Aki megválaszolja a címben megfogalmazott kérdést, valószínűleg multimilliomos lesz, és még az unokái unokái is aranyból öntik ki a nevét. Több mint húsz éve azon töri a fejét a világ, hogyan lehetne reprodukálni azt a csodát, amelyet egy munkanélküli segélyen tengődő írónő elért valamikor a kilencvenes évek végén. Néhány hónapja a Könyves Magazin összeállításakor mi is hosszú-hosszú heteket töltöttünk azzal, hogy a legkülönbözőbb nézőpontokból megvizsgáljuk Rowling sikersztoriját, és akkor úgy éreztem, jó időre telítődtem az egész varázsvilággal, de a karantén ezt is felülírta.
A karanténszabályok ugyanis maguktól íródnak,
erővel nem is lehet megváltoztatni őket, legfeljebb megfigyelni mindazt, amit magukkal hoznak, és levonni a megfelelő következtetéseket. A négy fal között ugyanis, függetlenül attól, hogy éppen jól vagy pocsékul érzi magát az ember, egy idő után mindenki szabadulni akar. Keresi azt, ami kizökkenti az időt, és kicsit más vágányra tereli a gondolatait. Ne csodálkozzunk tehát (és ezzel visszakanyarodok a címbeli kérdésre is), ha a Harry Potter után Harry Potter következik. Ezt látom a saját lányomon, aki egy kis kitérő után (amiben szintén felhőtlenül lehet örülni Csányi Vilmos Édes Jankájának vagy egy kanadai állatorvos egyszerre vicces és tanulságos sztorijainak) úgy döntött, hogy nem sokkal a hetedik könyv befejezése után márpedig ő ismét elölről kezdi az egész Harry Potter-sztorit.
Klasszikus eszképizmussal van dolgunk: életkortól függetlenül folyamatosan keressük azokat a felületeket, közegeket, virtuális tereket, amelyeket jól ismerünk, és amelyek
kiragadnak a hétköznapokból.
Erre a gondolati szabadulásra pedig tökéletes terepet biztosít Rowling, aki a HP-ben egy olyan párhuzamos, alternatív univerzumot teremtett, amely csak a kiválasztottak előtt tárja fel kapuit, de a könyvek révén olvasói is a részesei lehetnek. Továbbmegyek: a HP-nek közösségteremtő ereje lett, türelemre és elfogadásra tanított, az azokon felnőttek szókincse pedig olyan szavakkal és fogalmakkal gazdagodott, amelyek nem értelmezhetők azok számára, akik soha nem vették kezükbe a könyveket (helló, kifogyhatatlan Harry Potter-mémek!). Ennél sokkal fontosabb viszont, hogy Rowling könyvei reményt adtak az olvasóknak, hiszen jöhetnek bármilyen sötét napok és megpróbáltatások, a HP üzenete szerint összefogással le lehet győzni azokat.
Hogy minél többekhez eljusson ez az üzenet, Rowling is javított a sorozat legendásan szigorú szerzői jogi szabályain, így például engedélyt adott arra, hogy a tanárok a diákjaiknak készített videókon felolvassanak a könyvből, sőt, létrehozott egy olyan oldalt is (HP At Home), amely jó darabig leköti a gyerekek figyelmét. Az angolul tudók vagy tanulók ne hagyják ki az első rész hangoskönyv-változatát, amely most egy kattintással elérhető – Stephen Fry szenzációs mesélő. A British Library amúgy az elsők között kapcsolt, így a rajongók akár már a kanapén ücsörögve is végigböngészhetik a Harry Potter varázsvilágáról szóló online kiállítást.
Az eszképizmus karantén idején amúgy nagyon sokféle lehet: vannak, akik a már jól ismertet keresik, és csak a kedvenceiket veszik elő (lásd fent), miközben akadnak olyanok, akik kimondottan borzongani akarnak. Nincs egyetlen jól bevált recept. A Guardian például március végén arról írt, hogy az angliai karantén elrendelésekor megugrott az online könyvrendelések száma, és rengetegen keresték a klasszikusokat. Az emberek egy része ilyenkor úgy gondolja, hogy végre ideje lesz elolvasni mindazokat a könyveket, amelyekre eddig nem jutott ideje vagy energiája (klasszikus példa erre James Joyce Ulyssese, amelyet saját bevallása szerint végre Stephen King is elolvasott), de ezek közé tartozik Gabriel García Márquez Szerelem kolera idején című regénye (az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája mellett nekem ez az egyik kedvencem tőle) vagy F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby-je (mindenképp olvassátok el a Fitzgeraldról szóló fake news-os cikkünket, nagyon szórakoztató, és még Hemingway is szerepel benne).
Kicsit irigylem azokat, akik most ismerkednek egy olyan univerzummal, amely már az első találkozásnál leterít és magába szippant. Mi már tudjuk, mi vár rájuk, és hogy milyen jó lesz nekik. Valószínűleg
ezért is térünk mi is vissza újra és újra és újra a saját kedvenceinkhez,
és ezért van az, hogy az olvasás, a filmek és sorozatok nézése közben folyamatosan abban reménykedünk, hogy megint találunk egy kaput, amelyen, ha ideig-óráig is, de végre kiléphetünk. Vagy be. Nézőpont kérdése.
