Fotó: Valuska Gábor
A legfontosabb olvasmányélményekről, a gyerekkorról, a zenéről és a színházról is sok szó esett a nyári Margó Extra beszélgetéseken, ahol Ott Anna kérdezte az ismert olvasókat. Ha lemaradtatok volna, semmi vész, hiszen a fesztivál Facebook-oldalán bármikor visszanézhetitek a felvételeket. De most odáig sem kell mennetek, elég ha legörgettek, és megnézhetitek helyben mind az ötöt, mi pedig pontokba szedtünk mindegyikről néhány érdekességet.
Bérczesi Róbert
- sok mindent kitörölt az emlékezetéből, például a gyerekkorának nagy részét is, amikor nem nagyon érték őt pozitív élmények
- a családjában nem volt divat a zenehallgatás („maximum mulatós”), így sokáig a zene sem játszott fontos szerepet az életében
- mindig is kilógott a sorból, mert már gyerekként is keményen beszólogatott.
- evés és az olvasás nála mindig is kéz a kézben járt („Kiskoromtól kezdve csak úgy tudok jó ízűt enni, ha közben olvasok.” )
- leginkább a zenei életrajzok kötik le
- saját életrajzának, amelyet Kiss Lászlóval közösen írt és Én meg az ének címmel jelent meg, meghatározó témája a drogfüggőség
- a kábítószerek miatt összesen tizenegy év esett ki az életéből
Bérczesi Róbert és Ott Anna beszélgetéséről bővebben ITT olvashattok.
Vekerdy Tamás
- ha valakinek nem meséltek gyerekkorában, akkor valószínűleg nem lesz belőle olvasó
- édesapjának óriási könyvtára volt, első meseélménye ugyanakkor az a Hüvelyk Matyi volt, amit az apja talált ki
- az első olvasmányélményei között szerepelt még a német nevelőnő által németül felolvasott János vitéz, Benedek Elek Toldi Miklósa, valamint Fehér Szarvas (azaz Borvendég Deszkáss Sándor) A Sziklás hegyek varázslója című könyve.
- szerinte a mesében a tanulság olyan, mint egy gombostű a lufiban – kipukkasztja
- a Vekerdy család könyvtárában a magyar remekírók sorozata mögött lapultak a ponyvák, a zseniális angol detektívregények, és ott volt a „kincs” – azaz P. Howard (Rejtő Jenő), amit kívülről ismert
- gyerekként gyerekorvos akart lenni, majd költő, később az apja kérésére a jogi egyetemre ment. („Kerülő utakon lettem végül gyerekpszichológus”)
- szóba került a jó válás fogalma is (a témában a Könyvhétre jelent meg Vekerdy új könyve, Válás - és ami körülötte van címmel a Central Könyvek gondozásában)
Vekerdy Tamás és Ott Anna beszélgetéséről ITT is olvashattok, a Vekerdy Tamással készített interjúnkat pedig ITT találjátok.
Udvaros Dorottya
- amikor gyerek volt nagyon sok könyv volt a lakásukban (az apja rendszeresen tartott irodalmi esteket), de ezek számára csak a berendezést jelentették
- volt egy-két mese, ami meghatározó volt számára, de a szülei nem meséltek neki, nem is laktak együtt igazán, mert a színészlakások nem voltak alkalmasak akkoriban a gyereknevelésre
- a színészgyerekség azt jelentette, hogy a szüleit hétfőnként, a szünnapokon látta, meg a nyári szünetben
- orvos akart lenni, de aztán világossá vált számára, hogy a matek miatt nem fog bejutni, végül csak a Színművészetire adta be a jelentkezését
- a színház nagyon mélyen belé ivódott
- nagyon próbált a gyerekének más mintát mutatni, nagyobb szabadságot adni
- az apjával volt egy játékuk, párhuzamosan olvastak könyveket (például Ulickaját), ezekből a beszélgetésekből nagyon sokat tanult róla
- meghatározó olvasmánya volt Száz év magány, járt Márquez szülőházában is
- egy filmfesztiválon egyszer találkozott is Márquezzel, autogramot kért tőle és azt mondta neki: „Szép Remedios én vagyok”
Ónodi Eszter
- elmesélte, hogy az angol-magyar szakot elkezdve, az ELTE Egyetemi Színpadán döntötte el, hogy színésznő lesz. („Akkor jöttem rá, hogy százszor jobban érdekel, mint a régi magyar irodalom”)
- átlagos olvasó volt, gyerekként azokat a meséket tartotta izgalmasnak, amelyeket édesapja talált ki
- a szerepek rengeteg dolgot tanítanak neki
- van, hogy egy szerep után, évekkel később az életben visszaköszön valamilyen aspektus, amit akkor még nem tudott, amikor a szerepet játszotta, de később hasznára vált
- egy jó szerep, egy jó alakítás sokat tud segíteni az embernek a saját maga lelki kipucolásában
- ma már kihívást lát azokban a szerepekben, amelyekben maga számára is újdonságot tud találni
- a színpadon és a kamerák előtt más praktikák kellenek
- mindkettőt nagyon szereti, de a filmezés sokkal bizonytalanabb, mint a színpad, ami egy állandó művészeti megnyilatkozásnak tekinthető
- számára ösztönös és egyértelmű döntés volt, hogy a szülés után nem akart teljes erőbedobással visszamenni a színházba.
A beszélgetésről szóló beszámolónkat ITT olvashatjátok.
Molnár Áron NoÁr
- 4 évesen jött át Szerbiából Magyarországra a családjával
- a családja nagyon kitartó és makacs („Ha fejünkbe veszünk valamit, addig megyünk, amíg el nem érünk valamit.”)
- gyerekkorában dobozok között éltek, sokszor nehéz körülmények közt, de a szülei megteremtettek számárukra egy fantáziavilágot. Arra nevelték őt és a testvérét, hogy mindig meg lehet találni a kalandot és a pozitívumot, abban, ami körbeveszi az embert
- általános iskolában viszont egy konfliktus közepében találta magát, kiközösítették és „büdös román menekültnek” csúfolták
- már 4 éves korában kitalálta, hogy színész lesz, talán annak hatására, mert az unokatestvére Újvidéken volt színésznő
- azért akart színész lenni, mert híressé szeretett volna válni, de ehhez a képhez nála mindig is társult az, hogy közügyekben akar részt venni
- szerinte ott tart az ország, hogy nem elég egy szerepből megszólalni azokban a témákban, amik fontosak, hanem muszáj volt E/1.-ben megfogalmazni, amit gondol
- a NoÁr legfőbb céljai: 21. századi oktatás, normálisan működő egészségügy, működő szociális háló, a civil szervezetek bevonása törvényhozásba, és egy olyan ország, amelyet, szakértői kormány vezet
- ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni valaha, kompetens politikusok kellenek, utóbbihoz pedig tudatos,gondolkodó választókra van szükség. Ennek érdekében egy cselekvő közeg is kell, és itt jön képbe a NoÁr
Ott Anna és Molnár Áron beszélgetéséről bővebben ITT olvashattok.
