Ismert nőkről neveztek el közterületeket Zuglóban

ro | 2023. március 09. |

A fővárosban a közterületek nagyjából tíz százaléka viseli nők nevét, ami borzasztóan kevés, de érezhető némi elmozdulás: a napokban írtunk róla, hogy a második kerületben, ahol már van Szabó Magda sétány meg Solt Ottilia tér, újabb utcát, teret neveznének el nőkről. A tizennegyedik kerületben pedig szintén a napokban avattak, hiszen Zuglóhoz köthető ismert nőkről - az első magyar női országgyűlési képviselőről, Slachta Margitról, az első magyar mérnöknőről, Pécsi Eszterről, valamint Szécsi Margit József Attila-díjas költőről - neveztek el parkokat, teret. A jövőben további köztereket nevezhetnek el nőkről: így Gyenes Gitta, Hajnal Anna, Radák Olga, Ungár Margit, valamint Emese fejedelemasszony nevét viselő parkok is lesznek Zuglóban.

Terézváros önkormányzata pedig a hosszúlépés.járunk? városi séta szervező cég kezdeményezésére tervezi felállítani a hatodik kerület első női szobrát. A szobor Dajka Margitnak, a legnagyobb magyar tragikomikának, mindenki Bors nénijének állít majd emléket. Soproni Tamás polgármester azt mondta, ezzel a projekttel egyfelől szeretnék egy több évtizedes elmaradást pótolni, másfelől szeretnék hasonlóra ösztönözni más önkormányzatokat is.

Forrás: zglmedia, terezvaros.hu

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Janikovszky Éváról neveztek el parkot Erzsébetvárosban

Janikovszky Éva, Kossuth-díjas és József Attila-díjas írónőről nevezte el a Dob utca 37. telken kialakított parkot Erzsébetváros képviselőtestülete szerdán megtartott ülésén – olvasható a kerület honlapján.

...

Újabb budapesti köztereket neveznének el nőkről

A nőnap alkalmából a második kerületi önkormányzat újabb köztereket nevezne el nőkről, ehhez pedig a városlakók javaslatait várják.

...

Sétányt neveztek el Szabó Magdáról Budán

Utcát neveztek el Szabó Magdáról Budapesten, a II. kerületben. A Mammut és a Széllkapu park közötti sétány utcanévtábláit tegnap délután avatták fel. 

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Horváth Adél mesél írásról, babonákról, kutatásról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén