Az Epstein-ügy miatt lemondott tévés állásáról Peter Attia sztárszerző

Peter Attia neve többször szerepel az Epstein-aktákban.

ta | 2026. február 26. |

Peter Attia longevity-kutató, a magyarul is megjelent Végigélni című sikerkönyv szerzője az elmúlt hetekben azzal került a figyelem központjába, hogy az ő neve is szerepelt a nyilvánosságra hozott Epstein-aktkában.

peter attia, bill gifford
Végigélni
Ford. Novák Gábor, 21. Század, 2024, 479 oldal
 

Az előkerült dokumentumok szerint baráti kapcsolatban volt Jeffrey Epstein elítélt szexuális bűnözővel, akit 2008-ban és 2019-ben is elítéltek prostitúció elősegítése, majd szexkereskedelem miatt. A börtönben vesztette életét – valószínűleg öngyilkosság miatt.

Az Epstein-aktákban szereplő e-mailekben Peter Attia többek között úgy fogalmazott, hogy „JE-elvonási tüneteim vannak, amikor nem látom őt”. Később elnézést kért a kínos és ízléstelen leveleiért, de jelezte, hogy nem vett részt semmilyen bűncselekményben, és soha nem járt Epstein szigetén.

Önmagában az, hogy a neve feltűnik az aktákban, valóban nem jelenti egyértelműen azt, hogy bűncselekményt követett el.

A sztárorvos a CBS News egészségügyi szakértője volt, amikor a dokumentumok nyilvánosságra kerültek, és noha a médiacég nem bontott vele szerződést, mostanra már Attia maga döntött úgy, hogy felmond a munkahelyéről, hogy ez az ügy ne vonja el a figyelmet arról a fontos küldetésről, amelyért a CBS nap mint nap küzd.

(BBC)

Nyitókép forrása: Peter Attia hivatalos Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Peter Attia: a ránk leselkedő betegségek az apokalipszis lovasai

A hosszú élet nem a sorson vagy a géneken múlik: te is tehetsz érte ‒ tartja a világhírű orvosszerző, Peter Attia. Vedd fel a harcot te is, hogy elkerüld a diagnózis kimondását! Hogy hogyan? Olvass bele!

...

Itthon is népszerű longevity-kutató is szerepel az Epstein-aktákban

„JE-elvonási tüneteim vannak, amikor nem látom őt” – írja Attia Epstein asszisztensének. 

...

A genetikán vagy az életmódon múlik az egészségünk?

A longevity című kötet megmutatja, hogy mi az, amit magunkért tudunk tenni. 

Futurotheca
...

„Lehet, hogy szimulációban élünk” – Olvasd el egy magyar jövőkutató gondolatait!

Kiváncsi vagy milyen világ vár rád? Kömlődi Ferenc megmutatja a lehetséges opciókat. Olvass bele!

...

AI-könyvek a könyvesboltokban? Megszólalt a Barnes & Noble vezérigazgatója

Ha a vásárlóknak szüksége van rá, akkor árulni fogják.

...

„Ez már a menopauza? Mi történik velem?” – Olvass bele ebbe a könyvbe, és derítsd ki!

35 és 50 közötti nő vagy, és úgy érzed, elvesztetted önmagad? Elképzelhető, hogy a menopauza előszobájában vagy.

Hírek
...

Ali Smith sír a boldogságtól, ha elképzeli a mostani Magyarországot

...

Nick Hornby, a Fociláz írója Budapestre látogat a BL-döntőre

...

Krasznahorkai László ezt az üzenetet hagyta az MTA-n

...

Félreértették a Nobel-díjas Olga Tokarczuk AI-jal kapcsolatos kijelentését

...

Iratmegsemmisítő Gogol tragikomikus főszereplője egy új darabban

...

Krasznahorkai Szentendre díszpolgára lett

SZÓRAKOZÁS
...

Matt Damon az Odüsszeiáról: Ez volt a legnehezebb film, amit valaha forgattam

A színész szerint ez volt az eddigi legnagyobb kihívása. 

...

Máris távozik a Harry Potter-sorozat egyik színésze

A második évadtól már más veszi át a helyét. 

...

Bödőcs Tibor ajánlja a Sátántangót: A történet rosszul kezdődik, és szörnyen végződik

„Nem ígérhetek mást, csak penészt, dzsuvát, lilaérpókhálós orrokat, felpuffadt arcokat, szemfényvesztést, árulást.”

Listák&könyvek
...

10 friss könyv magyar szerzőktől, amit nem érdemes kihagyni

...

Spiegel: Nádas- és Kertész-regény is a világ legjobbjai között

...

Íme minden idők 100 legjobb regénye – a Guardian szerint