„Arra hivatkozva, hogy sok a visszaélés, megszüntették a katát. Azt az adónemet, ami nem csak félmillió embert érint, de az egész országot is, hiszen az ő, a mi úgynevezett szolgáltatásainkat az egész ország élvezi” – kezdte az író, majd hozzátette: a parlamentben is számtalan katás vállalkozó munkáját élvezhették.
A szerző szerint ezzel ismét kriminalizálnak egy embercsoportot, anélkül, hogy bárki bizonyítaná a bűnösségüket, majd a döntést ahhoz hasonlította, mint „mikor egy nap leforgása alatt elvették a színházak tao-ját, kriminalizálva az egész területet. Most éppen titeket, minket neveznek csalónak.”
Mint fű a beton közül
Tompa szerint a döntéshozók sokat gondolkodhattak azon, hogyan lehetne a kreatív ipart agyoncsapni. „Egyes honatyák bizonyára azon is elcsodálkoztak, hogy van még kreatív ipar, holott az elmúlt évtizedben mindent megtettek, hogy ne legyen, de ez az egész független alkotói terület, mint fű a beton közül, folyton kinő. Még mindig vannak független színházak!, csodálkoztak el. Még mindig vannak független katázó újságírók! Még mindig vannak főállás nélküli költők, és írók, és festők, és nyelvtanárok, és fővilágosítók. (…) Ez a sok főállás nélküli katázó, furikáznak itt a városban biciklin, gyógyítják az állatokat, muzsikálnak a koncerttermekben, dolgoznak másodállásban?
Kitalálják a saját életüket, maguk irányítják és úgy élik, ahogy akarják? Na ebből elég. Rendet kell vágni!”
Tompa egy gondolatkísérlet erejéig azzal is eljátszott, hogyan jöhetett ki a „honatyák” lamenálásából az, hogy csak a lakossággal közvetlenül érintkező vállalkozók, illetve a taxisok katázhatnak ezután. De egy ennél is veszélyesebb következményre is figyelmeztetett, mégpedig arra, hogy a törvénymódosítás megoszthatja az egyes szakmákat, tovább töredezi a társadalmat, egymás ellen fordíthatja a vállalkozókat. Sőt, új gyűlöletcsoportokat is kijelölhet.
Éljen vers és zene nélkül, aki tud
„Nem is kell nekik ujjal rámutatni egy-egy csoportra, megteszi a társadalom. Hiszen rögtön meg is lehet kérdezni ám, hogy miért nincs főállása egy költőnek? Na miért? Tessék főállású költőnek lenni. Magyarország 2022-ben elbírja. Főállású költők országa leszünk. Ja, ha nincs senki, aki főállást ajánlana egy költőnek, akkor hát nem arról van-e szó, hogy, kedves költők, nincs szükség rátok ebben az országban? Vagy szolgáltasson közvetlenül a költő is! Mire való a szamizdat, mi?
Kinyomtatja, kimegy a piacra, eladja közvetlenül a fogyasztójának, katázhat, amennyit akar.”
Az új törvény nemcsak a szellemi szabadfoglalkozásúakat hozza nehéz helyzetbe, Tompa Andrea szerint máris sikerült jól megosztani például a fodrászokat. „Mert különbség van ám a fodrászként fodrászműhelyben dolgozó munkavállalók és a színházban vagy filmiparban dolgozók között, mert vannak fodrászok, akik nem közvetlenül a lakosságnak nyírnak hajat, hanem mondjuk egy színésznek, és az a haj nem ugyanaz az emberi haj, mert az szerephaj, kérem szépen!”
Majd a szerző ezekkel a gondolatokkal zárta a beszédét: „Köszönjük szépen, kedves honatyák. Kívánjuk nektek, hogy olyan országban éljetek, amilyet most csináltok. Hogy azoktól, akiket most vegzáltok, semmit, de semmit ne kapjatok többé. Az állatorvostól a hegedűművészig, a mesekönyvillusztrátortól a nyelvtanárig, az edzőtől a zárcseréért kihívott lakatosig és a szinkronszínészek hangjáig.
És éljetek vers, és zene, és színház nélkül, ha tudtok.”
