Nádas, Háy, Bödőcs a zalai Margón

Nádas, Háy, Bödőcs a zalai Margón

Augusztus 12-15-e között Zalába, egészen pontosan Szentgyörgyvárra költözik a Margó Irodalmi Fesztivál, mutatjuk, mire számíthattok!

ro | 2021. július 09. |

A Margó Irodalmi Fesztivál idén ünnepli tizedik születésnapját, és az évfordulón a rendezvény kimozdul a fővárosból és augusztus közepén néhány napra a zalai Szentgyörgyvárra teszi át székhelyét. A fesztiválon sok más mellett beszélgetést hallhattok majd Bereményi Gézával, Háy Jánossal és Nádas Péterrel, megnézhetitek a Bödőcs Tibor könyvéből készült Meg se kínáltak című előadást, nem mellesleg pedig koncerteken és zenés közösségi brunchon vehettek részt.

A tervezett program:

Csütörtök (augusztus 12.): Bereményi Géza, Szűcsinger, Bödőcs Tibor, Diabolus in Musica, illetve Thuróczy Szabolcs főszereplésével érkezik a Bödőcs-regényből Keresztes Tamás rendezésében készült Meg se kínáltak című előadás.

Péntek (augusztus 13.): Háy János, Lázár tesók, Boebeck, VAN filmzenekar és Adorjáni Bálinttal a Pillanatképek Robert Capa életéből című előadás

Szombat (augusztus 14.): Nádas Péter, Simon Márton, Egyedi Péter, a Papaver, valamint az Anima Sound System

Vasárnap (augusztus 15.): zenés közösségi brunch és helyi termék piac (a részvétel ingyenes)

Jegyek már elérhetőek!

Részletek erre>>

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mozgókép Fesztivál, zalai Margó, Múzeumok Éjszakája [PROGRAMAJÁNLÓ]

Bár könnyen lehet, hogy a nyár legforróbb napjait éljük, de ez nem jelenti azt, hogy programok nélkül maradnánk. Belekóstolhatunk a zalai Margóba, sétálhatunk az Édes Anna helyszínein, hétvégén pedig még éjszaka is bevehetjük magunkat a múzeumokba.

...

Bödőcs, belassulás, Dunakanyar [PROGRAMAJÁNLÓ]

Kiállítás a lassú életről, Meg se kínáltak-kocsmaária, írótábor és fesztivál a Dunakanyarban - itt az e heti programajánlónk. 

...

Bödőcs könyvéből színdarab lesz, Thuróczy lesz a főszereplő

Thuróczy Szabolcs alakítja majd Magyar Oszkárt a Meg se kínáltak színpadi adaptációjában.

SZÓRAKOZÁS
...

Fülledt előzetest kapott az Üvöltő szelek új feldolgozása

Szerinted is megosztó? 

...

Kafkáról készített életrajzi filmet Agnieszka Holland

Kafka világlátása és gondolatai ma is aktuálisak az alkotós szerint.

...

Eredetileg cikinek szánták a vizes inges jelenetet – minden, amit Mr. Darcy ingéről tudni akartál

Hogyan vált egy fehér ing legendává?

Hírek
...

Budapesten versenyt rendeznek a performatív férfiaknak: kik ők és miért olvasnak feminista irodalmat?

...

Orvos-Tóth Noémi kiadójának első könyve tarol a Bookline-on

...

Minden Twilight-film felkerül a YouTube-ra

...

Egy bonyolult anya tette őt íróvá: megjelent Arundhati Roy memoárja

...

Puskin az orosz elnyomás jelképévé vált, így akarnak szabadulni tőle az ukránok

...

Így lesz más élmény az olvasás, ha zenét hallgatsz közben

Olvass!
...

Kurt Vonnegut már az 1950-es években megírta, hogyan tesz tönkre az autofikció

Egy házaspárnak teljesen összedől az élete, mivel a feleség megírta az élettörténetüket. Kurt Vonnegut mintha előre látta volna a jövőt. 

...

Sosem tudhatod, kivel utazol, miközben végigstoppolod Amerikát

Egy szegedi srác a '90-es években gondolt egyet és végigstoppolta Amerikát. Olvass bele!

...

„Ez a munka már szabad szemmel is látható, talán még a Holdról is” – Olvass bele Fábián Tamás regényébe!

Mutatunk egy részletet a Telex újságírójának könyvéből, amelyben az írás véresen komoly dolog.