Az olvasáshoz rengeteg út vezet. Van, akinek a gyerekkori felolvasások, mesék, másoknak a váratlan életesemények indítják be ezt a folyamatot, de olyan is van, aki sokáig elkerüli, és az élet egy későbbi szakaszában találja meg az olvasás szeretét. Az irodalom pont annyira sokszínű, amennyire az azt olvasó emberek.
A 97. Ünnepi Könyvhéten személyesen bizonyosodtunk meg róla Az olvasó országa projektünk keretében, hogy valóban sokan sokfélét olvasunk, lehet szó akár Stephen Kingről, képregényekről, Esterházyról vagy botanikus horrorról. Rövid, párperces interjúkban beszélgettünk olvasókkal, hogy kiderítsük, mikor és miért kezdtek el olvasni, és mi az, ami miatt már nem is tudnák abbahagyni.
Beatrix (32) - A könyv mindig jobb, mint a film!
Tízből kilencszer a könyv mindig jobban tetszik, mint a film, úgyhogy általában, ha kijön valami film, akkor előtte elolvasom a könyvet.”
Örök kérdés a könyvmolyok körében, hogy a regény vagy az abból készült feldolgozás a jobb. Betrix számára viszont nem kérdés: mindig a könyv a jobb. Mint sokan másoknál, nála is a Harry Potter és A Gyűrűk Ura indította be az olvasást, sőt olyannyira megtetszett neki a különös világok felfedezése, hogy azóta is ezeket keresi. Az első nagy felfedezés középiskolában jött el számára, amikor megnézte a Ragyogás című filmet, és barátaival ellentétben neki egyáltalán nem tetszett, de sejtette, hogy azért több van a felszín alatt, ezért elővette a könyvet.
Utána pedig halomra falta a Stephen King-regényeket, sőt még ma is követi az írót, de elmerült a skandináv krimiben és most a romantasy is nagyon érdekli. Kereskedelemben végzett munkájában rengetegszer fordul a könyvekhez, ha éppen úgy érezi, hogy „bedarálja a mókuskerék”, akkor jól esik elmenekülnie egy teljesen más világba a könyveken keresztül. A film-regény dilemmából viszont nem enged, mindig a könyvet veszi előre.
Marci (33) - Ahol az influenszer-szakma és az olvasás összeér
„Közösségi médiával foglalkozom, tehát nagyon sokat nyomkodom a telefonon. Ezért kitaláltam, hogy egy órát lefekvés előtt csak olvasással töltök. Ezzel olyan szinten megdobtam az olvasmányaim számát, hogy az évi 10 könyvből végül 25 lett. Pár napja számolgattam, hogy 10 év alatt hány könyvet jelent ez.
Mondjuk 50 év alatt egy könyvtárnyi kötetet el tudok olvasni. De az a baj, hogy nincs annyi Tóth Krisztina-regény.”
Az olvasás szeretete a legkülönfélébb módokon bukkanhat fel, talán eszünkbe sem jutna valakiről elsőre, hogy a legnagyobb Tóth Krisztina-rajongó, miközben a hétköznapi munkájában a fenntartható, egészséges és rendes takarításról készít tartalmakat az internetre. Pedig Marci esetében pontosan így van. Miközben a 2020-ban indított tRENDrakó oldalával sikeres és népszerű tartalomgyártó lett, tudatosan elkezdett figyelni arra, hogy a munkájából fakadó telefonnyomkodás helyett inkább olvasással töltse az idejét.
Mint sokan mások, ő is gyerekkorában találkozott az olvasással, kicsiként a Kököjszi és Bobojsza, illetve Bradley, az osztály réme című könyvek voltak a kedvencei, amit aztán tinédzserként a Stephen King-könyvek követtek, bár nem a horror fajtából, de mellette a kötelezőkre is szakított időt. Aztán egy fiatal, mindössze 25 éves gimnáziumi irodalomtanárnak köszönhetően egyre több kortárs magyar irodalom szivárgott be az életébe, mint például Karafiáth Orsolya, Lackfi János és Kiss Judit Ágnes.
A későbbi színészi szakmája miatt rengeteg drámával találkozott, ami még tovább színesítette az olvasmányait. Aztán jött a közösségi média, a rendrakásról szóló tartalomgyártás és azt vette észre magán, hogy egyre kevesebb ideje van könyvekkel foglalkozni. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy minden este olvasni fog, mellette pedig a könyvírásban is kipróbálja magát. Az elmúlt években már három könyve jelent meg – legutóbbi idén februárban Az ecetes srác feljegyzései címen –, és így ért össze számára a munka és a szenvedély.
Anita (25) – A Garfield képregényektől a 3D animációig
„Mikor leülök olvasni, vagy csak előveszek egy mangát, hogy olvassak valamit, mindig azt érzem, hogy végre azt csinálom, amit szeretnék.
Egy kis énidőm egy rohanó világban. Nekem ez az öt perc pont elég arra, hogy egy elszakadjak mindentől”.
Ki mondta, hogy az olvasás nem szólhat a vizualitásról? Anita nemcsak szórakozásból szeret olvasni, hanem a munkájához is elengedhetetlen feladat, hogy inspirálódjon és feltöltődjön. Az Ünnepi Könyvhétre is úgy érkezett, hogy már a megnyitó előtt bevásárolt több képregényből és mangából. Az olvasást még gyerekként szerette meg, apukáján keresztül sokszor és sokat találkozott az irodalommal, de már akkor is leginkább a képeken keresztül kapcsolódott a történetekhez, mindig kivágták az újságok végén lévő Garfield képregényt és elrakták emlékbe.
A kis fecniket pedig hamar könyvek és képregények váltották fel, általános iskolában még csak a Geronimo Stilton, de nem sokkal később komolyabb irányt vett az olvasás és a keleti kultúrák felé fordult, Kimura Ray Japán rózsa című regénye volt az első, ami bevonzotta. Idővel pedig ez a szeretet hobbivá, majd munkává is vált, Anita ma 3D animátorként dolgozik, sőt jelenleg első képregényét tervezi.
Az olvasás számára fejlődést jelent, és ha akárcsak 1-2 órát, de minden nap igyekszik foglalkozni ezzel, időközben pedig a képregénye is alakul. Utóbbi még vázlatos formában van, de elhivatott, hogy egy fordulatos pszichothrillerrel rukkoljon elő.
Máté (31) – Miért nem baj, ha későn kezdjük az olvasást?
„Egyetemista koromban kezdtem el olvasni, amikor elkezdtem a magyar-német szakot, és az egyik akkori barátnőm adott nekem egy Simon Márton-kötetet születésnapomra, azt hiszem a Dalok a magasföldszintről volt, és onnan indult a dolog.
Utána pedig jöttek a versek, regények, majd az írás is.”
Az olvasásnál sokszor találkozunk azzal a kérdéssel, hogy mikor kell elkezdeni, mikor lesz már túl késő, sőt meglepő lehet, ha valaki gyerek- és tinédzserkorában nem szeret olvasni. Máté a mintapéldája annak, hogy bármikor előfordulhat az emberrel, hogy egyik napról a másikra megszereti az olvasást. Már gyerekkorában sem a történetek vagy az olvasás érdekelte, hanem a zeneiség és a közösség, imádta hallgatni, ahogyan a szülei a Harry Potter-regényeket vagy Weöres Sándor-verseket olvasnak.
De ahogy véget ért a gyerekkor, már nem annyira érdekelték a könyvek, csak egyetemista korában kezdett újra olvasni, amikor a barátnője megajándékozta egy akkor menő Simon Márton-verseskötettel. Onnantól pedig nem volt megállás, az irodalom egyszerre hivatás és szórakozás lett, egyszerre került be az életébe a sci-fi és Nemes Nagy Ágnes, a kortárs irodalom és a Dűne. A sors iróniája, hogy azóta nemcsak olvas, hanem aktívan foglalkozik írással, íróműhelyeket tart, sőt, a Fiatal Írók Szövetségének egyik elnökeként dolgozik, már két könyve jelent meg, folyóiratot is szerkesztett, és egyetemi doktori képzésen belevetette magát a poszthumanizmus és a líraelmélet rejtelmeibe.
Az egykori nem olvasó tinédzserből végül egy olyan olvasó vált, aki minden nap azon dolgozik, hogy mások is megismerkedjenek ezzel a világgal.
Krisztián (53) - Egy türelmetlen olvasó útja a kiadóvezetésig
„7-8 éves koromban olvastam az első könyvemet, ekkor már éppen, hogy tudtam olvasni.
Még az általános iskola előtt megtanultam olvasni, persze rosszul, ezért nagyon nehéz volt jól megtanítani utána.”
Sosem lehet elég korán kezdeni. Krisztián könyvek között nőtt fel, sőt az egész eddigi életét végigkísérték a könyvet. És mintha ezt már sejtette volna előre, jóval az iskolakezdés előtt megtanult olvasni – rosszul –, kezébe vette Mark Twain Koldus és királyfi című regényét, és nem is bírta letenni utána a könyveket. Az iskolában rossz gyerek volt, míg a többiek a betűket próbálták kiolvasni, ő már A dzsungel könyve oldalait bújta, ha éppen nem köpőcsövezett. Később egyetlen pesti gyerekként ment Szentesre középiskolába, ahol dráma és irodalom tagozaton tanult, onnan pedig egyenesen vezetett az út Pécsre a művészettudományi szakra.
A rendszerváltás viszont nagy fordulatot hozott, a bölcsésztudományok helyett a kommunikációs szakmában helyezkedett el, persze, ekkor sem felejtette el a könyveket. Egyszerre bújta a szépirodalmi alkotásokat és az irodalomtörténeti szakkönyveket. Ami ezt követte, az már történelem, Krisztián a Magvető Kiadó igazgatója volt korábban, jelenleg pedig a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatójaként dolgozik. Nem mellesleg a kezdetben – ahogy mesélte – csak „baráti szórakozásra írt” irodalomtörténeti bejegyzésekből később sikeres könyvek lettek, Krisztián pedig az irodalmi szakma megkerülhetetlen alakja lett.
De munka és írás ide vagy oda, még mindig visszatér egy-egy kedvenc könyvéhez, a Száz év magányt már háromszor olvasta. És mivel több könyvet szokott párhuzamosan olvasni, nem is tud mellényúlni, mert bárhova ér, egy könyv kerül a kezébe.
Ramóna (26) - Aki az interneten olvasta el a Harmonia Caelestist
„Nagyon furcsa volt a Harmonia Caelestis, nem igazán értettem belőle semmit, valószínűleg ezért mondják a mai napig, hogy egy átlagember kezébe nem lehet odaadni ezt a könyvet, mert stratégia nélkül nem lehet elolvasni. De én ebben nem hiszek, szerintem az olvasás érzelmi és intuitív dolog, mivel a nyelv befogadásáról van szó.
Én úgy olvastam Esterházyt, hogy se a hagyományról, se a posztmodernről nem hallottam életemben semmit előtte, de éreztem, hogy itt van valami, amivel dolgom van.”
A kortárs magyar szépirodalomba több könyvön keresztül is be lehet lépni, de az biztos, hogy nem mindig egyszerű feladat, főleg, ha Esterházyval kezdünk. Ramóna viszont nem ijedt meg a feladattól, sőt még könyv se kellett neki hozzá. Az olvasással való ismerkedése még gyerekkorában a Tarzan-könyvsorozattal indult, ami teljesen véletlenül az apjának egy barátjától került hozzá, és azonnal beleszeretett az olvasásba (és kicsit Tarzanba is).
Ezt követően mindent elolvasott, amire csak rá tudta otthon tenni a kezét – Daniel Steel, Stephen King, Robin Cook –, egészen 16 éves koráig, amikor a gimnáziumi tanára le nem játszotta az órán Esterházy Péter A szavak csodálatos életéből című előadását, ami annyira megrendítő élmény volt számára, hogy azonnal elolvasta az egész Harmonia Caelestist online. A felfedezés viszont még nagyobb volt, hiszen Esterházyn keresztül az egész kortárs magyar irodalmat felfedezte, és eldöntötte, hogy a jövőben ezzel akar foglalkozni. Végül egy kiadónál kötött ki, ahol ma vezető szerkesztőként dolgozik.
Az általános vélekedéssel ellentétben szerinte nem kell előzetes tudás vagy érzékenység ahhoz, hogy kortárs szépirodalmat olvassunk, elég csupán kíváncsinak lenni, figyelni a nyelvet és annak játékát, hiszen ő is ezen keresztül jutott el a hivatásához. Szerkesztőként és civilként is olvas, ugyanis nem szereti, ha a munkája mellett nem marad idő arra, hogy szórakozásból olvasson. De kétségkívül az a legnagyobb öröm számára, ha egy szerzővel közösen önthet formába egy könyvet.
Dávid (33) - Az irodalomórai versektől a zenékig
„Az első olvasásélményem az irodalomórai versek voltak. Nagy hatással voltak rám, és hatásukra elkezdtem gondolkodni az élet értelméről. Az évek alatt rájöttem, hogy az olvasás az maga az élet. Tanulás és tanítás. Szerintem egy jó vers képes felnyitni a lelkedet.
Régen, amikor még nem voltak popdalok, akkor szerintem a versek voltak a popdalok. A Nyugat korában egy jó vers egyenlő lehetett egy jó zenével.”
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a legtöbb embernek a legnagyobb mértékben az iskolai irodalomórák adják meg az irodalom alaphangját. Van, aki pont emiatt inkább elfordul az irodalomtól, mondván, az régi és halott, mások pedig, akárcsak Dávid, lelkesedéssel és kíváncsisággal vesznek el mindabban, amit fel tud ajánlani. Dávidot éppen Sándor Iván felé igyekezve állítottuk meg, és hamar ki is derült, nagyon szereti a szerzőt, főleg azért, mert a kedvenc nyugatos íróira emlékezteti. Nagyon szereti az olyan műveket – mint például Kosztolányi Dezső írásai –, amik egyszerre ki tudnak kapcsolni, de közben ott lüktet bennük a vágy, hogy megfejtsék az élet nagy kérdéseit.
Sok emberrel ellentétben még iskolában szerette meg az irodalmat, a versek már akkor is elbűvölték, ez pedig a mai napig kitart, több verseskötet is áll az asztalán, hogy bármikor ki tudjon nyitni egyet. Az élete viszont nagyot fordult az utóbbi időben, ugyanis apa lett, ezért az olvasásra már sokkal kevesebb ideje jut, éppen csak a buszon, néhány lopott percben tud bele-belenézni egy könyvbe. Dávid az apaság és a munka mellett egy zenekarban is játszik (Meg egy Cukorka), amihez rengeteg inspirációt gyűjt a kortárs versekből.
Nagy kedvencei Váradi Szabolcs és Peer Krisztián szövegei. Dávid kérdés nélkül alkotói szemmel néz az irodalomra, inkább a kalandot (és persze a jó sorokat) keresi, a legjobban pedig az szereti, ha egy új és inspiráló gondolattal találkozik. Bár szereti a regényeket, a versre esküszik, mert ott mindig meg tud lepődni.
Eszter (28) - A gyerekkori olvasás egy egész életre olvasóvá tehet valakit
„Nekünk már gyerekként is nagyon sokat olvastak a szüleink, esti mesékre aludtunk el.
Nagyon sokat hozzáadott, hogy könyvtárba jártunk, és könyveket kaptunk születésnapra, karácsonyra. Ez mindig is az életünk része volt, a könyves világba ez vonzott be leginkább.”
Sokszor találkozunk azzal a kérdéssel, hogy mennyire határozzák meg egy ember felnőtt olvasási szokásait a gyerekkorban szerzett tapasztalatok. És bár nincs kőbe vésve, hogy aki nem olvas gyerekként, az felnőttként se fog, Eszter remek példája annak, milyen hosszú távú hatása lehet annak, ha sokat és sokszor találkozik valaki gyerekkorában az irodalom szeretetével.
Eszter számára az olvasás kisgyerekkortól meghatározó élmény, első mély benyomása a szülei által felolvasott esti mesék voltak, amiket nem sokkal később a szülinapra vagy ünnepekre kapott ajándékkönyvek, majd a zsebpénzből vásárolt könyvtárjegyek követtek. Az igazán nagy élmény mégis Alyson Noël Evermore című regénye volt, amit már többször is olvasott, sőt egy nyáron egy nap is elég volt, hogy elolvassa. Számára egyértelműen szenvedély és kikapcsolódás az olvasás, leginkább fantasyket és thrillereket szeret olvasni, otthon pedig hatalmas Stephen King-gyűjteménye van.
Meglátása szerint túl sok a könyv és túl kevés idő, ezért sokszor rábízza magát a barátai ajánlására vagy egy kedvenc írójá. De egy biztos: sosem hagy félbe könyvet.
Márton (43) - Könyvek nélkül nincs sportújságírás
„Az irodalom mindennapi elfoglaltság, élmény, az olvasás körülbelül annyira fontos, mint a levegővétel, pláne, ha kortárs magyar szépirodalomról van szó. Ez az alapvető élményem kisgyerekkorom óta.
Biztos lehet nélküle élni, de nem érdemes.”
Aki ír, az olvas is, és ez természetesen az újságíróknál sincs másképp. Márton már 30 éve jár ki az Ünnepi Könyvhétre, és még akkor is jól elvan, ha éppen nem akar vásárolni semmit, gyakran fut össze ismerősökkel, barátokkal. Sportújságíróként az elmúlt két évtizedben nem kerülték el a könyvek, több sportkönyvről írt már beszámolót, kritikát, illetve a kedvenc írói is, mint például Esterházy Péter vagy Ottlik Géza, közel álltak a sporthoz.
De mindez nincs, ha gyerekkorában nem találkozik az indiánregényekkel, amik annyira tetszettek neki, hogy mindet végigolvasta. Ez nem is lehetett nehéz, hiszen már az óvodában is olvasott a délutáni alvás helyett. A sporthoz és az újságíráshoz is az olvasáson keresztül jutott el, egész korán kezdett Nemzeti Sportot olvasni, 1988-ban, hat és fél évesen pedig már az olimpiát is követte. Aztán 1996-ban Kovács István (Kokó) olimpiai bajnok lett ökölvívásban, ez pedig annyira meghatározó volt számára, hogy eldöntötte, sportújságírással akar foglalkozni. Ekkor még csak tízéves volt.
Az indiánregényeket már rég a kortárs magyar irodalom legjobbjaira cserélte, mint például Nádas Péter, Németh Gábor vagy Esterházy. Utóbbinál nemcsak az irodalom, hanem a publicisztika is sokat számított Mártonnak, az évek alatt már mindent elolvasott tőle. És hát Esterházyból majdnem mindent vissza lehet fejteni, jegyzi meg csak úgy mellékesen.
László (67) - Hogyan olvas el valaki tízezer könyvet?
„Az irodalom univerzum-teremtés, és ennek az univerzumnak a bejárása. Közvetlen kommunikációs folyamat az író, a szöveg meg az olvasó között. Fordítóként nagyon sok esetben el kell döntenem, hogy mi a szöveg jelentése. És ha 800 évvel ezelőtt meghalt az író, akkor nem tudom megkérdezni.
Metaforikusan azt mondom, hogy megvan nekem Goethe telefonszáma. Most már nincs meg, de amíg a Faustot fordítottam, addig éreztem, hogy a titkos tanácsos úr ezt a megoldást elfogadná, ha tudna magyarul és élne.”
Olvasóként szeretünk azzal hencegni, hogy mennyi könyvet olvastunk már, de szinte biztosra vehetjük, hogy nem olvastunk annyit, mint László, akinek nem telik el úgy nap az életéből, hogy ne olvasna valamit. Először 1964-ben egy karácsony alkalmából ajándékként megkapta Daniel Dafoe Robinson Crusoe című regényét, ekkor még ugyan csak ötéves volt, hamar beletanult, és már az iskola előtt jól ment neki az olvasás.
Sokaknak talán már arcról is ismerős lehet László, az olvasás szeretetével a kortárs irodalom egyik fontos alkotójává vált az évek során. És amikor az olvasásról kérdezik, tréfásan mindig azt mondja, hogy úgy olvas, mint aki ír, és úgy ír, mint aki olvas, erre pedig példát is mond: az interjú közben előveszi legújabb fordítását, Gottfried von Strassburg Tristan című művét, ami 670 oldal és körülbelül egy emberi fejjel azonos méretű. De ez szinte csak egy újabb nap számára, az olvasás – akár úgy is mondhatnánk – az életformája. A Covid-járvány előtt nagyon szeretett könyvtárakba járni, falta a könyveket, de ez utána sem változott meg, csak inkább a nagy klasszikusok felé fordult, elolvasta Honoré de Balzac összes művét, mindösszesen 120 könyvet.
Élete során tízezernél több könyvet olvasott már, és fordítóként rengeteg könyv átment a kezén, nem véletlen, hogy az irodalomra is úgy gondol, mint egy párbeszédre, kapcsolatteremtésre, ami akkor is lehetséges, ha már az író halott. És neki biztos elhihetjük, még ha csak a poén kedvéért is, hogy valóban a zsebében volt valamikor Goethe telefonszáma.
Fanni (23) - Nem a műfaj, hanem a szenvedély teszi az olvasót
„Nekem a Percy Jackson első része volt igazán meghatározó. Előtte is olvasgattam, de az volt az, ami tényleg megfogott, mert diszlexiás vagyok, és abban a főszereplőnek is ez az egyik tulajdonsága.
Olvasás közben pedig úgy éreztem, hogy igen, ez én vagyok, onnantól kezdve megállás nélkül olvastam.”
Sokszor halljuk azt, hogy valaki mindent elolvas vagy nincs kifejezetten preferált műfaja, ami megtetszik, azt elolvassa. És még ha meg is vannak a kedvencei, szívesen nyit újdonságok felé. Ha másoknál kételkednénk, Fanninak könnyen elhihetjük, hogy valóban vannak ilyen emberek. Ha könyvekről van szó, számára elég egy jó fülszöveg vagy egy barát, aki méltatja az adott könyvet, és már szívesen veti is bele magát.
Ahogy ő fogalmaz, mindenbe belenyúl, legyen szó krimiről, szépirodalomról, kalózos-kincskeresős kalandkönyvről, fantasyről és még sorolhatnánk, egyedül abban válogat, hogy melyik évszakban mihez van inkább kedve, az ősz természetesen krimi, a tavasz inkább a romantika. Ez az elhivatottság számára a Percy Jackson-könyvsorozattal indult, amihez a világán kívül azért is tudott kapcsolódni, mert ahogyan a főszereplő, úgy ő is diszlexiás, és ezért nagyon tudott azonosulni vele. Jelenleg mesterszakon tanul az egyetemen fordítói-tolmács szakon francia-angol nyelvpárral, mellette pedig szabadúszó korrektorként is dolgozik, így már a könyvkiadásban is kezdi kiismerni magát.
A munkájára nem is feltétlen kötelességként, hanem örömként tekint, a munkája alatt és után is olvasással tölti az idejét, olykor csak a tanulás miatt szakítja félbe.
Noémi (27) - Eredeti nyelven vagy fordításban jobb olvasni?
„Angolul, magyarul és franciául is olvasok. Az az igazság, hogy többet olvasok angolul, mint magyarul.
Jobban szeretem azon a nyelven elolvasni a könyveket, amin íródtak.”
Az olvasás univerzális, a világ minden táján és nyelvén ugyanúgy működik, és még ha nem is ugyanolyan a hangzása vagy a jelentése, a módja megegyezik. Noémi bár éppen magyar könyveket vásárolt az Ünnepi Könyvhéten, rengeteget olvas angolul és franciául, sőt kifejezetten eredeti nyelven szereti olvasni az adott könyveket, mert úgy gondolja, hogy akkor kerül legközelebb az író és a könyv világához.
Még ha az első könyvét nem is tudja felidézni, az olvasás mindig is fontos volt számára, és úgy gondolja, ha választhatna, a Harry Pottert tenné meg első könyvének, még úgy is, hogy tavaly olvasta először. Ha műfajokról vagy témákról van szó, nem igazán válogat, azt szerzi be, amiről jókat hall vagy sokszor kerül szembe vele, mindenevőnek mondja magát, legyen szó akár fantasyról, krimiről vagy pszichológiai könyvekről. A sok könyv között pedig izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket talál, legutóbb éppen egy botanikai horrort olvasott. C. G. Drews Ne engedd be az erdőt című regényét.
Az olvasás mindig ott volt számára, akkor is, amikor Franciaországban tanult alapképzésen, de az azt követő közgazdasági diplomájánál is, végül pedig a nyelvek szeretetén keresztül eljutott a fordító-tolmács képzésre, ahol angol-francia nyelvpárral foglalkozik jelenleg is. Nagyon szereti az angol könyveket, de mivel sokat lakott külföldön, azt vette észre, hogy egyre jobban tűnnek el a magyar szinonimái, így most szépen fordított magyar könyveket keres, hogy újra belejöjjön a nyelvbe a sok angol és francia után.
Zsuzsanna (37) - Egy megunhatatlan könyv és az élő irodalom
„Nagyon sok dedikált könyvem is van, bár már gondolkodtam rajta, hogy lehet, nem kellene ennyi.
De így még jobban kötődök hozzájuk, és az olvasásnál is ad egy pluszt, hogy beszélgettem az íróval legalább két mondatot a dedikálásnál vagy a könyvbemutatón.”
Mindannyiunk életében van egy könyv, amihez időről időre, még ha csak pár oldal vagy sor erejéig, de visszatérünk, hogy újra átéljük azt az első élményt, amit egykor adott. Zsuzsanna számára ez egyértelműen Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye, amit minden évben kivétel nélkül elolvas, általában a nyaralásokra is magával viszi, pocketben és ebookban is megvan neki, sőt már minden barátjának megvásárolta ajándékként.
A könyv éppen az egyetemi évei alatt került a kezébe, amikor nagyon érdekelte a halál és a sors kérdése, ráadásul Olaszországért is rajongott akkoriban – ehhez a különleges élményhez újra és újra szeret visszatérni, mert minden élethelyzetben mást olvas ki a regényből. De nem ez volt az egyetlen kötet, ami ekkoriban a kezébe került, nagyon megszerette Háy János, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina írásait. Nem is csoda, hiszen magyar-művészettörténet szakon rengeteg kötet ment át a kezén. Jelenlegi kurátori állásához is az egyetemen és az olvasáson keresztül jutott el, ugyanis az egyetemi oktatók rendszeresen ajánlották, hogy menjen el egyik-másik kortárs író könyvbemutatójára a közeli múzeumba.
Őt pedig teljesen lenyűgözte, hogy akár Esterházyval is találkozhat élőben, és úgy döntött, minél közelebb akar kerülni az élő irodalomhoz. Ezért kezdett aztán az írók tárgyaival, hagyatékával foglalkozni, és még ha sokat is kell olvasni a munkájához, igyekszik másra is időt szakítani, ha más nem, egy kis Szerb Antalra.
