Fotó: Valuska Gábor
A Margó negyedik napján, a délutáni napsütést kicselezve a PIM színpadán Ott Anna Ónodi Esztert látta vendégül, aki a Margó Extra beszélgetés után egyből Ibsen Nórájának eljátszására sietett. Többek közt a pályaválasztásról, az álomszerepekről és az anyaság és a színészet összeegyeztetéséről mesélt, de azt is elárulta, hogy a filmezést vagy színházat szereti-e jobban.
A színésznő elmesélte, hogy az angol-magyar szakot elkezdve, az ELTE Egyetemi Színpadán döntötte el, hogy színésznő lesz. „Akkor jöttem rá, hogy százszor jobban érdekel, mint a régi magyar irodalom” – mesélte nevetve. A korai színházi élményei felidézése után a mesékre térve át elmondta, hogy átlagos olvasó volt, gyerekként azokat a meséket tartotta izgalmasnak, amelyeket édesapja talált ki, és az ötvözete volt más meséknek meg a fantáziájának.
Ott Anna kérdésére, hogy a szerepein keresztül saját magát jobban megismerte-e, azt válaszolta, hogy igen, és a szerepek rengeteg dolgot meg is tanítanak neki. Van, hogy egy szerep után, évekkel később az életben visszaköszön valamilyen aspektus, amit akkor még nem tudott, amikor a szerepet játszotta, de később hasznára vált. Hogy kell-e a színészeknek pszichológus, arra Ónodi Eszter azt válaszolta, hogy a színpadon kell megoldani a saját maga ügyeit, és a szerepeit is ez segít megformálni. Bár való igaz, hogy vannak időszakok, amikor egy előadás segít a sok feszültséget valahogy levezetni. „Teljesen igaz, hogy egy jó szerep, egy jó alakítás sokat tud segíteni az embernek a saját maga lelki kipucolásában.”
A Nórára visszatérve aztán elmondta, hogy színművészetire való felvételikor a Nóra monológját kizárta, mondván, hogy egy ilyen naiv kislány biztosan nem az ő szerepe. Erre Ott Anna rákérdezett, hogy miért gondolta ezt és mi az a szerep, amire azt gondolja, hogy neki formálták meg. A színésznő hangsúlyozta, hogy már sokkal árnyaltabban gondolkodik erről, inkább a határok átlépését, feszegetését vallja, és kihívást lát azokban a szerepekben, amelyekben maga számára is újdonságot tud találni.
Van-e olyan szerep, amit nagyon szeretne eljátszani egyszer? – hangzott el a kérdés. Mint kiderült, erről leszokott a színésznő, mert mostanában inkább megy a sodrással és azzal, ami megtalálja. A filmezésről is szó esett, leginkább a test használatának aspektusából, amire elmondta, hogy a színpadon és a kamerák előtt milyen praktikák kellenek. Tapasztalatai szerint ugyanis kell egyfajta érzék ehhez, például amikor tudja, hogy a filmben lesz egy közelije, akkor egy szempilla rebegtetés sokkal többet ér, mint bármi más, ami a Katona színpadán nem élne meg. Ekkor került szóba, hogy a színház vagy a filmezés között lehet-e választani, mire Ónodi Eszter elmondta, nem tudja egyértelműen letenni egyik mellett sem a voksot, mert mindkettőt nagyon szereti, de a filmezés sokkal bizonytalanabb, mint a színpad, ami egy állandó művészeti megnyilatkozásnak tekinthető. Ott Anna megkérdezte azt is, mennyire kell tudni egy adott karakternek minden titkát, ami le sincs írva. Ónodi Eszter elmondta, nagyon nagy hangsúlyt nem fektet erre, ő maga nem híve azoknak a színészeti iskoláknak, amiket például Amerikában alkalmaznak.
Később az anyaság témájával folytatták a beszélgetést. Elhangzott, hogy Ónodi Eszter számára ösztönös és egyértelmű döntés volt, hogy a szülés után nem akart teljes erőbedobással visszamenni a színházba. Ennek ellenére nem volt könnyű, és nehézségek mindig is lesznek, de megnyugtató, hogy más színésznők is neveltek fel gyerekeket, noha más időbeosztással élnek. Olykor elfoglaltabbak, máskor intenzívebben tudnak együtt lenni a gyerekükkel. Azt is elmondta, azóta jellemzően csak anya szerepeket játszik.
Szóba került az Aranyélet sorozat is, illetve hogy mi lehet a siker titka, valamint azokról az ajánlatokról is mesélt a színésznő, amikre nemet szokott mondani. Szerinte elsősorban érzés kérdése, hogy szeretné-e önmagát látni abban a produkcióban vagy nem. Ezután a kritikákról esett szó, ennek kapcsán önmaga belső mércéjéről beszélt. Majd a Katona József Színházban dolgozó kollégáiról is mesélt, a szoros belső hálóról, de emellett hangsúlyozta, hogy ő magányos ember és a baráti köre civilek közül kerül ki. Szó volt még a főiskoláról is, hogy mennyire nehéz és kemény munka folyt ott, viszont szép emlékekkel gondol rá. De a közönség felől sugárzó érzéseket is említette, mert elmondása szerint mindent megérez a nézők részéről, a pozitív és a negatív érzéseket is. A Margó közönségétől szerencsére csak pozitívat érezhetett, amit a beszélgetés utáni taps is igazolt.
Szerző: Rátkai Zsófia
