Néhány hete érkezett a hír, hogy a Párhuzamos történetek első kötetét, A néma tartományt választották a legjobb idegen nyelvből lefordított kötetnek Tajvanon. A legfontosabb tajvani könyves elismeréssel, az Open Book Awards-zal Nádas Péter, a fordító Yu Zemin és a kötetet szerkesztő Liu Shuhui munkáját ismerték el. Yu Zemin Pekingben született, gyerekkora a Mao Ce-Tung által elindított kulturális forradalom jegyében telt, később elvégezte az orvosi egyetemet és praktizálni kezdett. A 1989-es diáklázadásokat követően, attól félve, hogy a kulturális forradalom megismétlődik,úgy döntött, elhagyja hazáját, és a kilencvenes évek elején Magyarországra érkezett. Előbb Szegeden, 1997-től pedig Budapesten él, magyarul autodidakta módon tanult meg, ma már olyan írókat fordít kínaira, mint Kertész, Esterházy vagy Krasznahorkai. A Párhuzamos történeteket olyan könyvekkel fordította párhuzamosan, mint a Harmonia Caelestis és a Sátántangó, Tajvanon még soha nem járt. Mi a Nádassal való első találkozásról, a lefordíthatatlanról és a készülő kínai kiadásról kérdeztük.
Mikor és hogyan találkozott először a magyar irodalommal?
Mielőtt eljöttem Kínából, igazán csak Petőfit ismertem, mint hazafias költőt és forradalmárt. Hiszen száz évvel ezelőtt a leghíresebb kínai író, Lu Xun (róla bővebben ITT) Byront, Friedrich Schillert, Puskint és Petőfit tartotta a négy legnagyobb költőnek a világon. Szabadság ,szerelem! című versét Kínában szinte mindenki tudja fejből. Valamikor olvastam Illés Béla Kárpáti rapszódia című regényét, de már nem emlékszem, miről szólt. 1991-ben jöttem Magyarországra, és Szegeden megismerkedtem a legjobb barátommal, Herner Jánossal, aki egyetemi tanár volt és a 2000 című folyóirat főszerkesztője. Neki sok író és irodalmár barátja van, 1993-ban nála találkoztam például Krasznahorkai Lászlóval, akitől megkaptam Az urgai fogoly című könyvet, ami az első magyar nyelvű könyvem volt. 1998-ban elkísértem Lacit egy hosszú kínai útra, és miután visszajöttünk Pestre, kíváncsi voltam az írásaira. János pont akkor adott ki egy novelláskötetet tőle, a Kegyelmi viszonyokat. Nekem is adott egyet, kinyitottam, és elkezdtem olvasni a Csapdás Rozit. Kezdetben minden szót szótáraznom, és minden mondat szerkezetét nyelvtanilag is elemeznem kellett. Miután fél oldalt szenvedtem, úgy gondoltam, hogy ha már ennyire alaposan megértettem, inkább lefordítom. Ez nemcsak magyar nyelvgyakorlat volt, hanem kínai írásgyakorlat is volt. Egy hónapot dolgoztam vele. Csak utána jöttem rá, hogy egyből a legkeményebb csontba haraptam. Csapdás Rozi lett az első (próba)műfordításom, most pedig lefordítottam a Sátántangót, idén fog megjelenni Kínában.
Melyik volt az első Nádas-könyv, amit olvasott, és milyen nyelven?
A Minotaurus volt az első, a második pedig az Egy családregény vége. Magyar nyelven olvastam, és egészen biztos, hogy én voltam Nádas műveinek első kínai olvasója.
Miért döntött úgy, hogy épp önnek kell lefordítania a Párhuzamos történeteket, mi fogta meg leginkább a három kötetben?
Amikor a Párhuzamos történetek megjelent, figyeltem, hogy mennyire felkavarja a légkört, és már akkor megvettem a három kötetet. Először a feleségemet kértem meg, hogy olvassa el. Miután elmesélte, hogy miről szól, és mondta, hogy ez egy nehezen olvasható, de nagyon érdekes könyv, én is elkezdtem. Sajnos csak az első kötetet tudtam végigolvasni, mert más munka miatt abba kellett hagynom, úgy emlékszem, akkor vágtam bele Esterházy Hrabal könyve című regényének fordításába. De már akkor úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb lefordítom ezt a könyvet.
2012-ban egy kínai kiadó szerette volna kiadni, de nem vállaltam, mert akartam még hagyni pár évet magamnak, hogy lelkileg és tudásban még felkészültebb legyek. Jól tudtam, hogy ez milyen kemény, izgalmas és fontos munka lesz, és ha lefordítom, akkor azt sem bánnám, ha abbahagynám a műfordítást. Tavalyelőtt a tajvani Xinbu kiadó megvásárolta a könyvet és csak utána keresett meg, hogy mindenképp rám akarja bízni a munkát. Ha nem tudom vállalni, akkor nincs más lehetősége, német vagy angol fordításból kell megcsinálni. Ezt viszont nemcsak a kiadó nem akarta, én sem akartam kiengedni a kezemből egy ilyen fontos művet. Így elvállaltam, pedig párhuzamosan kellett csinálnom a Sátántangó vagy épp a Harmonia Caelestis mellett. Most megjelent a Párhuzamos történetek második kötete is, a Sátántangót befejeztem, úgyhogy már csak két könyvön dolgozom éjjel-nappal, szinte nem is alszom.
Milyen stratégiával fordította le az egyes köteteket?
Ilyen könyvhöz nincs jó stratégiám,csak annyi, hogy legyek lelkiismertes és szorgalmas, és adjam bele minden tudásomat. Szerencsére nemcsak műfordító vagyok,hanem író is, a pekingi orvostodomány egyetemen végeztem, művészetpszichológiát is tanultam a kínai zeneakadémián, szeretem Freudot, férfi is vagyok (talán ez furcsa hangzik,de ez is egy plusz előnyöm). Ezek mind hozzájárulnak a könyv megértéséhez. Tényleg úgy érzem, mintha eddig életemben csak erre a könyvre készültem volna.
A kiadó nem akarja kivárni a fordítás végét, kötetként szeretné kiadni a Párhuzamos történeteket, ez pedig megnehezíti a munkámat, hiszen ebben a könyvben nagyon bonyolult az eseményfűzés és a szereplők kapcsolatai. Ezért is nagyon figyelmesen kell dolgoznom, hogy pontos legyen a fordítás, és minden kapcsolatot előre tisztán kell látnom. Szerencsére Nádas úr ebben nagyon türelmes volt, és majdnem minden kapcsolatot előre letisztáztam vele. Néhány jó barátom, például a balatonfüredi Magyar Fordítóház lelke, Rácz Péter, és a sinológus Kalmár Éva tanárnő és férje, Dani is sokat segítettek.
Mi volt a legnehezebb a munka során? Adtak plusz jelentéstartalmakat a szöveghez a kínai írásjelek?
Nekem a legnagyobb nehézséget a rokoni szálak megnevezése jelenti. Az író a könyvben többször emleget például nagynénit. Ez magyarul igen egyszerű, de kínaiul egyáltalán nem az. Ugyanis nekem tudnom kell, hogy a hölgy melyik ágon rokon. Továbbá az apának vagy az anyának édestestvére vagy unokatestvére-e. Illetve, hogy a húga vagy a nővére. Tehát kínaiul az a szó, hogy nagynéni, nem létezik. Illetve mégis, azonban több mint 10 kifejezés közül kell választanunk. Az unokatestvér, ikertestvér esetében ugyanígy: tudnom kell, hogy fiú vagy lány, idősebb vagy fiatalabb.
Második nehézségem az egyes szám harmadik személy, illetve a tárgyas birtokviszony megjelölése. Tudom, hogy Nádas néha szándékosan homályosít, de ezt csakis a magyar nyelv sajátossága miatt teheti meg. Ám a kínaiban a legtöbb esetben pontosan meg kell jelölni a személyes névmást. Persze én is igyekeztem megőrizni a homályosságot, ahol lehet: tárgyatlan igét például néha alany nélkül is lehet használni, a tárgyas igével azonban nem lehet így játszani, ott világosan meg kell jelölni a személyes névmást, illetve a nemét.
Én csak lefordítom azt, amit Nádas írt,a kínai írásjelek nem adnak semmilyen pluszt hozzá. A szerkesztőmnek nagyon tetszett a fordítás, és azt mondta, a kínai szövegben akár a legkeményebb, legdurvább részeknek is adtam egy kis költőiséget. Erre annyit mondtam neki, hogy a fordításomban nem adtam semmi többet, ez a költőiség az eredeti magyar szövegben is megvan. Én csak igyekeztem, hogy ne vesszen el.
Volt olyan, ami lefordíthatatlannak bizonyult a könyvekben, vagy legalábbis nagyon sok munkát igényelt?
Számomra a hosszú mondatok átültetése igényel sok munkát. De ezek sem lefordíthatatlanok, különféle irodalmi eszközökkel jól le lehet fordítani őket. Ha már lefordíthatatlanról beszélünk, eddig csak egyet találtam, egy szójáték volt. Az első kötetben van egy hosszú jelenet, amelyben Ágost és Gyöngyvér szeretkeznek Szemzőné lakásában. Szeretkezés közben a két szerető beszélget és viccelődik. Gyöngyvér egyszer azt mondja: „Add már azt a bénító, idegen nyelvedet...” Gondolom, itt az “idegen nyelv” egyszerre két dologra utal, egyrészt a testrészre, másrészt a beszéd nyelvére. Az angol fordító szerencsés, mert ezt lefordíthatja „foreign tongue”-ra, de a kínaiban így nem megy, hiszen a két kifejezés teljesen különbözik egymástól. Így nehéz száz százalékban visszaadni az eredeti szójáték ízét. A szöveg kontextusában a kínai olvasóval is meg lehet éreztetni, hogy itt a szójátékról van szó, de ha nem érzi, ez akkor se zavarja az olvasást.
Egyeztetett, és ha igen, milyen kérdésekben egyeztetett leggyakrabban Nádas Péterrel munka közben?
A rokoni szálak megnevezésében sok kérdésem volt. Van olyan, ami a szöveg kontextusából kiderül, és van, ami nem. Ha nem vagyok biztos valamiben, akkor inkább megkérdezem. Bele szoktam nézni más nyelvű fordításba, és ha nem értek egyet valamivel, akkor is rákérdezek. Egyszer küldtem Nádasnak talán 40 kérdést, és ő mindegyikre külön-külön, türelmesen válaszolt. Még azt is megmagyarázta, amikor az egyik kérdésemben félregépeltem. Azt akartam ugyanis megkérdezni, hogy ki a “svájci bácsikád”? Én pedig a “svájci bátyádat” gépeltem le, s Nádas majdnem egy oldalon keresztül magyarázta, mit is jelent a bácsika. El tudom képzelni, hogy mennyire mérges lehetett emiatt az idióta kérdés miatt, de mégis nagyon türelmesen és udvariasan válaszolt nekem.
Mennyire ismerik a magyar irodalmat Tajvanon, és mennyire ismerik Nádas Pétert?
Pekingben születtem és ott is nőttem fel, igen keveset tudok Tajvanról, csak dolgozom a tajvani kiadóval, mivel ott nincs kínai-magyar műfordító. Úgy tudom,Kertész Imre, Márai Sándor és Kristof Ágota műveit már kiadták,de nem magyar nyelvből fordították le. Dragomán György A fehér király című regénye volt az első közvetlenül magyarról kínaira lefordított könyv, az is én fordításom volt. Abban biztos vagyok, hogy a tajvani olvasók eddig nem ismerték Nádas Pétert. Az Open Book Award zsűritagja, Zhu Weicheng azt írja: „Magyarország egyik legjelentősebb, de számomra ismeretlen írója, Nádas Péter legfontosabb trilógiájának első kötete. A több szálon futó történetek külön-külön, párhuzamosan zajlanak, sejtelmesen, mégis rendkívüli módon összefüggenek. Nehezen olvasható, mégis lebilincselő. Az író nézetei egyedülállók, ábrázolása finom és részletes. A jelenetek látszólag hétköznapiak, valójában egyáltalán nem azok. Ezáltal nagyon is felkelti az olvasó érdeklődését a további két kötetre.”
Kínában is megjelenik majd a kötet?
Nagy Kínában még létezik a könyves cenzúrarendszer, és a Párhuzamos történetek ottani kiadása már több mint egy éve húzódik. Most már kezdek kicsit aggódni, mert számomra csak akkor lesz igazi siker, ha Nagy Kínában is megjelenik, és meg tudom vásárolni. Nagyon szomorú leszek, ha ott nem jelenik meg, nemcsak az elmaradt munkadíj miatt, hanem azért is, hogy ennyi évi munka után nem láthat napfényt a kínai kiadás. Bár a tajvani és a kínai kiadás is kínaiul jelenik meg, de nyelvileg mégsem lesz teljesen ugyanaz a kettő. Mivel Nagy Kínában több mint fél évszázadig a szocializmus eszméje uralkodott, illetve a kulturális forradalmat is átéltük, így bizonyos mértékben a szókincs is sokat változott. Tajvanon inkább a hagyományos kínai nyelvet használják. Ez nekem is egy kihívás, mert tudnom kell, hogy melyik az a szó, amit Tajvanon szoktak használni, és melyik az, amit Nagy Kínában nem. Ez nehezíti a munkámat, de büszke is vagyok, mert ilyen munkát nem is mindegyik fordító tudna végezni. Tajvanon még ma is a klasszikus kínai írásjegyeket használják, és föntről lefelé, illetve jobbról balra haladnak az olvasással, de Nagy Kínában egyszerűsített írást használnak.
Szükség volt lábjegyzetekre a tajvani kiadáshoz?
Sok lábjegyzetre volt szükség, hiszen a kínai olvasó nemigen ismeri a kelet-európai történelmet. Kellett lábjegyzet például arról, hogy az első kötetben a Duna-part, illetve a Szent István park, és a Majestic villa miről volt ismert a második világháborúban, vagy éppen, hogy a Margitsziget hol fekszik, sőt, azt is el kell magyaráznom a kínai olvasóknak, hogy Buda és Pest egy városnak két része, közöttük folyik a Duna. Emlékszem, amikor fordítottam Kertész Imre naplóját, a Valaki mást, a könyv első mondata említi Budát. Mivel a szerkesztőm nem tudta, hogy Buda és Pest két külön városrész, kijavította Budát Budapestre, mert azt hitte, elgépeltem.
Történelmi tényekhez is kellett írnom lábjegyzetet, például az ’56-os forradalomról, március 15-ről és Mohácsról is, illetve a regényben felbukkanó nevekhez. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy nincs szükség nevekhez kapcsolódó lábjegyzetekre, mert az interneten lehet kutatni. Az angol vagy francia fordításban meg lehet hagyni az eredeti neveket, az olvasó, ha akarja, utánanézhet a neten. De a kínai fordításnál nem ilyen egyszerű, mert nem lehet latin betűs nevet hagyni a kínai írásjegyek között, és muszáj hangzás szerint átírni. Így, ha nem nagyon ismert névről van szó, a kínai olvasó már nem tudja visszakeresni. A lábjegyzetírás egy pluszmunka számomra, nem is fizetnek érte. De az olvasó érdekében szívesen megcsinálom.
Mennyire értik és értékelik a tajvani olvasók Nádas Péter szövegeit? Mennyire vevők a túl explicit tartalmakra, zavarja-e őket?
Tajvan egy nyitott társadalom, az irodalom területen nincs semmi tabu. Én eddig csakis jókat hallottam a Párhuzamos történetekről. Nem zavarja őket, hiszen az emberi test kultúrájában Nádas egy gigantikus piramist vagy templomot épített fel. Csak csodálni lehet.
Rostás Eni - Valuska László
