Escobar Budapesten próbálta megöletni a volt minisztert

Escobar Budapesten próbálta megöletni a volt minisztert

35 évvel ezelőtt Budapesten próbálta megöletni a kolumbiai nagykövetet Pablo Escobar. A gyilkossági kísérletről és a nyomozásról a Telex közölte cikket, mi pedig mutatunk a témában néhány könyvet.

ro | 2022. január 13. |

A ma már legendásnak számító, 1987-es nagy hóhelyzet idején történt, hogy a budapesti kolumbiai nagykövet, Enrique Parejo González havat lapátolt a garázsa előtt, amikor egyszer csak mellé lépett egy símaszkos férfi, és hangtompítós pisztolyból többször rálőtt. A nagykövet életveszélyesen megsebesült, de annyit még el tudott mondani, hogy „a kábítószeresek” akartak leszámolni vele. 

González hazájában igazságügy-miniszterként tevékenykedett, Budapestre lényegében kimenekítették, miután jóváhagyta az Egyesült Államoknak kiadható bűnözőkről szóló listát, amelyen a hírhedt kokainbáró, Pablo Escobar neve is szerepelt. González Budapesten is folyamatosan kapta a halálos fenyegetéseket, és ő maga is tisztában volt azzal, hogy veszélyben az élete (emiatt például néha el is tért az előre egyeztetett vagy bejelentett programjától). 1987. január 13-án végül súlyos lőtt sebekkel szállították kórházba, később Nyugat-Németországban kezelték, és csodával határos módon felépült.

A magyar sajtó csak szőrmentén számolhatott be az esetről, a rendőrség viszont az Interpollal és az amerikai kábítószer-ellenes hivatallal (DEA) együttműködve nagy erőkkel nyomozott. Végül két olasz férfi és egy nő került a hatóságok látóterébe, akiket a kolumbiaiak bérelhettek fel. Őket Olaszországban végül – elegendő bizonyíték híján – felmentették a vádak alól. A nagykövet a merénylet után egy hónappal visszatért Magyarországra, és 1988 márciusáig itt tartózkodott. Még ma is él, 91 éves. Pablo Escobart 1993 decemberében egy tűzharcban lelőtték. Életéről rengeteg film, sorozat és természetesen könyv készült, ezek közül ajánlunk most hármat.

Shaun Attwood
Pablo Escobar drogháború
Ford.: Harci Andor, Művelt Nép Könyvkiadó, 2020, 337 oldal
-

Pablo Escobar egyszerre volt ragaszkodó családapa és pszichopata gyilkos, iszonyatos ellenség és csodálatos barát. Miközben milliókat adományozott a szegényeknek, felrobbantotta és kínozta az ellenségeit, és volt, akinek tüzes kanállal vájatta ki a szemét. Escobar sokszoros milliárdos lett kíméletlen ravaszsága és Amerika olthatatlan kokainéhsége folytán. Shaun Attwood könyve ugyanakkor azt állítja, hogy a hatóságok nem azért üldözték Escobart, hogy véget vessenek a kokainüzletének, hanem hogy átvegyék tőle.

Juan Pablo Escobar
Mr. Escobar - Apám titkai
Ford.: Dornbach Mária, Művelt Nép Könyvkiadó, 2021, 220 oldal
-

Pablo Escobar egyetlen fia, Juan Pablo Escobar azt kutatja apjáról írt könyvében, hogy milyen emlékeket őriznek mindazok, akiknek az élete kapcsolódott a hírhedt drogbáróéhoz. Kutatásai során bejárta Kolumbiát és több latin-amerikai országot, és számos olyan tényre derített fényt, amelyet még az Escobar család sem ismert. Beszélt Pablo Escobar néhány ősellensége fiával, azt is elmondja, hogyan lett az apja elmondhatatlanul gazdag. Emellett arról is lerántja a leplet, milyen ördögi szövetségben állt Pablo Escobar a számára is felmérhetetlen nemzetközi korrupció titokzatos világával.

Steve Murphy és Javier F. Pena
Vadászat Pablo Escobarra
Ford.: Tóth Attila, Művelt Nép Könyvkiadó, 2020, 333 oldal
-

A Narcos című Netflix-sorozat főszereplői, a legendás DEA-ügynökök, Steve Murphy és Javier F. Pena emlékeznek vissza ebben a könyvben a Pablo Escobar elleni hajtóvadászatra. Több évtizedes pályafutásuk legnagyobb kihívása volt az Escobar elleni harc Kolumbiában. Az olvasók megismerhetik a Search Bloc, a Pablo Escobar felkutatására létrehozott különítmény működésének belső titkait, és a közös kolumbiai-amerikai munkacsoportét, amelyek 18 hónapos intenzív munkája vezetett el végül Escobarhoz.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szabó Győző drogos pokoljárása is vászonra kerül júniusban

A Magyar Mozgókép Fesztiválon premier előtt lesz látható a Závada Pál regényéből készült, Ezüst medve-díjas Természetes fény is.

...

A kokain ma már a felső tízezer helyett a középosztály drogja is

A kokain magyar történetét írta meg új könyvében Dezső András - az online bemutatón szó esett a kereskedőkről, a dél-amerikai kapcsolatfelvételekről, kiderül, mennyire van jelen a politikában a kokain és hogy milyen hatással volt a covid a kereskedelemre.

...

A szerhasználó nőknek az irodalomban sincs több hely, mint a valóságban – 4 könyv nőkről és drogokról

Nem beszélünk eleget a szerhasználó nőkről, és úgy tűnik, ez igaz a társadalmi diskurzusra és az irodalom világára egyaránt. Néhány művet azért sikerült összegyűjtenünk a témában. 

...

„Nem minden fás terület erdő, de minden erdő fákból áll” – ezért fontosak az örökerdők

...

Az erdő csodákat művel: 4 izgalmas kötet a Zöld könyv podcast könyvajánlójában

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!

Kiemeltek
...

12 új világirodalmi könyv, amit szerezz be júniusra

Atwood, Márquez, Palahniuk, Bolaño: csak pár név, akikre érdemes figyelni a következő hónapokban. Rengeteg izgalmas világirodalmi mű érkezik!

...

Székely Kriszta: A pályakezdés tele van tettvággyal és félelemmel

Székely Kriszta egy ösztöndíjprogram miatt döntötte el, hogy rendezéssel akar foglalkozni. 

...

Magyar színésznő játssza Jane Austent a BBC nagyszabású dokumentumsorozatában

Zsigmond Emőke bújik Jane Austen szerepébe a BBC produkciójában!

Olvass!
...

Magyaroknak: Boldog új évet, franciáknak: itt egy tál here - Olvass bele egy francia kalandjába a magyar nyelvvel!

Egy francia fiatalembernek igen megyűlik a baja a magyar nyelvvel. A megoldás: értelmetlen francia mondatokat kitalálni, amik hasonlóan hangoznak magyarul. Olvass bele!

...

„Idegrendszerük épségét kockáztatva rakosgatják bábuikat” – Olvass bele Bartók Imre sakkregényébe!

Bartók Imre új regénye a sakk világát helyezi középpontba, és egy zseniális, de annál közönyösebb főhőssel utazza végig Francaországot. Egy sakkverseny se volt még olyan izgalmas, mint itt. Olvass bele!

...

Mi történik, ha egy anya csak az utolsó gyerekét szereti?

Zajok a házban, amiket csak egy anya hall meg...