A vörösök belülről bomlasztják a rendszert

Rusznyák Csaba | 2014. október 01. |

Első mondat: Élhettem volna békében.

Pierce Brown bombaként robbant sci-fi trilógiájának első darabja, a Vörös lázadás, melynek már a filmjogai is elkeltek, látszólag a divatos young adult disztópiák végeláthatatlan sorát gyarapítja – és tegye mindenki a szívére a kezét, olyanból baromira nincs szükségünk még egyre –, valójában azonban jóval túlmutat azokon. Nem annyira történetében, mert az csak a szokásos toposzokat hozza (ti. egy tinédzser kiválasztott szembeszáll az elnyomó hatalommal), mint inkább annak kivitelezésében. (A regénybe ITT tudsz beleolvasni.)

Az ifjú Darrow a civilizáció alját jelentő Vörösök kasztjának tagjaként a Mars mélyében bányássza azokat az anyagokat, amelyek segítségével a bolygó majd mindenki számára meghódíthatóvá és lakhatóvá válik. Társaihoz hasonlóan tűri a magasabb kasztok, főleg az Aranyak megaláztatásait, mert egész életében engedelmességre és önfeláldozásra nevelték. Forradalmi hevületű felesége kivégzése után azonban rájön az igazságra: a Mars már régen lakható, és lakják is, de a többi kaszt továbbra is rabszolgaként dolgoztatja a Vörösöket. Egy ellenálló sejt segítségével Darrow beépül az Aranyak soraiba, hogy kijárja elit iskolájukat, és belülről pusztítsa el a rendszert.

Pierce Brown: Vörös lázadás

Fordította: Török Krisztina, Agave, 2014, 432 oldal, 3380 HUF

 

A kegyetlen, testet-lelket felőrlő kiképzés, és a könyv nagyobbik felét kitevő, brutális harci játékok (a törzsekre osztott tanulóknak hónapokon át háborúzniuk kell egymással egy hatalmas, erődökkel teli területen) miatt a Vörös lázadásra a Végjáték és Az éhezők viadala (illetve a Battle Royale) örököseként tekintenek. Illetve szóba kerül még a Trónok harca is, de az inkább csak azért, mert úgy tűnik, annak felemlegetése nélkül nem már nem is elég nagy dicséret a dicséret.

A Végjátékhoz ugyan Brown közel sem ér fel, de tény, hogy olyan brutalitással, emocionális realizmussal, nyerseséggel és esetenként komplexitással bontja ki a témáit, ami művét messze a kortárs YA-könyvek átlagszínvonala fölé emeli. És mint említettem, nem a sztori miatt, ami bár szép számmal ontja magából a fordulatokat, ezek egy része könnyedén kikövetkeztethető. Hanem azért, amilyen kegyetlenséggel és ambiguitással végigrángatja főszereplőjét a hőssé vagy éppen a szörnyeteggé (még nem tudjuk) válás után.

Az egyes szám első személyben elmesélt Vörös lázadás egy fejlődéstörténet, amelyben az elnyomott, kizsigerelt rabszolga először arra ébred rá, hogy a világ, amit mutattak neki, hazugság, aztán pedig arra, hogy a világ, amit a dühe és a bosszúszomja mutat neki, szintén az. De addigra már őrli befelé a gépezet, és bár a jó ügy érdekében cselekszik, könnyen lehet, hogy olyanná válik majd, mint azok a korrupt és gyilkos hatalmasságok, akiket gyűlöl.

Elsőkönyves író létére Brown eszméletlenül jól bánik a szavakkal: az unásig ismert cselekménypaneleket szívbemarkoló szubjektivitással sorakoztatja fel, Darrow világnézete és gondolatai tűpontos, a műfajtól szokatlanul hatásos és őszinte prózával nehezednek az olvasóra. Itt-ott Brown belefut némi aránytévesztésbe (a halott feleség századik elsiratása és hiányolása már fárasztó), de a főhős érzelmi állapotainak ábrázolása tényleg a könyv szíve és lelke. Ritkán értünk meg annyira egy karaktert, mint Darrow-t, ritkán érezzük úgy át a helyzetét, ritkán szomjazzuk a vért, fájlaljuk a vereséget és ujjongjuk a győzelmet ennyire vele együtt.

Pontosan ennek az érzékeny finomhangolással kidolgozott karakterrajznak, na meg a harci játékok hosszas, ötletes leírásainak köszönhető, hogy a Vörös lázadás a kissé lapos disztópia-ábrázolása és felvezető jellege ellenére is ilyen élvezetes –  minden, de tényleg minden a folytatásra van benne kihegyezve. Az viszont további plusz pont Brownnak, hogy a cselekmény alakulásából adódóan aligha fogja ismételni magát – nem tudja majd, mert főhőse olyan szituációba kerül az első könyv végére, amivel csakis teljesen más sztorit lehet majd elmesélni.

A tanulóéveknek végük – Darrow és Brown számára is. Mindkettejük esetében nagyon kíváncsi vagyok, hogy innen hová vezet az útjuk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.