Réz Pál – Élő irodalomtörténet kezdőknek és haladóknak

.konyvesblog. | 2015. október 19. |

 

A kilencvenes évek elején kilenc éjszakán keresztül beszélgetett egymással Réz Pál és Parti Nagy Lajos. „PNL azt szerette volna, ha Réz a beszélgetés legépelt változatából nekiül megírni az emlékiratait, ám hiába jelent meg a szöveg első része a Kortársban, Réz kijelentette, hogy nem tud olyat írni, mint Vas István, úgyhogy akkor inkább nem is ír semmilyet” – írtuk néhány hete a Bokáig pezsgőben című kötet bemutatójáról. A hangos memoárból, ha klasszikus emlékirat nem is, de egy régi-új klasszikus sorozat (Tények és Tanúk) első darabja lett végül, melyben olyan irodalmi nagyságok bukkannak fel, mint Déry Tibor, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc vagy Weöres Sándor.

Az idén 85 éves Réz Pál 1952-től volt a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd 25 éven át a Holmi folyóirat főszerkesztője. Mindent tud az irodalomról. Ő A Legendás Szerkesztő, aki mindenkit ismert, és mindenkiről volt (van) egy jó sztorija, ám sokszor nem is maga a sztori a lényeg, hanem az, ahogyan elmeséli: mintha esti mesét mondana, csak az ő történeteinek nem Mikkamakka vagy Pompom, hanem írók a főszereplői. A Bokáig pezsgőben alapjául szolgáló beszélgetések már elérhetőek az interneten, és kihagyhatatlan mindazoknak, akiket érdekel az elmúlt 40-50 év magyar irodalma.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.