Woody Allen befejezi a filmezést

ro | 2022. szeptember 19. |

Woody Allen amerikai rendező éppen 50. filmjét forgatja, az El Periódico című lap szerint ugyanakkor bejelentette, hogy ez lesz az utolsó filmje és visszavonul a filmkészítéstől. A jelen állás szerint utolsó filmje Párizsban játszódik, és a rendező szerint hasonló lesz a 2005-ös Matchpointhoz. A bejelentésről hírt adó Telex azt írta, hogy a 86 éves művész otthagyná Hollywoodot, a jövőben több időt kíván szentelni az írásnak. Ötödik könyve, a Zero Gravity szeptember 27-én jelenik meg, de már tervbe vette, hogy megírja első regényét is.

Woody Allen
Apropó nélkül
Ford.: Dési András György, Jaffa, 2020, 530 oldal
-

Woody Allennek 2020-ban jelent meg magyarul az Apropó nélkül című memoárja, amelyről azt írtuk, hiányos önéletrajz, egy kínos védőbeszéd és egy feldolgozhatatlan családregény keveréke. A kötet tengerentúli megjelenése nem volt konfliktusoktól mentes, mivel amerikai kiadójának alkalmazottai tiltakoztak ellene. Utóbbiak ugyanis szolidaritást vállaltak Dylan Farrow-val és a szexuális zaklatások áldozataival. Dylan Farrow, aki a rendező örökbefogadott gyereke, korábban azt állította, hogy Woody Allen gyerekkorában többször molesztálta, a rendező viszont tagadta a vádakat. Mindenesetre az eredeti kiadó akkor elállt a megjelentetéstől, aminek azonban nem örült mindenki. Stephen King például akkor arról írt a Twitteren, hogy bár egy fikarcnyit sem érdekli Woody Allen személye, de aggodalommal tölti el, hogy vajon ki lesz a következő, akit elhallgattatnak.

Az életrajzi kötetbe itt tudtok beleolvasni:

Woody Allen: Mindig utáltam a valóságot, de máshol nem lehet jó csirkeszárnyat kapni
Woody Allen: Mindig utáltam a valóságot, de máshol nem lehet jó csirkeszárnyat kapni

Októberben magyarul is megjelenik Woody Allen életrajza, amelyben a rendező családról, forgatásokról, filmekről, barátokról és filmes barátokról mesél. Amerikában a könyv megjelenését kisebb botrány övezte, ti viszont már bele is olvashattok - mutatunk egy részt az Apropó nélkülből!

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Woody Allen egy tévéinterjúban beszélt az őt ért pedolfilvádról

Woody Allen teljesen ártatlannak nevezte magát egy CBS-nek adott interjúban, amelyben a téma a harmincéves molesztálási ügye volt. Könyvek hírek mellé. 

...

Woody Allen fröcsögve védi életét és családi döntéseit

A hét könyve egy hiányos önéletrajz, egy kínos védőbeszéd és egy feldolgozhatatlan családregény keveréke: Apropó nélkül.

...

A tiltakozások ellenére kiadták a szexuális zaklatással vádolt Woody Allen memoárját

A könyv, ami ellen olyan sokan tiltakoztak, mindenféle felhajtás nélkül jelent meg hétfőn.

SZÓRAKOZÁS
...

A Harry Potter-filmek színésze szerint ez a legjobb film a sorozatban

Daniel Radcliffe egy podcastben mesélt arról melyik részeket szereti a leginkább. 

...

Tokió és a magány: film készült Kavakami Mieko melankolikus történetéből

Kavakami Mieko Instagram-oldalán jelentette be a hírt. A filmet májusban bemutatják Cannes-ban.

...

Bejelentették az új Trónok harca-film címét

A Targaryen-dinasztia alapítójáról és Westeros meghódításáról szól.

A hét könyve
Kritika
Lehetek-e idegen a saját életemben? – Krusovszky Dénes hősei a bizonytalan valósággal küzdenek
Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Az egykori Heaven Street Seven frontembere könyvet írt – interjú.

Hírek
...

Ezek voltak tavaly a legtöbbször betiltott könyvek az amerikai könyvtárakban

...

Te is jobb embernek érzed magad az olvasástól?

...

Új részt kap Rebecca Yarros sikersorozata, de nem folytatás lesz

...

A Hail Mary-küldetés űrlénye Oscar-díjat kaphat

...

Darvasi László megírta a novella világtörténetét 

...

A Durica Katarina regényéből készült színházi adaptáció megélte a 100. előadást