Gyerekrablós, zaklatós és majdnem halálos - Ezek voltak 2015 legjobb ifjúsági könyvei

.konyvesblog. | 2015. december 21. |

Nem volt véletlen, hogy a top 50-es listánkon nem szerepelt egyetlen ifjúsági regény sem, hiszen annyira változatos volt az idei felhozatal is, hogy úgy döntöttünk, megérdemlik, hogy egy külön listán szerepeljenek. Összeszedtük a legjobbakat.

Sarah Cohen-Scali: Max

Sarah Cohen-Scali: Max

Fordította: Tótfalusi Ágnes, Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft., 2015, 480 oldal, 3490 HUF

 

Mit keres ez a regény a gyerekkönyvek között? – bizonyára sokan feltették már ezt a kérdést, amikor a könyvesboltban a Violetta-könyvek közvetlen szomszédságában kiszúrták a horogkeresztes karszalagot viselő embrió képét. Pedig a Max nagyon is ifjúsági könyv, noha kétségtelenül a legmerészebbek közül való: története a náci Németországban játszódik, hőse pedig egy, a Lebensborn programban született árja fiú, Max. A szándékosan provokatív könyv nem titkolt célja, hogy egy teljesen új aspektusból mutassa be a Harmadik történetét.

Kritikánk a könyvről>>

Gévai Csilla: Lídia, 17

Gévai Csilla: Lídia 17

Tilos az Á Könyvek, 2015, 192 oldal, 2450 HUF

 

Lídia már 17 éves, és Gulácsy Lajos helyett ezúttal Latabár Kálmánnal tart fenn az idő korlátaival nem törődő viszonyt – más azonban nem nagyon változott vele kapcsolatban. Még mindig Vendelt szereti, aki még mindig papnak készül; még mindig képregény-rajzoló akar lenni, és persze még mindig reménytelenül különc. Gévai Csilla második Lídia-regényének a legnagyobb erénye, hogy nem akarja erőszakosan új kalandokba sodorni a főhőst, hanem inkább elmélyíti és kibővíti azt a képet, amit az első részben kaptunk róla. Szívzűrök, képzeletbeli barátok, női lámák, és Szent Teréz – ahogy Lídia egyre inkább megtanulja elfogadni a saját furcsaságait, a naplója is egyre inkább elszakad a valóságtól, de ez nagyon jól van így. Egyéni ötletek, jó humor és még mindig szuper illusztrációk – a Lídia 17 talán még jobban is sikerült, mint az első rész.

Kritikánk a könyvről>>

Olvass bele a kötetbe>>

John Green: Papírvárosok

John Green: Papírvárosok

Fordító: Gázsity Mila, Gabo, 2015, 384 oldal, 2990 HUF

 

Quentin Jacobsen átlagos életének csak egyetlen különlegessége van: hogy az ő szomszédjában lakik Margo Roth Spiegelman, a város legnépszerűbb és legtitokzatosabb lánya, aki annyira szereti a rejtélyeket, hogy egy napon maga is rejtéllyé válik. A fülig szerelmes Quentin mindent megtesz, hogy a Margo által hátrahagyott nyomok alapján megtalálja a lányt, és vele együtt a vélt boldogságot. De vajon sikerülhet-e neki? John Green ezúttal is az élet értelmét kereső szerelmes fiatalokról ír, a nézőpont azonban gyökeresen más, mint a Csillagainkban a hibában: míg a rákkal küzdő Hazelnek és Augustusnak minden élet és halál kérdése, Quentinnek és Margónak egy olyan világban kell boldogulnia, ahol semminek nincs valódi jelentősége. És, ahogy a könyvből kiderül: ez sem sokkal könnyebb.

Kritikánk a könyvről>>

Varga Bálint: Váltságdíj nélkül

Varga Bálint: Váltságdíj nélkül

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2015, 348 oldal, 2990 HUF

 

Max, Zsófi, Zoli és Doma a szünidő előtti utolsó buli után egy sötét pincében ébrednek fel. Hol vannak? Mi történt velük? Ki rabolta el őket? És vajon melyikük lehetett a célpont? Ezekre a kérdésekre próbálják megtalálni a választ, miközben a szökésük után együtt igyekeznek hazajutni Budapestre és elmenekülni a maffiózók elől. Varga Bálint (egykori agavés szerkesztő) regénye igazi műfaji hibrid: ifjúsági könyv, krimi és road-regény egyben, életszerű, szerethető figurákkal és izgalmas, fordulatos történettel.

Kritikánk a könyvről>>

Interjú a szerzővel>>

Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek

Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek, Kun Fruzsina rajzaival

Csimota Könyvkiadó, 2015, 40 oldal, 1990 HUF

 

2015 egyik legizgalmasabb és legmerészebb ifjúsági könyve Elekes Dóráé. A személyes élményeken alapuló A muter meg a dzsinnek című kötetének főhőse egy kislány, aki alkoholista anyukájával él együtt, az alkohol szó azonban még véletlenül sem szerepel a könyvben. A lány ehelyett arról mesél, hogy a címbeli mutert időről időre elrabolják a palackban lapuló dzsinnek, és „mindenféle vicces dolgokat csináltatnak vele”. Olvasás közben mégsem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy a sok mulatságosnak gondolt helyzet ellenére nevetése nem teljesen őszinte, ezt az érzést pedig csak erősítik Kun Fruzsina szuggesztív, magával ragadó illusztrációi.

Interjúnk a szerzővel>>

Olvass bele>>

Dodie Smith: Enyém a vár

Dodie Smith: Enyém a vár

Fordító: Till Tamás, Ciceró, 2015, 400 oldal, 2990 HUF

 

Cassandra elszegényedett nemeslány, aki egy ódon kastélyban lakik különc családjával és a szolgálatukban álló jóképű Stephennel együtt. Ő maga tulajdonképpen nem elégedetlen az életével, nővére, a huszonegy éves Rose viszont szeretne jól férjhez menni és otthagyni az isten háta mögötti angliai vidéket. Amikor a szomszéd kastélyba hazaköltöznek az örökösök Amerikából, a nővérek élete fenekestül felfordul. Dodie Smith klasszikusának lefordítása régi adóssága a magyar könyvszakmának, de idén a Ciceró kiadó jóvoltából végre mi is elolvashatjuk az Enyém a várat, ami kultuszregény Angliában és mellesleg J.K. Rowling egyik kedvenc könyve is. Nem csoda, hiszen a regény humoros, bájos és (a szó Jane Austen-i értelmében) romantikus – igazi üde színfoltja az idei ifjúsági regény-felhozatalnak.  

Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár

Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2015, 176 oldal, 2490 HUF

 

A Dobozváros és az Óraverzum után Lakatos István idén újabb ifjúsági regénnyel rukkolt elő, A majdnem halálos halálsugár pedig legalább olyan szórakoztatóra sikerült, mint az előző könyvek. A regény főszereplője egy vagány betörőlány, Emma, aki szándéka ellenére kénytelen megmenteni a várost a gonoszoktól (köztük egy tényleg nagyon gonosz koalától) méghozzá egy hisztis tudós, egy idegesítő okostojás, egy kedves csontváz meg egy vízidisznó hathatós segítségével. A kötetet Lakatos utánozhatatlan humora mellett a kreatív tipográfia, illetve a kép és a szöveg tökéletes egysége teszi még különlegesebbé.

Kritikánk a könyvről>>

Nényei Pál: Az irodalom visszavág 1. - Léda tojásaitól az Aranyszamárig

Nényei Pál: Az irodalom visszavág 1. - Léda tojásaitól az Aranyszamárig

Tilos az Á Könyvek, 2015, 424 oldal, 3990 HUF

 

Nényei Pál gyakorló magyartanár, úgyhogy jól ismeri az irodalmat is, a diákokat is. Az irodalom visszavág című kamaszoknak szóló irodalomtörténetével mégsem az a célja, hogy megszerettesse a magyarórákat az iskolásokkal – sokkal inkább az, hogy bebizonyítsa: az irodalom nem egy tantárgy, hanem maga az élet. Kortárs irodalmi példákkal, popkulturális párhuzamokkal és persze rengeteg humorral felturbózott munkája így egyszerre szól a jó tanulóknak és a rossz tanulóknak, sőt, mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel az irodalom – vagy éppen akit eddig nem érdekelt egy kicsit sem. Idén még csak az első, az ókori görög irodalommal foglalkozó rész jött ki, de hamarosan érkeznek a folytatások is.

A bemutatón jártunk>>

Jesse Andrews: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni

Jesse Andrews: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni

Fordító: Roboz Gábor, Gabo, 2015, 320 oldal, 2990 HUF

 

Sicklit: a chicklit (csajos irodalom) mintájára így nevezik azokat a könyveket, melyekben egy halálos betegség áll a történet középpontjában. Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni ebbe a kategóriába tartozik, ugyanakkor tud újat mutatni, és nem veszik bele a „siratós” közhely-gyűjtemények tengerébe. A főszereplő, Greg egy teljesen középszerű figura, aki semmi mást nem szeretne, mint túlélni a középiskolát, és direkt béna filmfeldolgozásokat forgatni egyetlen barátjával, Earllel – ám amikor az anyja nyomására felújítja a barátságát a leukémiás Rachellel, kénytelen kilépni a komfortzónájából. A fiatalok idővel összebarátkoznak, és, ahogy az lenni szokott, megváltoztatják egymást életét – szerencsére szerelem, könnyek és nyálas happy end nélkül.

Olvass bele>>

E. Lockhart: Hazudósok

E. Lockhart: Hazudósok

Fordította: Rudolf Anna, Ciceró, 2015, 248 oldal, 2990 HUF

 

Cadence Sinclairnek látszólag minden megadatott, amit csak egy kamaszlány kívánhat magának: szépség, gazdagság, szerelem. Tökéletes életére azonban árnyékot vet egy sötét titok: két évvel ezelőtt baleset érte, és azóta semmire sem emlékszik abból, ami azon a nyáron történt vele. Egy nyomozás, négy fiatal, egy magánsziget és rengeteg csontváz a szekrényben: E. Lockhart thrillere olyan, mintha egy Gossip Girlbe oltott Lány a vonatont olvasnánk. A Hazudósok ugyanis mesterien ötvözi a domestic noir krimik és az ifjúsági regények műfaji hagyományait, az eredmény pedig egy zaklatott, borongós hangulatú elbeszélés, igazán váratlan csavarral a végén.

Eve Ainsworth: 7 nap

Eve Ainsworth: 7 nap

Fordította: Demény Eszter, Tilos az Á Könyvek, 2015, 226 oldal, 2990 HUF

 

Jess kövér, szegény és alig vannak barátai – Kez szép, népszerű, és jó körülmények között él. Kez egyre durvábban zaklatja Jesst, akinek az élete napról napra pokolibbá válik. Aztán történik valami váratlan: Kez barátja Jess pártjára kel. Hogyan lesz valakiből áldozat, és miért válnak egyesek zaklatóvá – Eve Ainsworth regénye erre a napjainkban nagyon is aktuális, mégis fájdalmasan keveset tárgyalt kérdésre keresi a választ, mindkét fél szemszögét bemutatva.

Kritikánk a könyvről>>

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.