„A szótárak szerint a balek olyasvalaki, aki lomha, nem elég talpraesett, se nem életképes. És noha tudjuk, hogy a szorgalom, az őszinteség és az örökös szabálykövetés is sokszor a balekság szinonimái, egy napon a minket, balekokat ért megaláztatás akkorára duzzad, hogy felér egy tökönrúgással. Ekkor mondjuk azt: elég. És olyasvalamit teszünk, amit senki nem nézett volna ki pont belőlünk.”
Egy apró argentin faluban Fermínnek remek ötlete támad. A település határában rozsdásodó öreg gabonasilót szeretné rendbe hozni, és virágzó vállalkozássá alakítani. Ötletéhez társakat gyűjt néhány helybéli személyében, és a szövetkezetükhöz a maradék tőkét bankhitelből szeretnék fedezni. Igen ám, de a bank csak úgy nem ad hitelt, így a banktisztviselő tanácsára a barátaival közösen, hosszú évek során megtakarított készpénzüket Fermín elhelyezi egy bankszámlán a kedvezőbb hitelelbírálás reményében.
2001-et írunk, Argentínát soha nem látott méretű gazdasági válság sújtja. Az évekig tartó recessziót a pénzügyi rendszer látványos összeomlása követi.
A letétbe helyezés másnapján az állam zárolja az összes bankszámlát, ezzel gyakorlatilag lenyelve az emberek megtakarításait – hasonlót már mi is megtapasztaltunk a bőrünkön a magánnyugdíjpénztárak állami bekebelezése kapcsán.
„A büdös kurva életbe!”
A szegényembert az ág is húzza: bár Fermín és társai nem kaptak hitelt, másvalaki azonban igen. Egy jól informált ügyvéd a simlis banktisztviselővel összejátszva még a zárolás előtt kivette a bank összes készpénzét, és most egy félreeső helyen egy széfben rejtegeti. Tehát nem elég, hogy az állam, akinek a biztos pontot kellene jelentenie a polgára életében, kirúgta Fermínék alól a sámlit, de a válság hiénái még azelőtt gyorsan ki is forgatták a zsebeiket. Hogy is szól a mondás? Ha egyszer átvernek, az az ő szégyenük. Ha kétszer, az már a tiéd.
„Mit csinálsz, amikor rájössz, hogy nem csak egy, hanem egy egész hadseregnyi ember cseszi szét az életedet? Ilyenkor mi van? Ki véd meg? Kivel beszélsz? Senkivel. Hirtelen ráébredsz, hogy mindenedet ellopták. A megtakarított pénzedet, és az összes álmodat. És úgy érzed, hogy ennél rosszabb már nem jöhet.”
Murphy ilyenkor szokott előlépni a hátunk mögül, benyújtva a számlát elévülhetetlen axiómájáért. Most sincs ez másképp, és csak Fermínen és társain múlik, hogy kilépve komfortzónájukból saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást, vagy jó balekok módjára elvegyülnek a bégető nyáj között. Szerencsénkre hőseink az előbbit választják, amelynek következtében
egy komótos lendületű, megmosolyogató, falusi heist mozi veszi kezdetét.
„Uraim, Hölgyem, a mai valóban egy történelmi nap! Ugyanis megvalósíthatjuk Mihail Bakunyin álmát. Az anarchizmus atyjáét. Ez, emberek, az egyén harca az állammal, és annak minden intézményével szemben. Az egyéné, aki a saját kezébe veszi a sorsát, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy visszaszerezzük a jussunkat.”
Nagy szavak ezek, főleg, hogy Fermínék valójában a dörzsölt ügyvéd kiforgatásának állnak neki. Amit persze a profik a filmekben mindössze tíz perces tervezést követően meg is valósítanak. Ez az átlagember számára, falusi körülmények között, egy kicsit bonyolultabb és többlépcsős folyamat, amely talán nem is rejt magában annyi izgalmat, bár ugyanolyan szórakoztató. Sacheri nem találja fel a spanyolviaszt, felsorakoztatja a heist szokásos kliséit, igazoltan lenyúlva például Audrey Hepburn és Peter O’Toole főszereplésével készült Hogyan kell egymilliót lopni? című vígjáték alapötletét. A Balekok a pácban nem a sztorijával, hanem a vidéki környezettel és autentikus figuráival hódítja meg nézőit. A hosszúra nyúló, drámai végkicsengésű bevezetésben ügyesen helyezi el stilizált alakjait A mi falunk vidéki miliőjében, finom humorba ágyazva.
„- Az meg mi?
- Mobil.
- Ja, azt látom, de mégis minek?
- Beszélni.
- Árulj el valamit, Eladio: egy faluban élsz, ahol semmi sincs tíz háztömbnél messzebb, mégis minek neked telefon?
- Olcsók voltak.
- Voltak? Neked is van egy?
- Igen, csak engem nem hív senki.
- A múltkor akciós volt a cucc Villagránban. De csak azoknak, akiknek a személyi száma páratlanra végződik.
- Ja, még jó, hogy az övé páratlan volt. Az enyém páros. Az nem volt jó.
- Fiacskám, az emberiség felének páratlanra végződik a személyi száma.
- Honnan tudja ezt olyan biztosra, Fontana úr?
- Hát, ezek hülyék, mint a föld.”
Sebastián Borensztein rendező annyi közös film után ismét együtt dolgozott Ricardo Darínnal, aki játékával jelentősen hozzájárult Sacheri Oscar-díjas könyvadaptációjának, a Szemekbe zárt titkok című thrillernek a sikeréhez is. Most sem kell szégyenkeznie, akár egyedül is elvinné a hátán a filmet, de szerencsére nincs erre szükség: mert ott van a gumis, anarchista Fontana Luis Brandoni nagyszerű alakításában, az állomásfőnök Rolo, a nem épp az eszükről hírhedt Gomez-fivérek vagy a pösze Bolond Medina.
A karakterek és interakciójuk adja ennek a történetnek a sava-borsát.
A Balekok a pácban a hétköznapi kisember története, aki önmagában nem több egy szabálykövető, átejthető lúzernél, de sokan együtt (a pácban) már igenis erősek, és képesek sikeresen felvenni a kesztyűt az igazságtalansággal szemben. Nem kell Argentínáig elmenni, hogy a film figuráiban helyenként magunkra ismerjünk, bár társadalomrajzát egy húsz évvel ezelőtti gazdasági válság festette föl (melynek tanulságait mindmáig nem vesszük figyelembe, pedig elkerülhető lett volna tíz éve a görög recesszió). Úgy látszik, nincs is olyan nagy különbség egy kelet-európai „mi falunk”, és a dél-amerikai vidék közege, tipizált alakjai és megörökölt problémái között. Az elnéptelenedés, az elszigetelődés, a lemaradás és a lehetőségek hiánya át-átsejlenek a komikus hangvételen és az optimista végkicsengésen. Ennek ellenére Sacheri könyvadaptációja könnyed szórakozást nyújtó, karakterközpontú vígjáték, amely csak sejteti a mélységeit, de nem szédülünk bele. Most megtekinthető az HBOGO műsorán.
