Wiking Stormbergnek, a sarkkörhöz közeli, hideg és ködös svéd kisváros rendőrfőnökének felesége harminc évvel a krimi cselekményének kezdete előtt tűnt el a mocsárban. Málnát szedni indult, de sohasem került elő, a férfi egyedül nevelte fel két kisgyermekét, élte munkával teli hétköznapjait, de a nő hiányán képtelen volt túltenni magát – eddig a múlt. A 2020-as esztendőben vagyunk, három évtizeddel a tragikus események után, amikor Wiking felnőtt fia egy fenyegető levelet kap, melyet rég eltűnt anyja kézjegyével, egy csillaggal írnak alá. Az idősödő férfi ekkor férjként, apaként és rendőrként a rejtély nyomába ered, miközben egy rettenetes betegséggel is szembe kell néznie.
Az 1962-ben született, újságíróként is ismert svéd szerző első krimije, a Határidő 1998-ban jelent meg és minden idők egyik legkelendőbb könyve lett Svédországban. Poloni-díjjal jutalmazták, továbbá megkapta érte Svéd Krimiakadémia elsőregény-díját. A könyvet jelölték a Legjobb Svéd Krimi díjára és az Üvegkulcs-díjra is, mint a legjobb skandináv krimit. Liza Marklund később nyolc regényt írt, melyekben a bulvárújságíró Annika Bengtzon a főhős. 2010 augusztusában második skandináv íróként a New York Times bestsellerlistájának élére került.
Az Animusnál a nyár elején jelent meg Lápvidék című regénye (itt bele is olvashatsz) a Fagypont folytatása, egy trilógia második része, amely Stenträskben, egy Norbotten megyei kisvárosban játszódik. Míg a korábbi kötet öt tinédzserlány különös könyvklubjának történetét dolgozta fel, addig itt egész más lesz a helyzet, de a helyszínen kívül van még egy közös pont: a különös eltűnés.
Magányos nyomozó
A több szálon futó nyomozást a főhős, Wiking vezeti, aki nagyon emberi karakter: szerető nagyapa, gondoskodó apa és odaadó fiú, kiváló kolléga, a közösség megbecsült tagja. Ugyanakkor rendkívül magányosnak is tűnik, hiszen nemcsak felesége egykori eltűnéséről és az azzal kapcsolatos gyászról nem képes beszélni senkivel, hanem halálos betegségének hírét is megtartja magának.
Olyan ember, aki mindenkinek támasza, de aki csak kevesekre támaszkodhat.
Frissen felfedezett betegsége mellett a kisváros ügyes-bajos dolgaiban is vizsgálódik (fegyverrablás, autós baleset) és ha ez nem lenne elég, még a felesége jellegzetes kézjegyével szignózott levele miatt is nyomozásba kezd.
Miközben a kisváros és Stockholm között ingázva információkat és nyomokat gyűjt, nemcsak megismerjük mint embert (a skandináv krimik legtöbbjében fontos összetevő a lélektani szál), de a svéd társadalom legalapvetőbb problémáiból (pl. bevándorlás) is kapunk egy kis ízelítőt. A legfontosabb azonban a rendőrfőnök eltűnt felesége utáni nyomozása és az ezzel párhuzamosan megelevenedő múlt, a nyolcvanas évek világa, a berlini fal leomlása előtti éra, megismerkedésük, szerelmük és családalapításuk külön fejezetekként, a jelentől (ami a Covid világjárvány ideje) jól elhatárolva tárgyalt időszaka.
Mit bír ki egy ember?
Egy lángoló szerelem rövid története, majd egy férfi, még később egy nő fájdalma az, amit közelről látunk egy olyan regényben, melyben a lélektani, érzelmi dimenzió többször is krimi műfaja fölé nő. Ebben a dimenzióban pedig a fő kérdés az, meg lehet-e bocsátani egy évtizedeken át tartó, fájdalmas árulást?
Újra lehet-e kezdeni egy életet már bőven túl a felén?
Szembe lehet-e nézni azzal, hogy a fél életünk hazugságban telt és nem tehettünk ellene semmit?
A történet mindezek ellenére nem lélektani regény, hiszen alapvetően a krimi műfaji hagyományaira épít, sokféle szálat dolgoz egybe, megjelenik benne az orosz és a svéd titkosszolgálatok szigorú hierarchiája, belső működése, de felbukkan a háttérben a svéd miniszterelnök, Olof Palme 1986-os meggyilkolásának tragikus éjszakája is.
Nem véres, hanem okos krimi
A Lápvidékben nincs véres gyilkosság, hátborzongatóan brutális vagy horrorisztikus bűntény, a regény sokkal inkább érzelmi húrokat penget, de nem lenne vérbeli krimi, ha nem aktivizálná az olvasó intellektusát, logikai készségét is. Borotvaéles ésszel megírt könyv, ahol a történet előrehaladása során minden kis darab elnyeri a neki járó helyet.
Sokféle téma kerül egymás mellé, de a szerkezet ennek ellenére tiszta és áttekinthető, az olvasó könnyedén eligazodik az ágas-bogas történetben, ami filmszerűen halad előre, gyors vágásokkal operál és tempósan adagolja a cselekményt, melynek végén talán arra a kérdésre is választ kapunk,
vannak-e határai a megbocsátásnak.
És persze kiderül az is, mi lett a lápon eltűnt Helena sorsa, a nőé, akit szó szerint elnyelt a föld.
