Naomi Alderman: Engedetlenség
Az Engedetlenség főszereplője Ronit Krushka ugyanúgy az ortodox zsidó közösséghez tartozik, mint Esty családja, ugyanakkor ő is kimenekült onnan. A regény kezdetén New Yorkból repül haza Londonba, mikor értesül édesapja, a köztiszteletben álló rabbi haláláról. Sokáig egy egész óceán választja el a helytől és a közegtől, amely szigorú szabályrendszerével évekig gúzsba kötötte a fiatal nőt. Ronit ortodox zsidó közösségben nevelkedett, hazatérése pedig ismét alaposan felkavarja az állóvizet, miután a közösség több tagja egyszerűen nem tud mit kezdeni Ronittal, aki nem tartja be a vallási előírásokat, nincs férjnél, sőt mi több, mindennek a tetejében a nőket szereti. Ronit nem egy engedelmes típus és nehéz beleszuszakolni őt a közösség által elfogadhatónak tartott mintákba. A hazaút rengeteg tanulsággal jár számára, főként, miután ismét találkozik fiatalkori szerelmével, Estivel, aki időközben Ronit unokatestvérének feleségeként éli az életét. A regényből Sebastián Lelio forgatott filmet A rabbi meg a lánya címmel, Rachel Weisz és Rachel McAdams főszereplésével.
Garrard Conley: Eltörölt fiú
Garrard Conley memoárja abban hasonlít a sorozathoz, hogy szintén egy zárt, szigorú normák által szabályozott vallási közeg jelenik meg benne, és az ő esetében is végigkövethetjük a beilleszkedési próbálkozásokat, valamint a menekülést is. Az Eltörölt fiú egy személyes, valós élményeken alapuló beszámoló az exmeleg-terápiáról, amely sok szempontból traumatikus volt számára. A könyvben a saját családjával, gyökereivel való birkózását is végigkövethetjük: szülei missziós baptisták, és sem ők, sem a közösség nem fogadja el a másságát. A memoárról ezt írtuk: „Az eltörölt fiút olvasni kicsit olyan, mintha egy disztópiát tartanánk a kezünkben. Olykor olyan, abszurdba hajló jelenetek sorát tárja elénk a szerző, amelyeket még olvasóként sem könnyű befogadni. A terápiának nevezett – finoman szólva áltudományos – foglalkozásokon megalázó helyzetekbe kényszírtették a résztvevőket, valamint arra mentek rá, hogy folyamatosan erősítsék bennük a szégyen és a bűntudat érzetét. Nyilvános gyónásokon kellett vallaniuk szexuális fantáziájukról, a családi múltjukban kellett felkutatniuk a saját „deviáns” viselkedésük lehetséges okait, és napi szinten kellett egymás előtt ostorozniuk magukat amiatt, amiért a Sátán bűnbe csábította őket. A cél nem kevesebb volt, mint hogy hosszútávon feladjanak mindent, amit önmagukról korábban gondoltak.”
Tara Westover: A tanult lány
Tara Westover, aki egy mormon családból származik, szintén a saját életét meséli el A tanult lány című könyvében, amely arról szól, milyen szigorú normák, radikális szabályok közt kellett felnőnie, és hogyan volt képes ebből kitörni. A tanult lány sok szempontból párhuzamba állítható Esty Shapiro történetével. Itt is egy zárt életközösséget és egy nagyon vallásos, sokgyermekes családot látunk, akik a rövid szoknyától a diétás kólán át mindent fenyegetésként élnek meg, ami a külvilágból jön, és információk, oktatás nélkül zárkóznak önmagukba. A könyvről ezt írtuk: „Tara úgy nőtt fel, hogy a családja a végítéletre készült. Ez nem egy béna disztópia, hanem Tara Westover élete, akinek felnövéstörténete harcok sorozata: apjával, anyjával, a testvéreivel, önmagával. Felkavaró, szinte hihetetlen visszaemlékezést írt, ami tavaly óriásit ment angolszász nyelvterületen. Története egyszerre inspiráló, sokkoló, riasztó, motiváló, miközben megértően és tisztelettel bontja le azt a börtönt, amit a családjának nevez.”
Rachel Urquhart: A látnok
Szintén egy zárt közösséget ismerünk meg Rachel Urquhart A látnok című könyvében, az állóvizet azonban ebben a történetben nem az kavarja fel, hogy valaki kiszáll, hanem épp ellenkezőleg: egy idegen érkezik, aki viszont nem hajlandó beállni a diktált sorba. May Kimball és családja a sékerek zárt, fullasztó, és a kívülállók számára egzotikus világába, a Remény városába a költözik, ami otthont ad árvagyereknek, szegénynek. A szektatagok fivéreikként és nővéreikként kezelik a befogadott gyerekeket, és 18 éves korukban döntés elé állítják őket – választhatnak, hogy a közösséggel maradnak-e, vagy visszatérnek a világi életbe. A látnokról ezt írtuk: „Egy olyan közösségben, ahol a test legalább olyan súlyos bűnök hordozója, mint a lélek, ahol társaik kirekesztő haragja vár a tilosban járó fivérekre és nővérekre, és ahol a férfiak éjszakánként speciális kötésekkel fojtják el sikamlós vágyaikat. Urquhartnak sikerül életet lehelnie egy ma már csak elvétve működő közösségbe, és nemcsak Polly életét, de a regényt is látomásossá tennie.”
Jennie Melamed: Lányok csöndje
A nővé válás, és a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális erőszak a központi témája Jennie Melamed disztópiájának. A Lányok csöndje egy meg nem nevezett szigeten játszódik, ahová generációkkal korábban tíz család érkezett az Óföldön pusztító tüzek elől menekülve. Az általuk kialakított rendet, és a rend működtetéséhez szükséges „ne-szabályokat” az Írásunkban rögzítették, kijelölve a helyes irányt az utánuk következőknek. Az Ősöktől megörökölt rend erősen patriarchális. A nőknek alig néhány feladata van, férjhez menni, gyereket szülni, majd reménykedni, hogy fiuk születik, így elkerülhetik a lányokkal járó „tehetetlen bánatot”. A történetről ezt írtuk: „A lázadó Janey koplalással próbálja kitolni az első menstruációja idejét, mert nem hajlandó alávetni magát a sziget szabályainak. Caitlin egy nap olyasmit lát, amit nem kellett volna látnia, Vanessa pedig lassan elkezdi megkérdőjelezni a világot maga körül. Bár minden lány átesik a beavatáson, legyen az szexuális természetű, vagy hétköznapi verés, az erőszak nem beszédtéma köztük. A négy fal között történtekről kizárólag a véraláfutások, felduzzadt arcok, véres testrészek árulkodnak, amelyek egy idő után státuszszimbólummá válnak, az ellenállás, az erő, a kitartás szimbólumává.”
