George R. R. Martin elsírta magát: feltámasztották a Trónok harcából is ismert óriásfarkasokat

Közel 13 ezer év után először vonyítottak – egyelőre meglehetősen cukin – az óriásfarkasok, vagy ahogy a Trónok harca olvasói ismerhetik, a rémfarkasok. Legalábbis olyan farkasok, akiknek a génjeit úgy módosították, hogy hasonlítsanak a kihalt fajhoz. Az amerikai Colossal cég kísérleteit a sajtó és George R. R. Martin is kitörő lelkesedéssel fogadta, több szakember azonban figyelmeztet a grandiózus kijelentések mögötti valóságra, és arra, hogy milyen hatása lehet a környezetre, ha kihalt állatokat támasztanak fel laboratóriumokban.

George R. R. Martin
Tűz és vér
Alexandra, 2024, 696 oldal, Fordította: Stemler Miklós · Illusztrálta: Doug Wheatley

A Colossal társalapítója, Ben Lamm egy interjúban elárulta, hogy odautaztatta Martint, hogy személyesen is találkozzon az állatokkal. „Idehozattam George-ot, hogy találkozzon a farkasokkal, és sírt. Tényleg elsírta magát. Azt mondta, hogy ez volt az egyik legnagyszerűbb dolog, amit valaha látott" – számolt be a találkozóról Lamm.

„Sokak számára az óriásfarkasok mítikus lények, akik csak a fantasyk világában léteznek, a valóságban azonban nagyban hozzájárultak az amerikai ökoszisztémához" – mondta el Martin. 

Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy varázslatról írhatok, Ben és a Colossal azonban tényleg varázslatot hozott létre azzal, hogy visszahozták ezeket a mágikus lényeket a világunkba"

– számolt be a fantasy könyvsorozat írója. 

A Trónok harca mellett az óriásfarkasok a Dungeons & Dragons és a World of Warcraft világának a részei, a popkultúrában ismert alakok.

125 ezer éve jelentek meg

Az óriásfarkas (angolul dire wolf, tudományos neve: Aenocyon dirus, korábban Canis dirus) körülbelül 125 ezer éve jelent meg Észak-Amerikában, és tízezer évvel ezelőttig, az utolsó jégkorszak végéig élt az amerikai kontinensen. Korábban a mai farkasok ősének hitték, azonban 2021-ben a DNS-vizsgálatból kiderült, hogy csak távoli rokona a farkasoknak vagy a kutyáknak. 

-

Fotó forrása: georgerrmartin.com/notablog/

A Colossal cég kutatói, aminek befektetői között találjuk a Trónok harca szerzőjét is, „több tízezer éves fog- és csontminták elemzése alapján végeztek változtatásokat a szürke farkasok génjein, majd az így előállított embriókat keverék kutyákba ültették – így 2024 októberében megszületett Romulus és Remus, az elmúlt tízezer év első óriásfarkas-testvérpárja” – olvasható a Qubit részletes elemzésében. 

Idén januárban egy nőstény állat is született, Khaleesi, ami a Trónok harca világában királynőt jelent.

A Time címlapján hozta a hírt a szenzációról, ahol az Extinct (kihalt) szót pirossal áthúzták.

A most hat hónapos kölykök hófehérek, és a beszámolók szerint már majdnem 120 cm hosszúak és a 40 kilogrammot közelítik. A kutatók szerint idővel akár a 180 centimétert és a 70 kilót is elérhetik.

Viselkedésük nem hasonlít a kutyák társaságkereső, emberekkel kapcsolódó habitusához.

Magányosan, az emberektől a lehető legnagyobb távolságot tartva játszanak a 800 hektáros, 3 méter magas kerítéssel körbevett rezervátumukban.

(Qubit, The IndependentGeorge R.R. Martin blogja)

Fotó: George R.R. Martin blogposztja

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

George R.R. Martin kiakadt, hogy megváltoztatták a Sárkányok háza cselekményét

George R.R. Martin kritizálta a Sárkányok háza második évadának készítőit, mert eltávolítottak a sorozatból egy karaktert, aki a könyvében szerepelt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az efféle változtatások „nagyobb és mérgezőbb” bonyodalmakhoz vezetnek.

...

George R.R. Martin elárulta, mikor kezdik forgatni a legújabb Trónok harca-spinoffot

Az alapsorozat eseményei előtt 90 évvel játszódó, A hét királyság lovagja: A kóbor lovag című Trónok harca előzménytörténetnek már szinte az összes szerepére megtalálták a megfelelő színészt.

...

George R.R. Martint eléggé zavarják a halálával kapcsolatos találgatások

Az író már látta a Sárkányok háza első évadát, és nem is rejtette véka alá a véleményét.

SZÓRAKOZÁS
...

Vajon ki lesz a háború győztese a Sárkányok háza 3. évadában? Itt az első teaser

Végre bepillantást nyerhetünk a Sárkányok háza idén júniusban érkező harmadik évadába.

...

„Félelmet és dühöt kell keltenünk” – hogyan építették fel Putyint?

Megjelent A Kreml mágusa első magyar feliratos előzetese.

...

Könyvet ír a Heated Rivalry sztárja

Állítólag „félig önéletrajzi” kéziraton dolgozik.

Kiemeltek
...

„Mi végre akkor maradék méltóságom?” – Grecsó Krisztián versei a középkorúságról

Hogyan lehet hitelesen írni a középkorúságról? Grecsó Krisztián szerint versben.

...

Simon Márton és Tóth Réka Ágnes: Egy vers a lányunknak

Kis ízelítő az Ezt senki nem mondta! bookazine-ból: Simon Márton és Tóth Réka Ágnes költeménye, amit saját lányuknak írtak.

...

Tompa Andrea az anyaságról: Miért olyan nehéz szeretni?

Olvasd el Tompa Andrea írását arról, milyen szülőnek lenni!

Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

Megjelent Pottyondy Edina első könyve, ami visszafele olvasva a hét könyve lett.

Szerzőink

sza
sza

Pynchon, Spiró és Krusovszky – 7 könyv, amivel elindíthatod a tavaszt

Bakó Sára
Bakó Sára

Bodor Ádám 90 éves – „Elképesztően kíváncsi utazó”