Goethe mondta egyszer: “minden irodalom magára hagyva egy idő után kimeríti saját életerejét, hacsak nem frissíti fel azt egy külföldi érdeklődésével”. A Távol kelettől rovat mai epizódja Petőfi Sándorra emlékezik, és arra a huszadik század eleji kínai költőre, aki hidat emelt magyar kollégája és az ázsiai ország között, és Petőfi nevét híressé tette hazájában.
Kína egészen a 19. század második feléig a bezárkózás politikáját követte, idegen kultúrák, divat- és egyéb irányzatok komoly ellenállásba ütköztek, az ősi, klasszikus formák konzerválása pedig az ország berendezkedése, a hatalom legitimációja szempontjából is fontos volt. Ezt a bezárkózást azonban a század végére az európai nagyhatalmak megjelenése és a velük való kapcsolatfelvétel gyökeresen megváltoztatta. A kínai értelmiség számára a nyugati kultúra és ezzel együtt nyugati irodalom színre lépése egyérteművé tette, hogy az országnak nyitnia kell, s hittek abban, hogy ez a nyitás lesz az ország felemelkedésének és modernizációjának a záloga. Sokan külföldre mentek tanulni, ahol felfedezték maguknak Ibsen, Gogol, Goethe neveit, s ezzel egy új és más világot is. A külföldi művek megismerése, a bennük felfedezett üzenet az irodalom mellett a politikai és társadalmi életre is hatással volt, s meghatározta azt is, hogyan gondoljanak magukra, hogyan formálják nemzeti és kulturális identitásukat. A kínai irodalomtörténet máig egyik legnagyobb alkotójaként ismert Lu Xun (Lu Hszün a hivatalos magyar átírás szerint, de ha valaki beüti a Google-be magyarul, akkor nem talál majd semmit - a szerk.) ebben a kulturális megújulásban és nemzetépítő mozgalomban játszott vezető szerepet, s az elsők között volt, aki lefordította és megismertette országával az európai kánon olyan nagyjait, mint Byron, Gogol, Verne, Nietzsche, Heine, Puskin és Petőfi.
Lu Xun japán tanulmányútja alatt találkozott a nyugati irodalommal japán, német, és angol fordításokból. Olvasottságának szélesedése mellett a szintén ott tanuló kínai radikális értelmiséggel is szoros kapcsolatba került. Ez a mozgalom az idegen, mandzsu dinasztia megdöntését és a forradalmat hirdette, s az európai romantikához hasonlóan a régi, az igaz nyelv újbóli fölfedezését. Az írók a klasszikus nyelv helyett egy új hangot kerestek és találtak, s hittek abban, hogy a nép nyelvében rejlő spirituális erő képes lesz arra, hogy a forradalom, a régi rend eltörlésének katalizátora legyen. Lu Xun szerint a költészetnek komoly célja van: a költő hangja az olvasó szívébe hatolva erőt fejt ki, s onnantól, hogy ezt meghallja, s megérzi a szépséget, az erőt és a fenséget, felébred passzív álmából. Ez a felébredt szív pedig az új politikai erő alapja is lehet. A Japánban töltött időszak alatt ismerkedik meg Petőfi költészetével, ami német fordításban jut el hozzá. Lu Xunt megragadja a magyar költő romantikus, forradalmi hevülete és egy későbbi esszégyűjteményében sok európai forradalmár, köztük Byron és Nietzsche mellett, róla is közöl egy portrét. (A saját fordításai mellett ő az ,aki a kínai fordítók figyelmét Petőfi felé tereli, az ő ösztönzésére jelennek meg a Petőfi versfordítások Kínában)
A kelet-európai költőben a hazafit és a demokratát látja meg, aki hitt az egyén szabadságában, s aki ellensége volt minden olyan ósdi tradíciónak, mely csupán a főurak és a király hatalmát hivatott szolgálni.A maradiságnak, az ésszerűtlen hagyománynak minden eszközzel ellene volt. Így ír erről: “A kelés is az enyém, ami a nyakamon van, mégsem ragaszkodom hozzá.” Az elnyomott kínai nép és a kelet-európai népek szintúgy a feudalizmus és a külföldi hatalmak láncát nyögték, s Lu Xun szerint Petőfi munkássága még a 20. században is képes erőt kifejteni, sőt egészen addig, amíg igazságtalanság és zsarnokság van a világon. A költő fiatalkori halálában pedig a tiszta forradalmi eszmék brutális elfojtását látta. Az 1911-es forradalmat követő években azonban a lelkesedés alábbhagy, és a pesszimista, kiábrándult Petőfit is felfedezi. A Vadfüvek kötetben megjelenő Remény című versében nem csak Petőfi hiábavaló halálán sajnálkozik, hanem a remény petőfi-i allegóriájának igazságán is.
Mi a remény?...Förtelmes kéjleány,
Ki minden embert egyaránt ölel.
Ha rápazarlod legszebb kincsedet,
Az ifjúságot: akkor elhagy, el!
(Petőfi 1845)
Petőfi neve (kínaiul Péiduōfēi Shānduō'ěr 裴多菲 山多尔) Lu Xun mellett Bai Mang Szabadság, szerelem! kínai fordítása miatt vált ismerté, ez a vers máig kötelező tananyag Kínában. A magyar költő népszerűségét jelzi az is, hogy Peking után Lu Xun sanghaji múzeumában is szobrot állítottak neki, melyet a helyi magyar kolónia március 15-én rendszeresen megkoszorúz. Kiskőrösön, Petőfi szülőházában pedig Lu Xun veti bronztekintetét az örök végtelenség és egy ígéretesebb jövő felé.
Szerző: Csontos Sára
