Domsa Zsófia és Varga Veronika (Fotó: Fotó: Németh Dániel / Margó Irodalmi Fesztivál)
Kétségtelen, hogy a Lego és az IKEA bútorok mellett manapság a bűnügyi regények is a skandináv országok legfőbb exportcikkei közé tartoznak. Ez különösen azért meglepő, mert a statisztikákból úgy tűnik, hogy több bűncselekménnyel találkozhatunk az északi krimik lapjain, mint magukon a skandináv utcákon. A világ rákattant a skandináv bűnesetekre, amelyekben egyszerre jelennek meg a sokszor öncélúan brutális elemek és az érzékeny társadalmi kérdések is. Hogy jobban megismerjük a skandináv krimi receptjét, elmentünk a Margó Fesztiválra, ahol Domsa Zsófia, az ELTE Skandináv nyelvek és irodalmak tanszékének adjunktusa és Varga Veronika, a Skandináv Ház alapítója tartott rendhagyó irodalomórát a résztvevőknek.
Bár a krimi műfaj megszületését Edgar Allan Poe Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájához szokás kötni, egy Mauritz Hansen nevű norvég író már két évvel Poe-t megelőzően, 1839-ben papírra vette a világ egyik legelső detektívtörténetét Roolfsen gépész meggyilkolásáról. Ennek ellenére a mai divatos északi szerzők jellemzően Maj Sjöwall és Per Wahlöö svéd írópáros köpönyegéből bújtak ki, akiknek a ’60-as években íródott, tíz részes Martin Beck-sorozata fektette le a műfaj alapjait.
Domsa szerint a skandináv bűnügyi regények már Sjöwall és Wahlöö óta jellemzően három tartópillére épülnek. A krimi legfőbb komponense már Poe novellájában is az intelligens nyomozó figurája volt, aki racionális gondolkodása révén jár a rejtélyek végére. Ami a svéd szerzőpáros műveiben újdonság volt, hogy kellő hangsúlyt fektettek a főhősök lélektani oldalának kidomborítására is. Jó példa erre, ahogy az antihőst, Martin Becket családos figuraként ismerjük meg, aki végig küzd sikertelen házasságával, hogy aztán a sorozat végére elvált, vasárnapi apukává váljon.
Az északi krimi második legfontosabb eleme az amerikai kemény krimi (hardboiled crime) hatása, amit elsősorban Per Wahlöö csempészet bele a művekbe, saját Ed McBain fordításaiból. Ennek a befolyásnak köszönhetően a skandináv krimik főhősei sokszor válnak személyesen érintetté a nyomozásban és lesznek kénytelenek maguk is vásárra vinni a bőrüket. A svéd szerzőpáros harmadik lépésként pedig lecserélte a jellemzően amerikai magánnyomozó figuráját és helyette egy csapat rendőrre bízta a rejtélyek megoldását. Ezzel az olvasó bepillantást nyerhetett a rendőrök néhol pörgős, néhol eléggé belassuló, a laikusok számára titokzatos munkájába.
Ezeken a jegyeken felül a skandináv kriminek már a kezdetektől volt egyfajta társadalomkritikai éle is. Sjöwall és Wahlöö eredetileg marxista publicisták voltak, akik rájöttek, hogy sokkal nagyobb közönséget tudnak elérni, ha nézeteiket bűnügyi történetekbe csomagolják. Domsa azonban kihangsúlyozta, hogy ez a fajta társadalomkritika sokszor nem több egyfajta „hasfájós realizmusnál”, ami csak „szapulja” a jóléti társadalmakat, így ez a vetület sokszor inkább marad csak üres kulissza a művekben, mintsem valódi, kiérlelt mondanivaló.
Aki olvasott már valaha skandináv krimit az tudja, hogy a műfaj legszaftosabb elemét a sokszor megbotránkoztató tabuk beemelése adja. Az, hogy mi számít tabunak persze kultúránként változhat. Domsa úgy véli, mivel a skandináv államok kevésbé számítanak prűdnek, így ott szexualitással, vagy LMBTQ- témával nem igazán lehet sokkolni az olvasóközönséget, de a második világháborús náci kollaboráció témája már kellően nagy port tud felkavarni.
A skandináv krimi elegyének kialakításakor a kereskedelmi szempontok mindig is hangsúlyos szerepet kaptak. Sjöwall és Wahlöö már eleve tíz részesre tervezte Martin Beck-sorozatát és ez a több regényen átívelő történetvezetés későbbi követőiknél is megmaradt (lásd. Camilla Läckberg Fjällbacka-sorozata, vagy Nesbo Harry Hole történetei). Jellemző vonása még a skandináv kriminek, hogy az égisze alatt számtalanszor állnak össze szerzőpárosok (Träff és Grebe, Hjorth és Rosenfeldt), vagy szipkáz el szépirodalmi írókat a szórakoztatás és az anyagi biztonság ígéretével (Karin Fossum költészetről váltott át a bűnügyi regényekre, míg Henning Mankell először drámaíróként szerzett magának nevet). Domsa szerint ugyanakkor ezekben az országokban eleve nem olyan éles a határvonal a tömeg- és az elitkultúra között, amit jól mutat az is, hogy az északi irodalomkutatás már régóta felkarolta a krimit, a zsáner pedig már a ’90-es évektől intézményesült és vált nemzetközi branddé az Üvegkulcs-díj megalapításával.
A beszélgetés a Skandináv Ház Alapítvány és az Animus Kiadó közös kezdeményezésének, a Skandináv Krimiklubnak volt az októberi állomása. Aki további elmélyülésre vágyik a témában annak érdemes lesz elmennie a novemberi eseményre, amikor is Jo Nesbo munkássága kerül majd nagyító alá.
Szerző: Sas Csaba
