Camus eddig ismeretlen, Sartre-nak írt levele került elő

.konyvesblog. | 2013. augusztus 12. |

Egy nemrég előkerült meleg hangú levélből kiderül, hogy a két nagy francia írót és filozófust, Camus-t és Sartre-ot az eddigi feltételezésekkel ellentétben hosszan tartó baráti kapcsolat fűzte össze.

Kapcsolatukba enged bepillantást Albert Camus levele, amelyet Jean-Paul Sartre-nak írt, és amely nemrég egy könyvből véletlenül került elő. A kézzel írott szövegre nem sokkal Camus halála után, egy Sartre által 1966-ban publikált és szerkesztett, mindössze hatvan példányban megjelent kötet egyik példányában találtak rá.
A levélen nincs dátum, a szakértők szerint valószínű, hogy az 1943 és 1948 közötti időszakban keletkezett.

A dokumentumra Hervé és Eva Valentin orléans-i könyvkereskedők találtak rá, amikor Camus-kiállításra készültek a dél-franciaországi Lourmarinben. A nemrég előkerült levél új megvilágításba helyezi a két férfi kapcsolatát, amelyet eddig feszültségekkel teli és rivalizáló viszonyként tartottak számon.

Ronald Aronson amerikai Sartre-kutató szerint a levél felbukkanása nagy jelentőségű, mert ellentétben áll azzal, amit egyes szerzők eddig írtak, és azt bizonyítja, hogy Camus és Sartre között hosszantartó baráti kapcsolat volt. A levelet szeptember 3-tól mutatják be a Camus születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon Lourmarinben, a francia Riviérán, ahol élt, és ahol a sírja is található.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!