Meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró

Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró - tudatta a család az MTI-vel.

fk | 2021. október 28. |

Zelei Miklóst hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. Zelei Miklós 1948. november 8-án Kiskunhalason született. Pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődik. Irodalmi munkásságából tizenhét kötet született.

A rendszerváltás idején szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel közös tényfeltáró riportregényekben mutatta be az államszocializmus valódi arcát. A politikai pszichiátriáról szóló Őrjítő mandragóra című könyvük máig hivatkozási alapmű.

A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg és jelentősen hozzájárult az ikerfalvak közötti határnyitáshoz. A Nagyszelmenc és Kisszelmenc tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja.

Zelei Miklós költői, írói világában helyet kapott a valóság abszurditása és a szürreális ábrázolás. Munkásságát többek között Pro Literatúra Díjjal, Külhoni Magyarságért Díjjal, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

(MTI, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Meghalt Csíkszentmihályi Mihály, a flow-elmélet atyja

87 éves korában elhunyt a világhírű amerikai-magyar pszichológus, a flow-élmény, vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológiai koncepciójának megalkotója.

...

Meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész

Vasárnap hajnalban 67 éves korában meghalt Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista, írja a hvg.hu.

...

Meghalt Kálmán László nyelvész

Érdekelték a politikai nyelvhasználat változásai, emellett foglalkozott a programozási nyelvekkel is.

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.