Fotó: Valuska Gábor
„Olyan helyen nőttem fel, ahol nem találtam a helyem” – mesélte Bérczesi Róbert tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán, ahol több száz rajongója hallgatta őt, bár kivételesen nem a zenéjét, hanem mindazt, amit az életéről megosztott. A Margó Extra beszélgetéssorozat első részében Ott Anna kérdezte őt a számára fontos könyvekről, valamint az Én meg az ének című önéletrajzáról, amelyet Kiss Lászlóval közösen írt. Gyerekkori emlékekről – illetve azok hiányáról –, a legszebb első nyárról, a drogos évekről, de az evés és az olvasás viszonyáról is vallott a hiperkarma frontembere a Margó első napján.
Kiss László Bérczesi Róbert: Én meg az ének - behúzott szárnyú felfelé zuhanás
Athenaeum Kiadó, 2019, 335 oldal, 3999 HUF
Ahogy az már a beszélgetés elején kiderült, Bérczesi Róbert sok mindent kitörölt az emlékezetéből, például a gyerekkorának nagy részét is, amikor nem nagyon érték őt pozitív élmények. Egy bányászvárosban nőtt fel, ahol nem találta meg a vele egyivású embereket, így nem találta a helyét sem. Szülei válása is nagyban megviselte, illetve az, ahogy bevonták a konfliktusaikba, és bár minderről már a könyvben is nyíltan írt, ennek a súlya csak mostanában kezdett el tudatosulni benne. A családjában egyébként nem volt divat a zenehallgatás („maximum mulatós”), így sokáig a zene sem játszott fontos szerepet az életében („még a Beatlest is csak gimiben ismertem meg”), később viszont zongorázni, trombitálni és tenorkürtön játszani is megtanult. A zeneórák persze nem voltak zökkenőmentesek, ahogy mondta, mindig is kilógott a sorból, mert már gyerekként is keményen beszólogatott.
Ami az olvasmányélményeit illeti, az evés és az olvasás nála mindig is kéz a kézben járt. „Kiskoromtól kezdve csak úgy tudok jó ízűt enni, ha közben olvasok.” Mint mondta, a legjobban az életrajzokat szereti, a szépirodalom viszont nem csinál jó étvágyat. Karinthy ennek ellenére nagy hatással volt rá, főleg az életművészete és a Kosztolányival való barátsága tetszett neki. De azért leginkább a zenei életrajzok kötötték le, például a metálhoz kapcsolódók, utóbbiról szinte mindet tudott, pedig nem is annyira hallgatta. Zenélni egyébként konkrétan a Mindhalálig Beatles hatására kezdett el.
Hogy ezek után neki is megjelent egy életrajza, azon nincs mit csodálkozni. Ott Anna kérdésére elárulta, hogy a zenekarát egyébként nem nagyon foglalkoztatta a könyv megjelenése, még a menedzserük, Pite sem olvasta, de azért mindenkiről csak kedveseket írt. „Senkit nem akartam megbántani, erre nagyon odafigyeltem. Ki is húztunk bizonyos részeket.” Hogy pontosan milyen részek maradtak ki a könyvből, az csak részben derült ki. Bérczesi annyit árult el, hogy nagy Harry Potter-rajongó, és hogy „az első öt kötetet rongyosra olvasta az evéshez”, de az erről szóló oldalakat végül kihúzták.
Az este során persze szóba került a zene is. Elmondta, hogy teljesen változó, hogyan kezd neki egy dal megírásának. Szerinte egyszerűbb, ha már van egy szöveg és ahhoz kell zenét írni, kötött dallamra szöveget összehozni viszont nehezebb. „A legjobb, ha csak gitározok, halandzsázok és jön a szöveg.” A dalok egyébként nemcsak terápiát jelentenek számára, hanem egyfajta naplóbejegyzései is az életének. A legmélyebb bugyrokról a Lidokain szól, a mai napig azzal szokták befejezni a koncerteket.
Mivel az Én meg az ének egyik meghatározó témája a drogfüggőség, Ott Anna tapintatosan erre is rákérdezett. Bérczesi erről úgy nyilatkozott, hogy az első xanaxot ’97-ben vette be, amikor elkezdte az egy szál gitáros esteket, a célja pedig egyszerűen csak az önpusztítás volt. „Úgy éreztem, nincs helyem a világban, nem volt semmi kapaszkodóm.” Az is kiderült, hogy mindez nem mondott ellent erős istenhitének. Úgy jellemezte ezt az időszakot, mintha valami megszállta volna. „Volt a fejemben egy hang, ami folyamatos önpusztításra sarkallt.” A drogos karrierjének mélypontja az volt, amikor tizenkét napig egyfolytában ébren volt, szerinte ezt sem élte volna túl isten nélkül. A kábítószerek miatt összesen tizenegy év esett ki az életéből. A mélyrepülés az „első boldog nyár” után, 2000 környékén kezdődött, amikor megjelent az első hiperkarma lemez és aztán egyre ismertebbek lettek. „Utána egy időre kiüresedtem, és egy évre rá elkezdődött az elvesztegetett évtized.”
A beszélgetés vége felé az Én meg az ének társszerzője, Kiss László is feljött a színpadra, hogy a könyv születéséről áruljon el részleteket. Kiderült például, hogy az életrajz az ő kezdeményezésére jött létre, ahogy az is, hogy bár sok szó esik benne a függőségről, semmiképpen nem akarták, hogy pusztán egy drogos könyv legyen. „Íróként az érdekelt, hogy milyen démonokkal küzd egy ilyen zenész.”
