Danyi Zoltán: A dögeltakarító
Magvető, 2015, 254 oldal, 2990 Ft
A kilencvenes évek első felében egy éjszaka autóztunk valahol a széthulló Jugoszláviában, csak a vaksötétre emlékszem. Apám ekkor már 8-10 órája vezetett, el akart érni valami biztonságosabb helyre, ahol a család megalhat. Görögországból jöttünk haza, már nagy részt leolvadt az öcsém és köztem elhelyezett hűtőtáska, amire a fejünket hajtottuk. Hirtelen nagyot ránt apám a kormányon, erre ébredek fel, anyám benyomja a központi zárat, mert üldözőbe vettek minket. Csak arra emlékszem, hogy félek, és közben abban bízom, hogy apám tényleg olyan autóversenyző-típus, mint amilyennek gyerekfejjel gondoltam.
Danyi könyve mindent visszahozott a gyerekkori évekből: a sötétséget, a félelmet, a központi zár hangját, a reflektor fényét, a dudálást, a bennem lévő félelmet és a szüleim próbálkozását, hogy elmagyarázzák, mi történik épp akkor abban az országban. Mindezt egy magányos, névtelen főszereplő történetének bemutatásával érte el, aki miután részt vett szerb oldalon a háborúban, végképp minden biztosítókötelet elveszített a valósághoz. Talán ezért is menekülne gyerekkori álmai helyszínére, Amerikába, de csak Berlinig jut el. A háború után dögeltakarítóként dolgozott, az út szélére összegyűjtött tetemeket hordta el társaival, és úgy takarította az ország úttestét, mintha csak a saját életét tisztítaná meg, de dögök mindig voltak, és azokat valakinek mindig el kellett vinnie.
A regényben az a klasszikus balkáni jelenet is megjelenik, amikor egyik utazásunkkor nem értük el a határt, bezárták. Egész éjszaka a zöld határnak nevezett senkiföldjén aludtunk egy óriási kocsisor részeként. Hajnalodott, amikor az egyik sávban olajos flakonokkal megrakott benzincsempész biciklik és motorok gyülekeztek. Az elején az egyik pasi el akart indulni, ostorcsattanás sebességű és csípésű pofont kapott a határőrtől.
Ez azokban az években lehetett, amelyek után Ratko Mladic 1995. július 11-én elfoglalta Srebrenicát, majd az azt követő tizenegy napban nyolcezer embert öltek meg úgy, hogy az ENSZ védelme alatt álltak (ajánlott olvasmány: A gonosz Srebrenicában, ÉS). Ez az esemény mindössze húsz éve történt, közel hozzánk. Egy kis téren, egy eldugott emelet kis termeiben lehet megtalálni Szarajevóban a népirtás emlékére felállított múzeumot, amiben nagyon halkan és visszafogottan próbálják megmutatni, mi történt. Az egyik legcsodálatosabb város a katolikus és ortodox templomokkal, zsinagógával és mecsettel.
Három verseskötete jelent meg Danyinak eddig, A dögeltakarító a prózai bemutatkozása. A vajdasági magyar délszláv háború utáni traumáját hosszú, tekergő mondatokkal bemutató kötetnél nem olvastam jobbat idén. Hét elbeszélésbe sűrűsödik egy fiatal srác élete, ami a háborúról és a halálról szól. Semmi más története nincs, csak a háború, mert minden abban kezdődik, és abban ér véget. Mindegy, hogy a fingásra vagy a szerelemre gondol, mert a háborúra nem tud nem gondolni. A névtelen főszereplő a háborúban szocalizálódott, sokáig azt hitte, hogy a háború házak szétlövését és nők seggbe kúrását jelenti, ahogy írja, ott ismerte meg, mi a különbség az élet és a halál között, mit jelent erősnek és félelmetesnek lenni, és milyen felismerni ennek a rémálomnak a megérthetetlenségét.
„vajon megfordult-e bárki fejében, legalább egyszer ebben a rohadék életben, hogy a szerbek és a horvátok, miközben egymást gyakták, egyúttal az ő életét is alaposan elkúrták, noha tulajdonképpen nem sok köze volt az egészhez, legfeljebb csak annyi, hogy a sors különös játéka folytán jugoszlávnak született, jobban mondva úgynevezett »jugoszláviai magyarnak«, amihez viszont megint csak nem sok köze volt, mivel ez meg egy másik, egy korábbi háború következtében alakulhatott így (...) úgy látszik, hogy az ember egy kurva lépést se tehet itt anélkül, hogy bele ne botlana az elcseszett múltba, habár mindenkit belelőtt már mindenkit a Dunába, és mindenki többször is megkúrta mindenki anyját” (114)
És álljon itt ennek párjaként a másik idézet, ami a csevap történetét járja körbe, miközben bemutatja, milyen rohadt bonyolult és összetett kérdés ez a nemzeti identitás téma:
"ez egy baromság, harsogta a csontos arcú, és mivel a hangerő volt a legfőbb érve, még hangosabban bizonygatta, hogy a csevap szerb étel, a bosnyákok lopták el a szerbektől, de el is baszták, tette hozzá, mert kihagyták belőle a disznóhúst; a hollófekete hajú erre csak annyit válaszolt, a bosnyákok nemcsak a disznóhúst, hanem eredetileg bárányt se kevernek a csevapba, csak marhát" (196)
A dögeltakarító egy mozaikos regény, ami egyáltalán nem meglepő, mert a traumatikus emlékképek nem tudnak összeállni egész, elbeszélhető történetté. Az élet helyét a háború vette át, a szerelemtől a pesti dugóig mindent a traumán átszűrve ismerhetünk meg. A főszereplő egy soha meg nem érthető, fel nem fogható történet közepén áll, amiből soha nem fog tudni kilépni, egyszerre öli kívülről és belülről is. A háború vírus, az emléke beépül, sokszorozódik, majd felzabálja a főszereplőt: ennek egyik jele a főszereplő bélproblémái, ha kell, ha nem, fingik. Az először vicces, később zavarba ejtő motívum a regény végére azért válik nyomasztóvá, mert érzékeljük, hogy a testet belülről rohasztotta szét a háború: a figura egyszerre esendő és szánalmas.
"csak most, az Andrássy úti dugóban értette meg, hogy miért találta annyira szíven ez a lány, és hogy a boldog izgatottságnak, amelyet a mellkasában érzett, nem annyira a szerelemhez, mint inkább az elsüllyedt életéhez, pontosabban az elsüllyedt életére vonatkozó érzéseihez, ezeknek az érzéseknek a nehezen kibogozható kötegéhez lehetett köze" (184)
Danyi hét erős emléket villant fel, mindegyik általános, hétköznapi jellege miatt lesz különleges. Egy vajdasági magyar, aki úgy keveredik bele a háborúba, hogy igazán soha nem érti meg, mi végre is ölik egymást az emberek. És nem azért nem érti, mert buta, hanem mert megérthetetlen, ahogy egyik pillanatról a másikra falvakat ölnek le, nőket erőszakolnak, városokat pusztítanak el és gyűlölködnek. A hétköznapok megszűnnek, csak a háború marad, és hirtelen szétválik minden, ami addig összetartozott, a természetgyógyász a háborús bűnös boszniai szerb vezér:
"a háború kezdetén minden, vagy majdnem minden eltűnt a boltokból, mert addig mindent, vagy majdnem mindent a horvátok és a szlovének gyártottak, de ők most ellenségek lettek (...) és persze a szerbiai boltok ezután teljesen kiürültek, csak az eladók maradtak meg, pedig semmi nem volt már, amit eladhattak volna, de ők továbbra is ott álltak a csupasz polcok mellett és a semmit árulták" (108)
Hosszasan tekergő szikár mondatok tesznek kísérletet a történet elmesélésére, de mindig csak annak belátása marad, hogy ezek az események mindaddig elbeszélhetetlenek, amíg nem értjük meg. Ha lenne a kérdésnek, mint egy nagy sziklának, valami széle, akkor ahhoz Danyi szavanként tolja közelebb az olvasóját. Csoportos nemi erőszak, gyilkosság, kivégzés valakinek a tökén keresztül:
"el kellett telnie néhány másodpercnek, amíg felfogták, hogy mi történt, és amikor a dülleszkedő pasas a fal tövébe roskadt, a nevetés abbamaradt, akkor ő még mindig a ház sarkánál állt, kezében a farkával, de amikor felfogta, hogy Grb a tökein keresztül lőtte fejbe a szivart, a vizelete elakadt" (105)
Elbeszélői lendületes, reflektált, élő nyelvi, sokszorosan összetett mondatok, mint Háy Jánosnál. Gyorsan és határozottan teremt karaktereket és élettörténeteket, amelyekből elképesztő jeleneteket hoz ki: mondatai hátán jutunk egyre mélyebbre az emberi gonoszságba, egy olyan levegőtlen, szürkés-poros térbe, ahol minden átértelmeződik és bizonytalanná válik, a nyelv alkalmatlan lesz a világ leírására és minden érthetetlenné válik.
"a faszok és a pinák is ugyanarról szóltak, mint amiről korábban a megsebzett szívek, de a dolgok nem sokkal később ismét módosultak, és a nemi szervek helyére a nemzeti címerek kerültek (...) sokáig nem is értette, hogy miért került a falakra, mit keres a faszok helyén a nemzeti címer, de később azután rájött persze, hogy lényegében ugyanarról van szó most is, amiről a nyilakkal átlőtt szívek és a szaggatott vonallal összekötött nemi szervek esetében, csak közben megváltozott a szenvedély iránya..."(102)
