipulálja, és lassan ébred rá arra, hogy ez a személy csak kihasználni akarja őt és “szeretteit”. Lélektani szempontból a legérdekesebbek ezek az apró lépcsők, ahogyan a kishúgban a testvér képe fokozatosan, évek alatt átalakul az erős bátyóból előbb bűnözővé, majd végül ellenséggé, és arra is rájön, hogy ő állt húguk férjének megölése mögött - még azelőtt, hogy ezt Wim beismerné. Wim pedig egy idő után mintha sejtené, hogy nem kell titkolóznia, egyre erősebbnek érzi magát, egyre nyíltabban fenyegeti húgait és családjaikat, teljesen légből kapott ürügyekkel, igazi pszichopataként. Valóságtól elrugaszkodott eszmefuttatásai szépen tükrözik ezt a kórképet. Például teljesen magától értetődőnek veszi, hogy a barátnői vagyonát kisajátítja magának. Mondvacsinált indokokkal szít konfliktust a testvérei és maga közt. Másik húgával, Sonjával úgy talál ürügyet az ellenségeskedésre, hogy az nem volt hajlandó kölcsönadni neki az autóját - pedig nincs szüksége rá, és még csak meg sem kérte őt erre. “Egy család vagyunk, nem? Nem számít, hogy van-e egy másik kocsim valahol. Azonnal ide kellett volna adnia nekem azt a kocsit” - mondja. Érzelmileg a legfeszültebb pillanatok azok, mikor Astridnak higgadtan kell kezelnie bátyja teljesen indokolatlan következtetéseit anélkül, hogy nyíltan szembefordulna vele.
Thrillerbe illő feszültség
Semmilyen horrorfilm vagy krimi nem fogható ahhoz a történethez, amit a valóság írt. Nincs autósüldözés, robbantás, végső leszámolás. Csak egy nő, aki hangfelvevőkészülékeket próbálgat bele a ruhája bélésébe, feltűnésmentesen próbál meg eljutni a kihallgatóbizottsággal szervezett titkos találkozóira, és mindeközben nehezen dolgozza fel, mennyire egyedül van, és hogy a vallomását a kihallgatói munkaidejéhez kell igazítania, miközben ő a saját életével játszik.
Bizonyíték értékű hangfelvételt szerezni pedig nem könnyű, főleg nem egy olyan személytől, akivel gyerekkorotok óta szinte titkos nyelven kommunikáltok - ha nyíltan beszélnél, máris gyanúba kevernéd magad, nemhogy arra terelnéd a beszélgetést, hogy kimondasd vele az elkövetett bűneit. Az izgalmat pedig csak tetézik azok a groteszk szituációk, ahogyan Astrid rendre felsül a felvételek elkészítésével. Wim ugyanis előszeretettel használ gesztusokat, nem szívesen mond ki konkrétumokat még kettesben sem. Valahányszor egy általa elkövetett gyilkosságról beszél vagy fenyegetőzni próbál, egyszerűen a mutatóujját a halántékához tartva, pisztolylövést imitálva fejezi ki szándékát, használhatatlanná téve a hanganyagot.
Így Astrid sokáig kénytelen próbálkozni, mire megfelelő felvételt sikerül készítenie, és ezalatt paranoiája a tetőfokára hág: minden sarkon ellenséget sejt, folyton azt várja, hogy bátyja leleplezi, a történet már-már pszichothrillerbe hajlik. A feszültség pedig a történet végével sem oldódik fel.
A vallomások nyilvánosságra hozása, a hősies kiállás a nemes ügy mellett ezúttal nem felszabadító katarzist okoz, hanem tovább mélyíti a szorongást, ami a könyv megírása után nem engedi el a főszereplőt, elolvasása után pedig az olvasót.
Miért álljunk ki magunkért?
Egy bűnöző rokonának lenni levakarhatatlan bélyeg, és kevesen mondhatják el magukról, hogy sikerült megszabadulniuk ettől. A Holleeder család esetében ennek a bélyegnek gyakorlati hátrányai is voltak. Astridot már pályája elején sem tartották megbízható ügyvédnek a bátyja miatt, ügyvédi felesketése is akadályokba ütközött kétes rokonságának köszönhetően.
Mivel mindenki tudta, kinek a rokonai, Astrid és a többi családtag egyedül volt a világban. A családon kívül másfelé nem is nagyon nyitottak. Astrid kerülte az érdemi beszélgetéseket, ismerkedést másokkal, a családtagjai pedig folyton tudatában voltak annak, hogy megfigyelhetik őket, ezért még telefonon is “tolvajnyelven” kommunikáltak egymással. Ez a fajta élet pszichésen megterhelő.
De Wim bebörtönzésével Astrid elsősorban a gyerekeket akarta felszabadítani. Nemcsak azért, mert Cor van Hout fia régóta sejtette, hogy Wim áll apja halála mögött, ezért fennállt a veszély, hogy Wim esetleg kiiktaktja mint potenciális bosszúállót. A történetből az is kiderül, hogy a hatóságok mennyire nem elnézőek a bűnözők családjával szemben - olyannyira, hogy a kommandósok Astrid és Sonja gyerekeire is több alkalommal rátörik az ajtót, egyszer úgy, hogy a szülők nincsenek is otthon, csak a bébiszitter. Így mondani sem kell, hogy a gyerekek sokszorosan traumatizáltak. Az ítélet kihirdetésével a gyerekek kaptak egy kis lelki békét, egy befejezést, ami azt ígéri, többet nem fogják zaklatni őket Willem miatt. Astrid és Sonja pedig végre felszabadíthatta azt a rengeteg elfojtást, amit egy élet alatt halmoztak fel, és nyilvánosan állást foglalhattak maguk mellett - többé senki nem kérdőjelezte meg őket. A vallomások nyilvánosságra hozását követően az elismerést is megkapták: “többekkel együtt önök alkotják Hollandia gerincét”- állította egy gratuláló levél.
Így a Júdás egyik legerősebb olvasata, hogy miért fontos kiállni magunkért.
Az emberi tartás ára
A felemelő pillanatokat sajnos beárnyékolja a befejezés. A fülszöveg szépen fogalmazva elmondja, hogy “a könyvből kiderül, mit jelent az emberi tartás, a hűség és az erkölcs”, de feltárja azt is, hogy mibe kerül mindez. Mert Astrid drágán megfizet. Nehéz megszabadulni attól az erkölcsi normától, amit gyerekként belénk oltottak - hiába egyértelmű számunkra, hogy Júdás maga Wim, hiszen elárulta a családot, Astrid mégis magát aposztrofálja Júdásként, mert nem tud szabadulni az érzéstől, hogy elárulja a bátyját - pedig valójában a húga, a gyerekeik és az édesanyja mellett állt ki. Egyszer ugyan leírja, hogy Wim az igazi Júdás - Astrid mégis saját magát ostorozza azért, amit tett. És ha ez nem lenne elég, ezután is féltenie kell az életét, mert Wim a rács mögül is megpróbálja megtalálni őt bérgyilkosai segítségével. Astrid alig mer kilépni az otthonából, félelme miatt még szeretett ügyvédi munkájáról is le kell mondania. Így a hős nemhogy méltó jutalmát nem nyeri el, de még a szabadságát is elveszti - pedig nem ő az, aki börtönbe került. Metszően valóságos befejezés, semmi happy end. A Júdás szép példabeszéd arról, hogy minden zsarnok elbukik egyszer, de arról is, hogy a zsarnok megbuktatója nem feltétlenül lesz a történet nyertese, ami egyszerre elgondolkodtató és kiábrándító.
Szerző: Széplaki Berta
