Érettségi tétel lesz a Toxikoma

Érettségi tétel lesz a Toxikoma

Eddig több mint 100 ezren látták Herendi Gábor Toxikoma című filmjét és már számos fiatal függőt késztetett a film arra, hogy elvonóra vonuljon. Friss hír, hogy egy vidéki középiskolában jövőre érettségi tétel lesz irodalomból Szabó Győző drogvallomása.

fk | 2021. november 09. |

„Már többen jelezték, hogy a Toxikoma hatására döntöttek rehabilitáció mellett” – mesélte Illés Gabriella, a film producere. A napokban a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai és pszichiátriai osztályáról küldött üzenetet egy fiatal függő fiú Szabó Győzőnek illetve a film alkotóinak. „Szeretném nektek megköszönni, mert nagy hatással volt rám a film, aminek hatására azt választottam, hogy befekszem egy rehabilitációs kezelésre” – mondja a srác, aki Győzőtől már a Toxikoma könyvet is megkapta. A könyv pedig nagy karriert futott be, hiszen immár bekerül az érettségi tételek közé. Erről egy balatonalmádi középiskola értesítette az alkotókat, meghívva őket egy beszélgetésre. Közben pedig kúszik fölfelé a film nézettsége, már átlépte a százezres határt.

Szabó Győző: Legyőzött a cucc, de már erősebb vagyok nála
Szabó Győző: Legyőzött a cucc, de már erősebb vagyok nála
Tovább olvasok

Herendi Gábor filmjében, amely a színész Toxikoma című könyve alapján készült (olvass bele ITT), Molnár Áron alakítja Szabó Győzőt. A film sztorija, hogy a drogfüggéségét kezeltetni akaró Szabó Győző bejelentkezik Dr. Csernushoz (Bányai Kelemen Barna) az elvonóra. Az adaptációból képet kaphatunk arról, hogyan is néz ki egy ilyen terápia, és hogy milyen hallucinációkkal küzd, aki le akar jönni a drogokról.

Szabó Győző: Toxikoma - Tíz év drogvallomásai
Libri Könyvkiadó, 2017, 264 oldal, 2990 HUF

Valami Amerika révén híressé vált színész kábítószerfüggőségről szóló önéletrajzi könyvét 2012-ben mi is olvastunk, sőt, megjelenésekor nagyinterjút is készítettünk vele, amelyben őszintén mesélt múltjáról és elvonókúrájának történetéről. „2001. május 28-án nyomtam utoljára, 11 éves jubileum, azóta nem használtam semmit. Nem, nem félek tőle. Lehet, hogy majd 80 évesen, ha megélem lehet, hogy egy picit majd visszacsúszok arra a pár évre, de ez csak vicc" – mondta Szabó Győző. A könyv akkor egycsapásra elképesztően népszerű lett, több hétig vezette a Bookline eladási listáját és városszerte ki volt plakátolva mindenhol. A színész részben terápiás célból írta meg a könyvet, részben pedig azért, hogy másoknak segítsen vele. 

Annak is jelentősége van, hogy a Toxikomából készült filmet a Herendi Gábor rendezte, ő volt ugyanis az, aki 2001-ben Szabó Győzőnek ultimátumot adott: vagy leszokik a drogról, vagy nem játszhat a Valami Amerikában. Bár még a kezdetekkor felmerült, hogy a színész önmagát is alakíthatná, nem vállalta el a felkérést, mert nem akarta újra átélni élete legnehezebb időszakát. Szabó Győző szerepét így Molnár Áron kapta meg. A színész egyébként több interjúban is elmondta, milyen felkavaró élmény volt számára, amikor kint járt a forgatáson: „Libabőrös vagyok tényleg, hogy hogyan szalad felém a múlt. A durván kemény, drogos jelenetek nagyon felkavaróak voltak.”

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Megérkezett a Toxikoma első előzetese

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy filmet készítenek Szabó Győző drogos önvallomásából, a Toxikomából, amelyet a színész azért írt meg, hogy elrettentse az embereket a drogoktól. A könyvből Herendi Gábor rendezett filmet, amelynek meg is érkezett az első előzetese. A Toxikomát október 22-én mutatják be a mozik.

...

Szabó Győző: Toxikoma - Tíz év drogvallomásai

...

Szabó Győző: Legyőzött a cucc, de már erősebb vagyok nála

SZÓRAKOZÁS
...

Ősszel jön a Stephen King-regény, amit eddig soha nem filmesítettek meg

A könyvnek és a megfilmesítésének a története is legalább olyan fordulatos, mint a regény. 

...

Idén is lesz magyar film a Cannes-i fesztiválon: felújították A napfény ízét

Ezúttal Szabó István A napfény íze című filmjét nézheti meg a nagyközönség.

...

Itt A csütörtöki nyomozó klub Netflix-bemutatójának dátuma!

"Ez a legjobb stáb akikkel dolgoztam a Potter-filmek óta."

A hét könyve
Kritika
„Meghalni is csak állva lehet” – Vérfagyasztó látlelet Hitler Németországáról
Csányi Vilmos 90: „Egész életében kíváncsi volt, mégse öregedett meg hamar”

Csányi Vilmos 90: „Egész életében kíváncsi volt, mégse öregedett meg hamar”

A 90 éves Csányi Vilmost, világhírű etológust köszöntötték barátai, kollégái, egykori tanítványai.

Christoph Ransmayr: Ez a könyv vitt közel az élethez, aminek már azt hittem, vége

Christoph Ransmayr: Ez a könyv vitt közel az élethez, aminek már azt hittem, vége

Chritoph Ransmayr a vendége volt az idei PesText Fesztiválnak, ahol Földényi F. Lászlóval és Adamik Lajossal beszélgetett.

Szerzőink

ta
ta

Csányi Vilmos 90: „Egész életében kíváncsi volt, mégse öregedett meg hamar”

chk
chk

7 kihagyhatatlan könyv a 90 éves Csányi Vilmostól: a kutyák viselt dolgaitól a teremtő képzeletig

Kiemeltek
...

Nádasdy Ádám: A melegeknél fontosabb problémái is vannak Magyarországnak

Nádasdy Ádám mesélt nekünk angliai élményeiről, a Covid-időszakról, de szó esett politikáról is.

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!

Amekkora közhely, akkora igazság, hogy a természetnek gyógyító ereje van. Litkai Gergely Bükki Tamás erdőmeditáció oktatóval beszélgetett.

...

„A senki földjén szeretek a legjobban mozogni” – 20 éves az egyik leghíresebb disztópia, a Ne engedj el...

A szerző a több mint egy évtizedig készülő mű keletkezésének történetéről mesélt: a nagy elakadásokról, a “heuréka”-pillanatról és a címadásról árult el részleteket.