Vasárnap éjjel véget ért a hetedik nyári Margó, mára ki is hevertük, és most nosztalgiázunk egy kicsit. Öt nap, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum kertje volt a legjobb hely Budapesten, és öt program, amiről bánhatod, ha lemaradtál. (A további beszámolóinkat a margó2017 címke alatt találjátok.)
Bródy János
52 év dalszövegei című gyűjteményes kötetét hozta el a Margóra Bródy János, akit egy igazi rajongója, Grecsó Krisztián kérdezett dalköltészetről, szövegírásról, rendszerkritika-formájú allegóriáról.
Alkalmazkodni nemcsak egy előadóhoz, de a cenzúrához is kellett, bár az alkalmazkodás ebben az esetben inkább kicselezést jelentett. Jelbeszédet, ami Grecsó szerint nem csak a cenzorok miatt a Bródy-szövegek sajátja; az 1990 utáni dalok is épp olyan allegórikusak, mint azok, amelyek a hivatalos, bár hivatalosan nem is létező cenzúra idején születtek.
Bródy: Szégyellném magam, ha nem mennék el a falig
Fotó: Valuska Gábor Az idei könyvhétre két énekes-dalszerző szövegei is megjelentek kötetbe foglalva. Egyikük Bródy János, aki félévszázados szövegírói karrierjének termését gyűjtötte egybe ( 52 év dalszövegei, Park), másikuk Bob Dylan, aki tavaly ősszel alaposan felkavarta az ún. magasirodalom állóvizét, és pólóba öltöztette Sara Daniust.
Nádas Péter
Műfajiságról, azonosításról, realitásról vallott Világló részletek című memoárja kapcsán Nádas Péter. Beszélgetőpartnerei Darabos Enikő és Bagi Zsolt voltak.
A Világló részletekben Nádas beszél az én realitásáról; memoárról lévén szó talán ez az egyetlen olyan lehetséges mód, melyben lekaparja magáról azokat az előítéleteket, ideológiákat, belé sulykolt elvárásokat, melyeket a család rétegzett az én realitására. Bár – jegyezte meg Nádas –, „valószínűleg az én realitásához nem lehet elérni”. Mindannyiunknak van egy speciális énje, ami nagyon nehezen meghatározható, de megkülönböztet minket a környezetünktől, és ami kamaszkorban mutatkozik meg leginkább. Bennük a legerősebb a szabadságvágy, vagyis a vágy arra, hogy megvalósítsák ezt a specialitást.
Nádas Péter: A magyar irodalomban én a polgári változat vagyok
Nádas Péter új könyvéről, a Világló részletekről mint az év legsúlyosabb alkotása már írtunk, szombaton a Margón pedig Darabos Enikő és Bagi Zsolt faggatta az írót áprilisban megjelent memoárregényéről, meg persze műfajiságról, azonosításról, realitásról.
Tóth Kinga
Tóth Kinga Holdvilágképűek című új kötetének fókuszába a betegség miatt megváltozott, átalakuláson átesett test került. A Margón Bartók Imrével beszélgetett stigmatizációról, áldozatiságról.
A gyógyulás mint egyetlen megoldás kapcsán Tóth Kinga arról beszél, hogy a betegségek és a betegségek hatására megváltozott testek nem gyógyulnak meg, az állapot nem múlik el. Olyanok, mint a testvérek, vagy a jó barátok, akik néha kihasználnak, néha bántanak.
Tóth Kinga: A betegség hatására megváltozott testek nem gyógyulnak meg
Fotó: Pozsonyi JankaAki kicsit is ismeri Tóth Kinga munkáit, szövegeit, különböző médiumhasználatát, vagy a test mint gép, hangszer használatát, nem lepődik meg azon, hogy legújabb kötete, a Holdvilágképűek egy újabb szempontból értelmezi újra és láttatja az emberi testet. De a fókusz itt elmozdul...
Tóth Krisztina
A Párducpompa kényelmetlen, fojtogató kötet, melyben Tóth Krisztina csupa kellemetlen ismerőst vonultat fel a mai Magyarországról. Tízből hányan értenének egyet az izomból migránsozó taxisofőrrel, aki gázkamrába küldené a menekülteket? Schiller Mariann többek közt ezt is megkérdezte.
A Párducpompa tárcanovelláiban tetten érhető ugyan a személyesség, de az indulat már teljesen lefoszlott róluk. A cél nem az, hogy egy szereplő magára ismerjen, hanem hogy a szöveg megmutasson valamit abból, amiben élünk, és aminek olvastán keserűen bólogatunk majd, hogy aha, hát ezt ismerem.
Tízből hányan - Párducpompa a Margón
Fotó: Valuska Gábor Párducpompa fn. Pompás és enigmatikus kötet, melyben egy felelős állampolgár szomorú, kétségbeesett írásai olvashatók, többségük E/1-ben elmesélve, némelyikük olyan narrátor által, aki kísértetiesen hasonlít a szerzőre. Ha Tóth Krisztina új kötetének, az 50 tárcanovellát tartalmazó Párducpompának szótárbejegyzése (vagy minimum Wikipédia-oldala) lenne, Schiller Mariann szerint valami ilyesmi állna benne.
Péterfy Gergely
Tárlatvezetőként próbálta ki magát az idei Margón Péterfy Gergely, és a PIM Önarckép álarcokban című Arany-kiállításán kalauzolta végig a közönséget. Tárlatvezetésében a történetiségre és az alkotáslélektanra helyezte a hangsúlyt.
(...) Arany eleve egy olyan sorsfelfogásba születik bele, amely identitásválságban gyökerezik: szülei teljes vagyonát fölemészti a homályos eredetű nemesség elismeréséért folyó pereskedés, ő maga pedig, amikor a fojtogató szegénységből és kisszerűségből megszökik vándorszínésznek, csúfos kudarcot szenvedve és éhezve kényszerül visszakullogni a szülői házba. E kitörési kísérlet kudarca valószínűleg megerősítette abban a hitében, hogy teljesen felesleges számára valamely rendkívüli életút keresése, váljon csak ő társadalmilag megbélyegzett (egy ügyvéd fattyújaként született) szeretett nő és gyermekeik szorgalmas, józan eltartójává vált.
Arany egy olyan sorsfelfogásba született bele, amely identitásválságban gyökerezik
Fotó: Valuska GáborEgy kissé testi hibás, csonka fülű róka levélnehezékként ékeskedett Arany János íróasztalán, s vált Péterfy Gergely kedvenc kiállítási tárgyává - tudtuk meg a majd egy órás sétán, amit a közelmúlt egyik legütősebb regénye, A kitömött barbár írójával tettünk meg a PIM Önarckép...
