Szabó Győző: Legyőzött a cucc, de már erősebb vagyok nála

Szabó Győző: Legyőzött a cucc, de már erősebb vagyok nála

Valuska László | 2012. július 15. |

_MG_0456.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Húsz éve kezdett kábítószerezni Szabó Győző, tíz éve ment el egy összeesküvésnek köszönhetően elvonóra. Szabó Győző drogozott, könyvet írt belőle mások épülésére Toxikoma címmel, ami olyan népszerű lett, hogy hetek óta vezeti a Bookline eladási listáját.

"2001. május 28-án nyomtam utoljára, 11 éves jubileum, azóta nem használtam semmit. Nem, nem félek tőle. Lehet, hogy majd 80 évesen, ha megélem lehet, hogy egy picit majd visszacsúszok arra a pár évre, de ez csak vicc" - mondja Szabó Győző, akinek pár hónapja jelent meg Toxikoma című könyve, ami azóta vezeti az eladási listákat. Még a színházi évad végén, a Jó zsaru, rossz zsaru előadás előtt találkoztunk beszélgetni. A színdarabban Stohl Andrással játszanak együtt: Stohl március 5-én szabadult, miután közúti balesetet okozott kábítószer hatása alatt. Szabó Győző arca beteríti a Nyugati teret, őrült tekintete inkább figyelmeztetés, mint egy őszinte feltárulkozás jelképe, sikere megállíthatatlan, és amíg Stohl András a kábítószer-ügyéből kifejezetten rosszul, addig ő úgy néz ki, jól jött ki. Legutóbbi a Pécsi Országos Színházi találkozón láthattuk Mohácsi János rendezésében, a Szent Iván éji álomban, egészen rendkívülit játszott.

A baromság: a kemény mackó

Szabó Győző tehetséges és öntörvényű figura, ezeket már sokszor leírták róla, de minket nem az ún. mackótestben megbújó kemény, de humoros férfi érdekelt, hanem a viszonya a kábítószerhez és saját történetéhez. A színész drogproblémái akkor fejeződtek be, amikor igazán híressé vált a Valami Amerika című rendkívül népszerű Herendi Gábor-filmmel. A rendező elvonóra küldte 2001-ben Csernus Imréhez a Lipótra, az Országos Pszcihiátriai Intézetbe egy forgatókönyvvel, ami több szempontból is megváltoztatta az életét.

A 2002-es Valami Amerikával kezdődött Szabó Győző igazi sikertörténete, pedig előtte már játszott vagy tíz filmben, köztük a Pizzásban vagy a Rosszfiúkban, ekkor már a Filmszemlén a filmkritikus díjára is jelölték. Az ország egyik legjobb színházának, a Katona József Színháznak volt állandó tagja 1993-2004 között, ami azért különleges dolog, mert soha nem tanult színészetet, és a színházhoz is csak azért került közel, mert annak idején a Tilos az Á-ban dolgozott ("ott szívtunk meg trippeztünk, meg mindent csináltunk"), és Vajdai Viliékkel itt kezdték el a TÁP Színház elődjét.

_MG_0437.jpg

Szabó Győző népszerű színész, ezt nemcsak abból lehet tudni, hogy a Blikk arca, vagy hogy minden magyar közönségfilmben szerepet kap, hanem olyan szeretetfelmérések is bizonyítják, amiket a TV2-ben csinálnak rendszeresen az ún. sztárokról. A színész szerint csak azért különleges a sztorija, mert a megosztó Stohl Andrással szemben őt mindig szerették, a tíz legkedveltebb arc között volt. "Az ország kedves kis mackója vagyok, hiteles figurának tartanak" - mondja magáról, egyben megjegyzi, hogy neki is meglett a sötét oldala. Azért várt évekig a könyv megírásával, mert olyan stabil szakmai életet akart felépíteni, amit nem rombolhat le egy ilyen könyv se: "egy ilyen vallomás nem bántja az embert, nem sérülök tőle".

A könyvben elég korán kiderül, hogy Szabó Győző egész fiatalon találkozott a kábítószerrel, amit akkor a haverja szerzett, de a tanítónő elvett tőle. A könyvben a nyitott ajtó metaforát használja a színész: mindig van egy újabb ajtó, amit a benne meglévő kíváncsiság nyit ki. A könyvből, ahogy az interjúból is az derül ki, hogy mindig a kíváncsiság hajtotta. "Ez a kíváncsiság ez egy személyiség szerkezete. Ez a kis srác Nyírbátorban nőtt föl, életében kétszer volt a fővárosban, azt se tudja, mi van. A szűk környezetében tisztességgel élt, becsülettel, jó tanulóként, segítőkészen, nyitottan mindenre, aztán ez a város szép lassan előhozta a huncutságait. Mondhattam volna igent is, meg nemet is. Sokáig nemet mondtam, majd igent, aztán az sem volt elég. Később elfogadási bajaim voltak, mert tényleg úgy volt, hogy hárman voltunk vidékiek az osztályban itt fönn a fővárosban. A képző- és iparművészeti szakközépbe jártunk, én a harmadikig. Vidéki srác voltam, akit a pesti fiúk nem nagyon fogadtak be, ezért rajzban jött ki megfelelési kényszer. Lehet, volt egy pont, hogy na most én is beszállok ebbe, mert akkor én is fasza csávó leszek. De a többi az mind magától jött, minden az én döntésem volt, senki nem erőszakolt rám semmit, nem voltam lenyomasztva ezzel, hogy na igyál már egy kortyot. Mindent saját szabad akaratomból csináltam".

Pörög az agya

"A cucc az csak egy cucc, semmi egyéb, nyilván sok mindenben segít, kiold, aztán meg borzasztó fájdalmakat okoz. De szerintem azzal, amilyen én vagyok, az a típusú ember, aki előtte is voltam, meg aki most vagyok, teljesen mindegy, hol vagyunk: egy szaros füstös borozóban vagy a Kyotóban." Azt még a színész sem tudja megmondani ennyi év után, miért csúszott bele a drogfüggésbe, de a szerek használata és élvezete nélkül nem tudta volna ilyen határhelyzetekben megismerni önmagát. Megtapasztalta a rabságot, majd az elvonást, és nem mondja azt, hogy ehhez "a drog kell, viszont megtudtam egy csomó dolgot magamról: mi merre van, hol a határ, mire mennyi, kire lehet számítani, kire nem. Minden felszínre kerül szép lassan."

Nem pörgető szereket használt, hanem olyanokat, amik lenyugtatják. "Euforikusabb szereket kerestem" - ahogy ő mondja. A kokain meg a speed jók voltak egyszer-kétszer, de ő nem ezt kereste: "Folyamatosan pörög az agyam, egyfolytában zizegtem ugyanúgy, most is belemelegszem. Ezzel lehet dolgozni ugyanúgy."

_MG_0473.jpg

Elég rohadt a világ

"A történetemet 11 évig cipeltem, és pont annyi év telt el, mióta abbahagytam, mert már egy pár éve dédelgetem az ötletet, hogy meg fogom írni, mert elég sok jó sztorim volt a könyvhöz. Azt akartam ebben a könyvben leírni, hogy mindenki megtudja, mi a helyzet. Milyen helyzetbe kerültem, mert ezen az egész ország megdöbben, és nem véletlenül: terápiás jelleggel írtam ezt a könyvet. Van egy 15 éves lányom, nézem a tévét, ami tele van ginás (dizájndrog) sztorikkal, a Youtube-on könnyen bárki megtalálhatja, hogyan lehet mindenfélékből cuccot csinálni. Elég rohadt világ van."

"Itt senki nem tud semmit, egyetlen ember, csak a feleségem tudja az egész sztorit, a többiek nem, senki nem tudott semmit, csak én tudtam egyedül. Legfeljebb annyit tudtak, hogy drogozom, de a sztorikat nem tudják." Szabó Győzőről a környezetében páran tudták, a barátai és a kollégái főleg, hogy baj van, persze senki nem tudta, mekkora és milyen. A színész szerint pont az volt lényeg, hogy soha nem derült ki igazán, mert mindig nyitott társasági életet élt, és amikor megcsúszott, akkor eltűnt, viszont a melóit mindig el tudta végezni.

Persze elérte a mélypontot, amikor 80 éves nyugdíjasként szaggatta bele a kelkáposzta főzelékbe a kenyérdarabokat, és azt sem tudta, hol van. Ezt vette észre az egyik kollégája. "A legutolsó két-három hetet már ugyanabban a cuccban töltöttem. Nem fürödtem, tök mindegy volt, mert az elvonásnak ez a nyirkos izzadásos állapotában voltam, fáztam és remegtem, ez pont eléggé lezsibbasztott. Szóval akkor győzött a cucc és akkor így elég volt."

A Valami Amerikánál rezgett a léc, Herendi Gábor rendező tudta róla, hogy bajban van, és ismerőseivel megszervezte, hogy bekerüljön Csernus Imréhez az addiktológiára. Ott kezdett el erről írni. Herendi Gábornak tudomására jutott, hogy nem tiszta, valamit használ. "Gyakorlatilag ez volt a választó vonal az életemben: egy konspiráció áldozataként kerültem be a Lipótra, elvettek tőlem szerepeket, amiket játszottam, csak azért, hogy bevonulhassak a Lipótra, illetve ez az egyik feltétele volt annak, hogy eljátszhattam a szerepet a Valami Amerikában".

_MG_0482.jpg

"A terápia része az Imrénél az írás. 11 éve kezdődött a terápia, vagyis most már 20 év telt el a kezdetektől. Soha nem akartam semmilyen drogprevenciót, soha nem beszélek le róla senkit, azóta is voltak a környezetemben akik szívtak, keménydrogoztak, nekem semmi jogom nincs beleszólni. Viszont ezt a terhet csak cipelem, jó lenne elrettenteni embereket tőle".

Tudom, milyen vagyok

"Nem rontottam el semmit, nem bántam meg semmit, utólag sem. Úgy tűnik, kellett ez a tíz év. Így kerek ez a történet, nem bánom, nem kesergek, hogy de hülye voltam, elbasztam tíz évet az életemből. A drogprevencióknál az orvosok és a szülők ott rontják el, hogy tiltják a cuccot, azt mondják rá, hogy rossz, pedig nem, a cucc az nem rossz. Pont az a lényeg, hogy az jó. Sőt, hát kurva jó, csak hát ha nem tudsz vele megbirkózni, akkor nagyon hat, akkor legyőz, és nem hamar. Az is hülyeség, hogy az elsőtől rászoksz. Sok hónap, van akinél egy év, nekem három év kellett, hogy rászokjak. Sportoltam, szaunába jártam, ugyanúgy éltem az életemet, alkalmakkor használtam, aztán minden nap használtam, és azért mert jó. Aztán csak azért használtam, hogy ne legyek rosszul, azért kellett, hogy jó legyen, az alkeszek mikor megisszák a kétdekást, és már jól vannak. Nem kell feltétlenül, hogy berúgjanak, csak az, hogy jó legyen."

Szabó Győző lezárta a függő időszakát, kiírta magából, amit csak tudott. A könyv ezért is egyfajta összegzés: jó távolról ránézett a mostani Szabó Győző az akkori Szabó Győzőre, és bár előbbi az utóbbiból építkezett, mégis önreflexíven és szórakoztatóan tud visszatekinteni. A legfontosabb a színész szempontjából, hogy "erős vagyok, erősebb vagyok a cuccnál. Nagyon sok apróság kijött. Nagyon egyszerű feladat: írj össze 10 jó és 10 rossz tulajdonságot, aztán csak fejtsd ki, miért azokat írtad fel, indokold is meg. Próbáld ki otthon. Nem egyszerű egyáltalán. Én tudom, hogy milyen vagyok, abszolút tudom, hogy most milyen vagyok: ugyanúgy megyek, mert hajt a vér, a hajlam, a genetika, csak már más érdekel, másban találom meg a megoldást. Tudom mit jelent a barátság, tudom, hogy magammal kapcsolatban mi a türelem, mi a türelmetlenség".


Szabó Győző: Toxikoma - Tíz év drogvallomásai

Libri könyvkiadó, Budapest, 2012, 250 oldal, 2990 Ft 2542 F