J.K. Rowling teljesen felépült a koronavírusból

J. K. Rowling a Twitteren jelentette be, hogy koronavírusos volt, de meggyógyult. A Harry Potter írója héfőn posztolt arról, hogy bár nem tesztelték, a Covid-19 minden tünetét érezte magán. Szerencsére azonban felépült és már jól van.

Könyves Magazin | 2020. április 06. |

A Twitter-oldalán a bejelentés mellett egy videót is megosztott, amelyen egy orvos mondja el, hogyan lehet enyhíteni a légzőszervi tüneteket.

J. K. Rowling mellett már több híres ember is elkapta a koronavírust. A Forbes egy egész hosszú névsort tett közzé azokról, akik már átestek rajta. Mi éppen a hétvégén írtunk róla, hogy Borisz Akunyin is beteg lett, de már meggyógyult. Ő azt írta: „Ez olyan, mint egy elhúzódó influenza magas lázzal. Azzal a különbséggel, hogy csak nem akar enyhülni. Az ember láza felkúszik 39 fokra, aztán ezt valahogy lenyomja paracetamollal. Majd másnap újra. És újra. És újra. Tíz napig élvezhettem ezt a „mormotanapot”. Csak feküdtem otthon, és hangoskönyveket hallgattam. Tudtam, hogy aggodalomra csak a légzési problémák adnak okot – ilyenkor mentőt kell hívni. Légzési problémáim nem lettek, így hát bosszantott a dolog, de nyugodt hangulatban telt az idő."

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Rowling lazít a szerzői jogokon a koronavírus idejére

A tanároknak akar segíteni, hogy könnyebben tudják tanítani a Harry Pottert.

...

Újra kalapács alá kerül Rowling miniatűr Harry Potter-kézirata

J. K. Rowling miniatűr Harry Potter és a bölcsek köve-könyvecskéjére most bárki lecsaphat.

...

20 éve jelent meg Magyarországon a Harry Potter - Ez J.K. Rowling meseszerű története

Hírek
...

Új kiadásban jelenik meg a Nobel-díjas portugál író regénye

...

Colm Tóibín új regénye Thomas Mann életét dolgozza fel

...

Háy János 100 napba sűrítette az élet egészét

...

Újra népszerű lett egy 30 éves sci-fi, amely mintha megjósolta volna a jövőt

...

A Verity hátborzongató szerelmi történetet ígér – előzetes!

...

20 év után egy nap a férjed bejelenti, hogy elhagy: Érkezik az Idegenek című bestseller!

Kiemeltek
...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

Traumák, amiket nem hallgattak meg, és történetek, amiket a nyelv nem tud visszaadni.

...

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

A Magyarországot sújtó hőség miatt egyre többször jut eszünkbe Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regénye.

...

Lehet-e izgalmas egy hagyatékfelszámolás? – Ragnar Helgi Ólafsson: Apám könyvtára 

Megmenthető-e a feledéstől mindaz, ami számunkra értékes akkor, ha írunk róla?