Elkészültünk, itt a vége, szerintünk ez volt a tíz legjobb könyv idén, amelyek közé befért két komoly verseskötet is. Az év három legjobb könyve erősen különbözik egymástól: az egyik olyan, mintha a sötét utcán megvernének, a másik versbe szedett nagy ívű katasztrófaregény, a harmadik pedig egy klasszikusnak látszó identitáskrimi, amennyiben az a tétje, hogy a nyomozás végére kiderüljön, kik is vagyunk valójában. A listázó számára az év vége kemény lelkiismereti meló, mert hiába olvassuk végig az évet, csak maradnak kérdések bennünk. Az biztos, hogy idén is kiemelten kezeltük a magyar szerzők munkáit, mert nemcsak az a célunk, hogy bemutassuk az év legjobb könyveit, hanem az is, hogy jelezzük, nem kell megijedni attól, ha kortárs magyar regényt vagy verseskötetet sodor elénk a szél.
Az 50-es listánk végére értünk, itt megnézheti a többi helyezettet: 50-41., 40-31., 30-21., 20-11.
10. Réz Pál: Bokáig pezsgőben - hangos memoár
Réz Pál: Bokáig pezsgőben
Magvető, 2015, 416 oldal, 3490 HUF
Réz Pál nem akart emlékiratot írni, de Parti Nagy Lajosnak végül mindent elmesélt. A Holmi folyóirat legendás főszerkesztője mindent tud az irodalomról, PNL-nek pedig a kilencvenes évek elején kilenc éjszakán keresztül csak mondta és mondta a huszadik század irodalomtól tocsogó történetét, nem is akárhogyan. A titok a hívószavakban állt, hiszen a Réz Pál-i emlékezet azonnal előhúzott egy újabb történetet, amint meghallotta a hívószót, hangozzon az Szép Ernőnek, Karinthynak, Csurkának, vagy Füst Milánnak. A hangos memoárból az újrainduló Tények és Tanúk-sorozat első darabja lett; olvasni és hallgatni a végtelenségig lehetne.
9. Jennifer Clement: Elveszett lányok országa
Jennifer Clement: Elveszett lányok országa
Fordította: Mesterházi Mónika, Libri, 264 oldal, 3490 HUF
Egy elrabolt nőt nem csak egyszer lehet eladni, ezért Mexikóban a szép, fiatal lány legalább olyan kelendő árucikk, mint a heroin. A szép lánnyal megátkozott édesanyák minden trükköt és praktikát bevetnek, hogy a narcók (narcotraficantes, vagyis drogkereskedő – a szerk.) ne vessenek szemet gyermekeikre, a faszénnel elcsúfított arctól a kert végébe ásott rejtekhelyig, ám a legtöbbször ez sem segít. Mexikóban nők ezrei tűnnek el minden évben és végzik rabszolgaként, szexmunkásként vagy megcsonkított holttestként, ami épp annyira őshonos az országban, mint a leguán. Clement a mexikói falvakban egyedül maradt nőknek ad hangot, akik örök rettegésben élnek a drogkartellek miatt, és akik hiába várják, hogy Amerikába szökött férjeiknek és fiaiknak eszébe jussanak. „Az Elveszett lányok országát olvasni épp olyan érzés, mint víz és klíma nélkül bezárva lenni egy tűző napon felejtett autóban. Egy ideig még reménykedsz, hogy az autó tulajdonosa, a sors vagy a Guadalupei Szűzanya megkegyelmez neked, ám ahogy múlnak a percek és az oldalak, rájössz, hogy nincs miben reménykedned. A regény rekviem egy olyan államért, ahol „egy eltűnt nő csak egy falevél a sok közül, amelyik a viharban lefolyik a csatornán.” Falevél pedig bárkiből lehet.”
Interjúnk Jennifer Clementtel>>
8. Marno János: Hideghullám
Marno János: Hideghullám
Magvető Könyvkiadó, 2015, 192 oldal, 2990 HUF
"Nyersen szeretem forgatni hosszan/a szavakat magamban" - mondja Marno János új kötetében az én, ez a kiismerhetetlen és megfoghatatlan figura, aki tudja, hogy takarékosabban kellene élnie az őrülettel, és nem titkolja azt sem, hogy nemcsak undorítja a halála, de unja is. Ólomszárnyakon röpdöső flasztertubicák, pecsenyeszagú nagymama, és az álomban kísértő anya alakja éles képet karcol a tudatunkba, ám a nem-lévők jelenléte nem elviselhetetlen, hatásuk kicsit sem tragikus, a sötét tónust ugyanis szinte észrevétlenül oldja az irónia, az az egészen váratlan pontokon és formákban felbukkanó sötét humor, mely nemcsak lazítja, de sziklaszilárdan rögzíti is az elsőre keserűnek vélt emlékeket:
"Dodó egy ízben úgy siklik le
szánkójával a dombon, hogy a villany-
oszlopnak ütődve kiloccsanhatna
az agyveleje. Éppen nincs előttem
az arca, a gondolatom takarja."
7. Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Fordította: Iván Ildikó, Európa Könyvkiadó, 2015, 600 oldal, 3990 HUF
2015 irodalmi Nobel-díjasa, Szvetlana Alekszijevics az Elhordott múltjainkkal zárja ötkötetes (A háború nem asszonyi dolog, Az utolsó tanúk, Fiúk cinkkoporsóban, Csernobili ima) vörös enciklopédiáját, Az utópia hangjait.
„Hetvenegynéhány esztendő alatta marxizmus–leninizmus laboratóriumában létrehoztak egy külön emberi alfajt: a homo sovieticust. Van, aki szerint ő a dráma tragikus hőse, mások „szovi”-nak csúfolják. Azt hiszem, én ismerem ezt az embert – jó pajtások vagyunk, hosszú évekig éltem mellette, vállvetve vele. Ő – én vagyok. És az ismerőseim, a barátaim, a szüleim.”
A zárókötetben a szovjet néplelket boncolgatja, megszólaltatva hóhérokat és áldozatokat, a Szovjetunió „igenlőit” és „tagadóit”, a sztálini nosztalgia életben tartóit, és „az embereket, akik rögtön megváltoztak, amikor véget ért a kommunizmus”.
„Az utóbbi években megváltozott nálunk az élet, Oroszország újra belevetette magát a múltba. Az új út, amit Putyin kínál, nem más, mint visszatérés a szovjet mintához, bár talán inkább azt mondanám, hogy a fejlődésnek egy archaikus formáját éljük. A legfélelmetesebb az egészben az, hogy az orosz népet kirabolták és megtévesztették” – nyilatkozta nekünk Alekszijevics a putyini Oroszországról, a könyvében megszólaltatott átlagemberek és egykori katonai vezetők sorstörténeteiből pedig az is kirajzolódik, miért igényli az ország egy új Szovjetunió megteremtését. Az Elhordott múltjainkból a magyar néplélekről is bőven van mit tanulnunk.
Interjúnk Szvetlana Alekszijeviccsel>>
6. Oravecz Imre: Távozó fa
Oravecz Imre: Távozó fa
Magvető, 2015, 196 oldal, 2990 HUF
Nagyon kevés kötet van, ami olyan heves reakciót vált ki belőlem, és olyan kitörölhetetlen nyomot hagy bennem (erreni – szerk.), hogy úgy döntök, egy ideig nem veszem a kezembe. A Magvetőnél megjelenő Oravecz-életműkiadás első darabja épp ilyen. A megrendítően és sokszor zavarba ejtően személyes Távozó fából az élete vége felé közeledő ember csendes belenyugvása olvasható ki, akinek egyetlen társai az ablaka előtt megforduló madarak, és az anyjának ítélt, láthatásra érkező második fiú. A 2005 és 2014 között magyarul és angolul íródott versek szikárak, érettek és érzékenyek, keményen koppanó címekkel (Halottaim, Összegzés, Egy láthatási nap felidézése, Utoljára, Fordított halotti beszéd a jövőből) és meditatív tájképekkel, amelyek állandóságukkal saját megmásíthatatlan véglegességünket visszhangozzák. „Márai egyik naplójegyzetében olvasom: valamilyen nagy élmény élni/az/volt/de egyszeri.”Oravecz önboncolását olvasni az év egyik legmegterhelőbb, legkülönlegesebb irodalmi élménye.
„Irodalom
A költők öregkori munkásságát/fiatal kritikusok értékelik/ez természetes/az embernek öregen is van véleménye/csak nem hangoztatja/de honnan tudják/milyen öregnek lenni?
Talán az öregedés, az idő szorításának jele/hogy újabban mindennap írnék/ha többet nem is/csak egy sort/mintha ez adna még értelmet mindennek.”
5. Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra
Magvető, 2015, 192 oldal, 2990 HUF
Szvoren Edina novelláiról írtuk már, hogy „sűrűek, mint a raguleves fizetésnap után, és klausztrofóbak, mint a lift, ami a kötelező vasárnapi ebédre visz fel a többi emberhez, akiket családnak nevezünk”. Hasonlítottuk őket Ben Hamer filmjeihez, drogokhoz, amikről pontosan tudjuk, mennyire ártalmasak az egészségünkre, mégsem tudunk leállni velük, neveztük gyönyörűnek és kegyetlennek. Az év legerősebb, sőt az ország egyik legjobb címét viselő kötetben Szvoren ismét a mindig máshogyan boldogtalan családok boldogtalanságának milyenségét vizsgálja, és még az eddigieknél is szűkebbre húzta a kivágatokat. „Komplett regényeket sűrít oldalakba, bekezdésekbe, sőt címekbe (És én?, Anyánk teleszkópos élete, Csonka, de jól sikerült, Érezni valamit, Munkanéven ember, Járni lehet a tetején)”, prózája pedig tényleg bármekkora kétségbeesést és kilátástalanságot elbír.
4. Tan Twan Eng: Esőcsináló
Tan Twan Eng: Esőcsináló
Fordította: Hegedűs Péter, Tarandus, 2015, 608 oldal, 4690 HUF
Az év legjobb magyarra fordított fikciója a maláj Tan Twan Eng debütáló regénye, amely annyira kkerek és lenyűgöző, hogy nagyítóval kell keresni rajta az elsőkönyves bakikat és kliséket. Pedig Eng már az elején nagy kockázatot vállal, és az elmondom valakinek az életem unásig ismert keretébe zárja a történetet. Philip Hutton, a félig brit, félig kínai kamaszfiú a második világháború előestéjén megismerkedik egy japán diplomatával, Endó Hajatóval, aki tanítványául fogadja, és megtanít neki mindent, amit az aikidzsucuról és a belső harmónia megteremtésének zenmesterségéről tud. A helyszín Malajzia, ami hiába ad otthont már gyerekkora óta a fiúnak, neki is legalább annyira idegen, mint mesterének. Amikor Japán megszállja az országot, Philip meghozza élete legnehezebb döntését, és családja védelmében tolmácsul szegődik az ellenséghez, ám Endó szan minden újabb hazugsága és a lemészárolt malájok tömegei egyre jobban elbizonytalanítják. A második regényével, az Esti ködök kertjével Ázsiai Irodalmi Díjat (a díjazás idején Man Ázsiai Irodalmi Díj – a szerk.) nyert Eng éteri, hipnotikus prózája hűségről, hitről és reményről tanít, és a keresztekről, amelyeket sok-sok életen kell keresztülcipelnünk ahhoz, hogy végre megszabadulhassunk tőlük. (Hatalmas dicséret jár a kötet fordítójának, Hegedűs Péternek.)
3. Danyi Zoltán: A dögeltakarító
Danyi Zoltán: A dögeltakarító
Magvető, 2015, 254 oldal, 2990 Ft
A Dögeltakarító úgy vitte be a gyomrosokat és felütéseket idén, hogy azt vettük észre, állandóan a földön fekszünk, de újra és újra felállunk. Danyi Zoltán regényében "egy vajdasági magyar srác belekeveredik a jugoszláv háborúba, és amikor az élő, gonosz organizmusként viselkedő háború őt megrágva kiköpi, akkor kellene elkezdenie élni, de addigra már az élet helyébe a halál, a gyilkosság, a szenvedés és az erőszak, vagyis a háború lépett". Split, Budapest, Berlin és az álomszerű Amerika is új élet lehetőségeit kínálná, ha elbeszélőnk valójában nem a délszláv háború borzalmas emlékeinek fogságában élne. A háború húsból, vérből, testnedvekből gyúrt valóságát sötéten, realisztikusan eleveníti fel Danyi, a csoportos nemi erőszak, a gyilkosság semmi ahhoz képest, hogy valakit a tökein keresztül lőnek fejbe. Semmi túlzás, a szerző mindössze a minket körülvevő történelembe helyezte szerencsétlen szereplőjét. A dögeltakarító szomorú tanulsága, hogy az emlékezet arra is képes, hogy valódi térré, idővé és élménnyé váljon, aminek csak díszletvilága lehet az itt és most valósága. Hosszan hömpölygő mondatok mutatják meg, hogyan került a nemi szervek helyére a nemzeti címer:
"a faszok és a pinák is ugyanarról szóltak, mint amiről korábban a megsebzett szívek, de a dolgok nem sokkal később ismét módosultak, és a nemi szervek helyére a nemzeti címerek kerültek (...) sokáig nem is értette, hogy miért került a falakra, mit keres a faszok helyén a nemzeti címer, de később azután rájött persze, hogy lényegében ugyanarról van szó most is, amiről a nyilakkal átlőtt szívek és a szaggatott vonallal összekötött nemi szervek esetében, csak közben megváltozott a szenvedély iránya..."
2. Térey János: A Legkisebb Jégkorszak
Térey János: A legkisebb jégkorszak
Jelenkor Kiadó, 2015, 624 oldal, 3990 Ft
Minden ott kezdődik, hogy kitör az izlandi vulkán, az Eyjafjallajökull és ezzel végérvényesen megváltozik minden, és ebben a katasztrófafilmekbe illő helyzetben a férfiak és nők még élesebben mutatják meg szebbik és rondábbik arcukat. És mi a legdurvább? HOGY EZ EGY VERSBEN MEGÍRT REGÉNY! De figyelem, ettől nem szabad megijedni, mert a forma új rétegeit nyitja meg a szövegnek, új árnyalatok, stílusok kapnak szerepet, a karakterek is máshogy épülnek ebben a szövegvilágban. A szereplők ismerősek lehetnek az Asztalizenéből és a Protokollból, csak ahogy telik az idő, az ő életük is megváltozott. A hólepte Budapesten olyan scifibe illő esemény is megtörténhet, hogy nagykoalíció alakul, a az Aston Martinnal közlekedő miniszterelnököt meg akarják ölni (ez már nem is fikció, hahó! - a szerk.), a hókotró vezetője elrabol egy lányt. Az Asztalizenében még motiváltan felfelé törekvő felső középosztály mára belátta, hogy a csillogónak látszó jövőt darabjaira szedték a párkapcsolatok és megalkuvások ("A díszpintyek egy része magasról vagy középmagasról a béka segge alá kerül" - nyilatkozta nekünk Térey). A Legkisebb Jégkorszak óriási vállalás pompás végeredménnyel.
A könyvhöz trailer is készült, amiben a köntösben rohangáló Keresztes Tamás hátán Storck Natasa ugrál egy usankában>>
1. Schein Gábor: Svéd
Schein Gábor: Svéd
Kalligram, 2015, 208 oldal, 3000 HUF
2015 legjobb könyve Schein Gábor „őrület- és identitásregénye, a megismerhetetlenség stációit végigjáró, töredékes, lenyűgöző Svéd.” Schein klasszikus, sőt (a legjobb értelemben) régimódi regényt írt végig, melynek főszólama látszólag egy nyomozás: egy gyerekkorában svéd nevelőszülőkhöz került magyar fiú, Ervin nyomoz benne igazi édesanyja után, a kutatás pedig 2006 Magyarországára irányítja. Egyenértékű-e a múlt megismerése néhány múltban íródott dokumentum tartalmának megismerésével? Választhatunk-e a szüleinkétől eltérő sorsot? „Hogyan fogadjunk el bensőleg értelmesnek és igaznak egy álláspontot, ha az elfogadása felszámolja, akár csak egy órára, vagy egy napra is, annak a történetnek az egyedüli igazságát, amelyben felnőttünk, és amelyhez minden más történet igazságát viszonyítottuk?” (90.o.) Schein kérdései nem is lehetnének aktuálisabbak, kortárs térben visszhangoznak, a 2006-os zavargások idején, nem sokkal azután, hogy a Lipót bezárásával az egész országot normálisnak nyilvánították. A hangsúly mégsem a nyomozáson van, hanem azokon az árnyékokon, amelyet a keresés vet a Svéd szereplőire: a hagymahéjként egymásra simuló sorstragédiákon, az örökölt boldogtalanságon, a mindig ugyanúgy megfutott körökön. Komplex és sokszólamú regény a Svéd, a sorstragédiák mindegyike más és más műfajként olvastatja magát. Az anya és Ervin saját sorsának megismeréséért indított hajsza krimiként, sőt detektívregényként is remekül működik, a sorsfutárként alkalmazott Bíró doktornő és Ervin svéd nevelőapja, Grönewald úrnak együtt töltött napjai erős és fullasztó kamaradrámaként, a Grönewald család és Ervin kapcsolata dinamikus családregényként olvasható, a regénybeli múltrétegek és a nagyon is valóságos történelmi fordulópontok az Esernyők a Kossuth téren (2014, Jelenkor) szövegeit formálják fikcióvá.
„A regény maga a kulcsra zárt Lipót, melynek minden ablakából kisiklott sorsok, látszatéletek és hibás választások bámulják a kertet a párkányon szárított vizes zsemle fölött. A zárt terek némaságát Szőcs Petra fotói nyomatékosítják, melyek sorozatként és külön-külön vizsgálva is képzettársítások egész sorát indítják el. A fekete-fehér fotók az intézet falaiba ivódott őrület mementói, ismeretlen entitások diagnózisai, titkokat rejtő terek lenyomatai.”
Schein a kortárs jelen legégetőbb problémáira világít rá, anélkül, hogy aktuálpolitizálni kezdene, és túlmagyarázná azt, aminek megértéséhez még nem telt el elég idő. A múlt megismerhetőségének utolsó óráiban járunk, a szereplők tébolyában „az ország tébolya sűrűsödik, éljen ez az ország a negyvenes, ötvenes, hatvanas vagy kétezres években”.
