A Svéd Királyi Akadémia nyilvánosságra hozta Jean-Paul Sartre levelét, melyben Sartre arra kérte őket, ne neki ítéljék oda a Nobel-díjat. Kicsit elkésett a levéllel, mert 1964-ben a francia egzisztencialistát díjazták, így kénytelen volt visszautasítani a díjat. Döntését azzal magyarázta, hogy egy írónak, aki politikai, társadalmi és irodalmi szerepet vesz magára, kizárólag egy eszköze van, az írott szó. A levélben arról írt, hogy sem akkor, sem a jövőben nem lenne képes elfogadni egy ilyen díjat.
Az Akadémia minden Nobel-díjjal kapcsolatos információt 50 évre titkosít, ám amikor megnyíltak az archívumok, előkerült egy 1964. október14-én írt levél, melyben Sartre arra kérte a döntéshozókat, hogy ne rá voksoljanak. A Svenska Dagbladet nevű svéd újság szerint a Nobel-zsűri 1964. szeptember 17-én határozott úgy, hogy Sartre-ot javasolja győztesnek, olyan nevek közül, mint az orosz Mihail Solohov, akit a következő évben díjaztak, és a brit költő, WH Auden, aki soha nem kapott Nobelt.
1964-ben összesen 76 jelölt volt, amelyek közül 19 számított új jelölésnek. A svéd lap szerint volt némi ambivalencia Sartre körül, és úgy vélik, ha a levele - melyet azután a cikk után írt, amiben a francia sajtó figyelmeztette, hogy esélye van a győzelemre – a Nobel-bizottság szeptemberi találkozója előtt érkezett volna, talán máshogy döntöttek volna.
Sartre-ot ötletekben gazdag, szabad és az igazságot kereső munkájáért díjazták, ami messzemenő hatást gyakorolt a korra, amelyben él. „Egyrészt személyes, másrészt objektív okokból nem veszem át a díjat” – jelentette ki 1964-es, a Nobel-díjat visszautasító nyilatkozatában. A személyes okokról szólva elmondta: egy írónak szabadnak kell maradnia, és nem hagyhatja, hogy intézménnyé lényegítsék át. Hiszen Jean-Paul Sartre Nobel-díjas íróra hivatkozni már egyáltalán nem ugyanaz, mint ha csak egyszerűen Jean-Paul Sartre-t emlegetnénk. Objektív okként pedig azt említette, hogy nem kíván állást foglalni a nyugati és a keleti blokk csatározásában. Az író ugyanis úgy vélte, hogy a hatvanas évek közepén a Nobel-díj nem csupán egy irodalmi díjat jelent, hanem arra használják, hogy szembeállítsák egymással a nyugati írókat és a keletieket. Sartre már csak azért sem akart ebbe belekeveredni, mert bár születését tekintve francia polgári családból származott, politikailag inkább a szocializmussal rokonszenvezett. „Ennek ellenére a Lenin-díjat ugyanúgy visszautasítanám” – tette hozzá az író, aki egyébként azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy a díj birtokában a francia jobboldal valószínűleg hajlandó volna radikális múltját megbocsátva a hivatalos kultúrpolitika által is elismert és megbecsült szerzővé nyilvánítani – ezt pedig szintén nem akarta.” – írtuk az egzisztencialisták és a Nobel-díj viszonyát tárgyaló cikkünkben.
Sartre-nak egyedül a díjjal járó pénzjutalom okozott némi fejtörést. Szerinte vagy elfogadjuk a díjat, és a vele járó pénzt, vagyis akkoriban 250 ezer svéd koronát egy általunk fontosnak tartott szervezetnek vagy mozgalomnak adományozzuk (ez Sartre esetében a londoni apartheid-bizottság), vagy pedig megfosztjuk az adott szervezetet egy olyan támogatástól, amire nagy szüksége van. Természetesen lemond a pénzről, mert nem szeretné, hogy a Kelet vagy a Nyugat intézményesítse, de senkit nem lehet arra kérni, hogy 250 ezer koronáért feladjon olyan elveket, melyek nem kizárólag a sajátjai, hanem az elvtársai is osztják azokat. Ezért is volt számára olyan fájdalmas a díj és az elutasítás, melyet kénytelen volt megtenni.
Sartre volt az egyetlen irodalmi Nobel-díjas, aki önként mondott le a díjról. 1958-ban Borisz Paszternak lett a győztes, aki először elfogadta ugyan az elismerést, de később az orosz hatóságok nyomására mégis visszautasította. Sartre a most nyilvánosságra hozott levelében azt írta, hogy nemcsak a Nobelt, de bármilyen más hivatalos elismerést is mindig visszautasít, így például a francia Becsületrendet is.
Forrás: Guardian
