Kouri Richins, a mérgezéssel vádolt nő és gyászról szóló gyerekkönyve

Egy nő gyerekkönyvet írt a gyászról, miután a gyanú szerint megmérgezte a férjét

Kouri Richins ártatlannak vallja magát, a gyászfeldolgozó könyvét pedig dicsérték, míg ki nem derültek a vádak.

ki | 2024. május 24. |

Egy 33 éves, háromgyermekes nőt azzal vádolnak Utahban, hogy megmérgezte a férjét fentanillal. Ráadásul Kouri Richins a férje halála után egy gyerekeknek szóló könyvet írt a gyász és a veszteség feldolgozásáról. A nőt eddig képviselő ügyvédi csapat a napokban visszalépett a védelmétől, „kibékíthetetlen és feloldhatatlan” helyzetre hivatkozva. A döntés valószínűleg azzal függ össze, hogy Richins ellen párhuzamosan több polgári per is folyamatban van.

Ötszörös dózis

Az ügyészség azt állítja, Kouri Richins 2022 márciusában, saját otthonukban megmérgezte 39 éves férjét, Eric Richinst: ötször annyi fentanilt kevert a koktéljába, mint amennyi már halálos lenne. Egy hónappal korábban szendvicsbe adagolt fentanillal próbálkozott. Egy díler azt vallotta, hogy

a nő a férje halála előtti hetekben, hónapokban többször illegális kábítószereket vásárolt

tőle, fentanilt és hidrokodont (mindkettő erős opioid). A hidrokodont Valentin-nap előtt vette. A férfi családja azt mondja, már évekkel korábban, egy nyaralás alatt is megkísérelte megmérgezni Ericet.

2015 és 2017 között a nő több életbiztosítást is kötött a férje nevére, annak tudta nélkül, melyeknek köszönhetően megözvegyülése után mintegy 2 millió dollárt kapott (közel 712 millió forint).

A házaspár viszonya azt követően romlott meg, hogy a férfi 2020-ban rájött, ingatlanügynök felesége a tudta nélkül számos nagyértékű pénzügyi tranzakciót bonyolított le.

Összesen több mint 500 ezer dollár értékben vett fel hiteleket,

elköltött egy jelentősebb, adófizetésre szánt összeget, vásárolt egy hatalmas villát. Amikor ez kiderült, a nő azt ígérte, visszafizeti az összeget.

Apa fentről figyel

A férfi családja szerint Eric Richins egy hónappal azután, hogy felfedezte Kouri ügyleteit, elment ügyvédhez és vagyontanácsadóhoz is, mert el akart válni. Emellett megváltoztatta a végrendeletét és az életbiztosítását is, a feleségével emiatt is vitáik voltak.

Miután a férje meghalt, a nő írt és kiadott egy gyerekkönyvet Are You With Me? (Velem vagy?) címmel, melyben egy angyalszárnyas apa vigyáz a fiaira. A kötettel kapcsolatban számos interjút adott, ilyenkor mindig azt mondta, Eric halála váratlanul következett be. A könyvet sokan dicsérték azért, mert segít a gyerekeknek feldolgozni egy közeli hozzátartozó elvesztését.

Kouri Richins azt nyilatkozta, a fiaiknak fontos, hogy tudják, apjuk lélekben velük van.

A megjelenés után két hónappal tartóztatták le. Richins az őrizetbe vétele óta ártatlannak vallja magát, korábbi ügyvédje azt nyilatkozta, hogy az ellene bemutatott bizonyítékok kétségesek és közvetettek. Férje halálakor a nőnek mínuszban volt a bankszámlája, több mint 1,8 millió dollárnyi tartozása volt, és az egyik hitelezője épp pert indított ellene.

(AP, fotó: KSL News / Youtube)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az Oscar-díjas American Fiction beavat egy bonyolult gyászfolyamat részleteibe

Cord Jefferson első játékfilmje nyerte a legjobb adaptált forgatókönyv kategória Oscarját. Utánajártunk, melyik regény volt az alapanyaga, és eláruljuk, hogy tetszett nekünk a Magyarországon egyelőre csak a Prime Video kínálatában elérhető mozi.

...

Andrés Neuman: Amikor gyászolsz, az otthonod is beleremeg

Az argentin-spanyol szerzővel a Magunknak mondjuk apropóján beszéltünk mások mellett katonai diktatúráról, az anyanyelv különös elvesztéséről, a regénye valódi főszereplőjéről és arról is, mi a közös a gyászban és a száműzetésben. Interjú.

...

A gyászban a szenvedésünk tovább tart, mint azok türelme, akik meghallgatnak minket

Andrés Neuman regénye egy család történetén keresztül bontja le a társadalmi tabuinkat gyászról, halálról, haldoklásról, a haldoklás kíséréséről. A Magunknak mondjuk provokatív és feszült, empatikus és sodró. Ez a hét könyve.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.