Apokaliptikus rémálom, lovecrafti világformálós horror, marsi Robinson, űroperák a Naprendszeren belül és azon túl, és persze teljesen idegen, illetve a saját világunk mögött megbújó világok, tele mágiával, mítoszokkal - vagy akár csak egy apával meg egy üveg tejjel. 2014 magyarul megjelent sci-fi és fantasy könyvei szerencsére elég sokrétűek és izgalmasak. Összeszedtük a tíz legjobbat (újrakiadások - mint A halhatatlanság halála vagy A halál útvesztője nem kerültek be a listába).
Álmatlanok
Adrian Barnes sci-fije egy rémisztő apokalipszis-vízió: az emberek, leszámítva néhány szerencsés kivételt (nagyjából ezerből egyet) egyszerűen nem tudnak többé aludni. A civilizáció pár nap leforgása alatt összeomlik, ahogy a világ népességének döntő többsége visszavonhatatlanul tart az alvásmegvonás miatti halál felé. Barnes egy brutális erejű, realisztikussága miatt rendkívül kényelmetlen, valahol mégis rémálomszerű könyvet írt, amely egyszerre tud a pusztulás horrora, a világvége eposza és az örök kívülálló főszereplő megkapó drámája lenni. (kritikánk ITT)
Déli végek-trilógia
Kicsit csaltam, mert a trilógia az trilógia, nem pedig egyetlen könyv, főleg ebben az esetben: Jeff VanderMeer (nyomokban hol Lovecraftre, hol le Carréra (!) emlékeztető) sci-fi/horrorának ugyanis mindegyik része más-más hangon (vagy akár műfajjal) szól az olvasóhoz – ráadásul a középső etap színvonala azért jócskán elmarad a nyitó- és záródarabétól. Mégis, ez a három regény együtt ad ki egyetlen, lenyűgöző, fordulatos és hátborzongató történetet a felfoghatatlan és rettenetes ismeretlenről, a megismerés nyomasztó szükségességéről és persze a megismerés kísérletének totális eredménytelenségéről. (VanderMeer-rel kétszer is interjúztunk - 1., 2., a kritikákat pedig itt találjátok: Expedíció, Kontroll, Fantomfény)
A hét királyság lovagja
Bár a Trónok harca világában (annak eseményei előtt cirka 90 évvel) játszódó Dunk & Egg novellák magyar kiadásával a rajongók egy régi álma teljesült, azért nem árt megjegyezni, hogy George R. R. Martin ezeket a történeteket jóval hagyományosabb stílusban és szerkezetben írta, mint a regénysorozatot. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy ezekből a novellákból nagyrészt pont az hiányzik, ami a Tűz és jég dalát naggyá tette, de úgy is, hogy ezek egy kicsit másfajta, vagyis könnyedebb, lazább (mondhatni, üdítő) rálátást nyújtanak Westerosra.
Kalibán háborúja
A Térség-széria (már készül belőle a tévésorozat Thomas Jane főszereplésével) második kötete (szinte) éppolyan jó, mint az első: a Naprendszerbe betört, és a Vénuszon megállapodott protomolekula érthetetlen, rejtélyes tevékenysége közben az emberiség frakciókra szakad, amelyek a potenciális kihalás torkában is készülnek egymásnak esni. James S. A. Corey realisztikus (ezt persze tessék a műfaji keretek közt érteni), pörgős űroperája szépen mozgatja jól kitalált, igazi hús-vér (vagyis messze nem hibátlan, heroikus) figuráit, és a világ ábrázolásában is jeleskedik. (kritikánk ITT)
A lázadás hangjai
John Scalzi Vének háborúja-sorozatánál kevés izgalmasabb sci-fi volt az utóbbi években, és bár a korábbi részek főszereplői ebben már nem tűnnek fel, aki megszerette ezt az univerzumot, annak ez a könyv abszolút kihagyhatatlan. Ugyanis sokkal szerteágazóbb, sokkal monumentálisabb cselekménnyel dolgozik, vagyis az olvasónak sokkal nagyobb rálátása nyílik a Scalzi által megálmodott, végtelenül kegyetlen és brutális, de sötétségét remek száraz humorban oldó világra. Ez egyébként elvileg a széria utolsóelőtti darabja (és orbitális cliffhangerrel ér véget). (kritikánk ITT)
A marsi
Andy Weir eleinte a saját weboldalán, ingyen tette közzé a könyvét, aztán idővel annyira híre ment, hogy először egy könyvkiadó csapott le rá, majd pedig Hollywood is. A filmváltozatot Ridley Scott jelenleg is forgatja Matt Damon főszereplésével (méghozzá itt, Budapesten). A Marson ragadt asztronauta története egyfajta ellenpontja a tavalyi Gravitációnak: hosszú hónapok alatt lejátszódó, nem a nyaktörő tempóra, mint inkább a lassan épülő feszültségre, a főhős karakterére, az életben maradás mikéntjére építő túlélő-sci-fi. Ráadásul nem csak izgalmas, ötletes, de a humora is óriási.
Mellékes igazság
Az elsőkönyves Ann Leckie űropera trilógiájának Amerikában tavaly megjelent első része idén hülyére nyerte magát mindenféle műfaji díjjal, ami csak létezik. A nagy figyelmet nyilván nem csak okos történetvezetésének, remek ötleteinek, árnyalt karaktereinek, sodró akcióinak és kiváló világábrázolásának köszönheti, hanem a tipikus nemi szerepek totális kiiktatásának is. A Mellékes igazság (főszereplője egy egykori űrhajó mesterséges intelligenciájának emberi testben élő töredéke) ugyanis egy olyan csillagközi birodalomban játszódik, amelyben a nemeknek nincsen szerepük, így a könyv kissé furcsa, de hatásos és érdekes módon mentes mindenféle gender-sztereotípiától.
Patkánykirály
China Miéville első könyvének, az Angliában még 1998-ban megjelent Patkánykirálynak a cselekménye az urban fantasy legtipikusabb receptje szerint halad: egy teszetosza fiatalember élete felfordul, és lassan elnyeli az általa hitt valódi világ mögötti sötétebb, kegyetlenebb, egyben fantasztikusabb árnyékvilág is – amelyben ő egy ember és egy patkány fia. Miéville a sablonreceptet a zene és a fantasy roppant kreatív összeházasításával dobja fel, illetve egyszerűen azzal, hogy (ellentétben pl. a későbbi Krakennel) fantáziadús történetét sallangok nélkül, nyílegyenesen, izgalmasan meséli el. (kritikánk ITT)
Szerencsére a tej
A gyerekkönyvek valahogy mindig elsikkadnak, és ez még egy olyan nagy név esetében is igaz, mint Neil Gaimané. Pedig teljes bizonyossággal állítom, hogy a Szerencsére a tej, akármennyire szeretnék is sokan lesajnálni, mint kölyköknek való bohóságot (egyébként valóban bohóság – de a lehető legjobb értelemben az), Gaiman egyik legjobbja. Imádnivalóan őrült, teljesen elszállt ötletek egész sorozatával teletömött, sziporkázóan vicces hullámvasút időutazással, űrdinoszauruszokkal, kalózokkal, földönkívüliekkel meg mindennel, amit akarsz. Ráadásul Skottie Young illusztrálta, aki egy zseni.(kritikán ITT)
Vörös lázadás
Újabb sci-fi trilógia első darabja, újabb hatalmas siker, újabb máris elkelt filmjogok. A Vörös lázadás szépsége abban rejlik, ahogy aláveti magát a mérhetetlenül népszerű YA-sci-fik (mérhetetlenül unalmas) sablonjainak a disztopikus társadalommal meg a világot megváltoztatni hívatott, tinédzser kiválasztottal – és aztán nagy meglepetésre kihoz belőle egy baromi izgalmas Végjáték/Éhezők viadala (Battle Royale) elegyet. Pierce Brown titka mindössze annyi, hogy pont megfelelő mértékben keveri az intrikát, a brutalitást, a társadalomábrázolást, az akciót és a karakterrajzot – és persze az, hogy messze az utóbbi benne a legérdekesebb és legkimunkáltabb, ami nem túl gyakori ebben a műfajban. (kritikánk ITT)
(Disclaimer: A marsit Rusznyák Csaba fordította - a szerk.)