Kemény István kapta az idei Üveggolyó-díjat

Kemény István kapta az idei Üveggolyó-díjat

Az Ünnepi Könyvhéten adták át az Írók Boltja Üveggolyó-díját, melyet 2023-ban Kemény Istvánnak ítéltek a bolt munkatársai.

ko | 2023. június 11. |

Az Üveggolyó-díj egy olyan elismerés, amelyet az Írók Boltja munkatársai adományoznak oda évente egy-egy kortárs irodalmi személyiségnek munkássága, irodalmi tevékenysége elismerése, valamint a bolt dolgozóival való bensőséges kapcsolata miatt. A bolt munkatársai ebben az évben úgy döntöttek, hogy Kemény István költő kapja az Üveggolyó-díjat. A díjazottat Kukorelly Endre laudálta.

A díjat június 10-én, 18 órakor adta át Szakács János az Írók Boltja vezetője Kemény István költőnek. Az esten átadták az Örökös Törzsvásárló díjat is, amelyet ezúttal Sárvári Álmos vehetett át.

Kemény István 1961-ben született Budapesten. 1990-ben magyar-történelem szakon diplomázott az ELTÉ-n. 1984 óta jelennek meg verseskötetei, legutóbbit Nílus. Versek címmel a Magvető Kiadó adta ki 2018-ban. A versek mellett esszét, prózát, drámát, kritikát is ír. Munkásságát számos díjjal jutalmazták már: többek között József Attila-díjjal, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal, Babits Mihály Irodalmi Alkotói Emlékdíjjal is büszkélkedhet.

Hatvanadik születésnapján ezzel a cikkel köszöntöttük:

Hatvanéves lett Kemény István
Hatvanéves lett Kemény István

Ma lett hatvanéves Kemény István író, költő. Születésnapja alkalmából négy verséről írunk most, amelyek olvashatók a frissen megjelent, válogatott verseit tartalmazó kötetében, az Állástalan táncosban is.

Tovább olvasok

Az Üveggolyó-díj eddigi díjazottjai

Mándy Iván 1993, Mészöly Miklós 1994, Balassa Péter 1995, Parti Nagy Lajos 1996, Tandori Dezső 1997, Petri György 1998, Györe Balázs 1999, Szilágyi Ákos 2000, Göncz Árpád 2001, Keresztury Tibor 2002, Balla Zsófia 2003, Esterházy Péter 2004, Kovács András Ferenc 2005, Nádas Péter és Sándor Iván 2006, Forgách András 2007, Rácz Péter 2008, Mészáros Sándor 2009, Nádasdy Ádám 2010, Heller Ágnes 2011, Németh Gábor 2012, Bán Zsófia, Barnás Ferenc, Radnóti Sándor és Sajó László 2013, Borbély Szilárd 2014, Károlyi Csaba 2015, Márton László 2016, Schein Gábor 2017, Garaczi László 2018, Alexander Brody 2019, Szilágyi Zsófia, 2021; Kukorelly Endre, 2022.

Forrás: Litera

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kukorelly Endre kapta az idei Üveggolyó-díjat

Az Ünnepi Könyvhéten adták át az Írók Boltja Üveggolyó-díját, melyet 2022-ben Kukorelly Endrének ítéltek a bolt munkatársai.

...

Kemény István: A személyeskedés nemcsak Háy életművéhez méltatlan

Heves vita alakult ki Háy János tavaly ősszel megjelent regénye, a Mamikám körül. Egy interjúban most Kemény István is kifejtette véleményét az ügyről.

...

Kemény István gondolt rá, hogy Goethe Esterházynak szóló dedikációjával kéne megnyitni a könyvtárat

Kemény beszédében megidézte Esterházytól a „káoszelméletek sejtelmes pillangóját” is.

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

Generációs különbségekről, ADHD-ról és a könyvgyűjtés gyönyörűségéről is ajánlunk könyvet.

Hírek
...

„Korunk legnagyobb regénye” – 40 éve jelent meg Nádas Péter nagy műve, az Emlékiratok könyve

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

...

Tompa Andrea, Terék Anna és Patat Bence is ott lesz a FISZ-táborban

...

Idris Elba: Nem mindenki örülne egy fekete James Bondnak

A hét könyve
Kritika
David Szalay szűkszavú hőse egy életen át sodródik – de mégis végig szurkolsz neki
David Szalay: Az erőszak, a vágy és a trauma nem elbeszélhető

David Szalay: Az erőszak, a vágy és a trauma nem elbeszélhető

Interjú a magyar származású Booker-díjas szerzővel, aki idén megnyitó beszédet mond az Ünnepi Könyvhéten.

Olvass!
...

„A gyász láthatatlan, de mindenhol ott van” – olvass bele Tara Menon regényébe!

Mi a teendő, ha szembesülünk vele, hogy a gyász elől nem lehet elmenekülni?

...

Lázár – Olvass bele a magyar arisztokratákról szóló családregénybe, ami meghódította a világot!

A magyar családergény, amit a Z generáció is imád. 

...

Iránban voltak valakik, Amerikában senkik lettek: Olvass bele a Perzsák című könyvbe!

Öt nő, három generáció és a száműzetés terhe.