Ann Leckie űroperája nyerte a Hugo-díjat

.konyvesblog. | 2014. augusztus 18. |

Kép forrása

Ann Leckie Ancillary Justice című kötete nyerte el a legjobb regénynek járó Hugo-díjat vasárnap este Londonban. Az amerikai szerzőnek ez az első regénye, mely a Nebula-díjtól kezdve az Arthur C. Clarke-díjon át a BSFA-díjig számos elismerésben részesült már. A könyv Mellékes igazság címmel a tervek szerint idén ősszel magyarul is megjelenik a Gabo KIadó SFF sorozatban.

A kiadó honlapján ezt írták:

"Ann Leckie űroperája érdekes szemszögből játszik az identitás kérdésével és azzal, vajon a tudatunk egységes egésznek tekinthető-e, vagy egymással küzdő részelemek összjátéka?

„Az Ancillary Justice sikere nagyban köszönhető annak, hogy mind az új ötletekre és megközelítésekre vágyó vájtfülű sci-fi olvasóknak, mind az Asimovnál leragadt laikusoknak képes szórakozást nyújtani, könnyed kézzel megírt, intrikus űropera, szerethető szereplőkkel és érdekes konfliktussal.

Valamint lehetetlen nem imádni egy olyan regényt, amelynek főszereplője és egyben narrátora egy űrhajó és annak többezres hadserege. (...) Ann Leckie kiváló űroperával startolt, amelyben azonban a hadi űrhajók mellett bőven van emberség és mondanivaló az identitásról és a kolonizációról, és nagyon finoman, nagyon okosan fejet hajt a nagy elődök előtt.” (Az SFmag teljes ismertetője az Ancillary Justice-ról itt olvasható."

A legjobb Hugo-díjas kisregény Charles Stross Equoid című műve lett, a legjobb elbeszélés díját John Chu vitte haza (The Water That Falls on You from Nowhere). A legjobb képregény Randall Munroe-é lett (Time), és díjazták a legjobb filmet is (Gravity).

A további díjazottak listájáért katt ide.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók