Dua Lipa egy Booker-díjas kötettel indítja el az új könyvklubját

Dua Lipa egy Booker-díjas kötettel indítja el az új könyvklubját

sa | 2023. május 15. |
DOUGLAS STUART
Shuggie Bain
Ford. Greskovits Endre, Park, 2021, 468 oldal
-

A Grammy-díjas brit énekes-dalszerző a Service95 című hírlevelét most egy új melléklettel bővíti: könyvklubot indít. A hírt az Instagramján jelentette be, azzal együtt, hogy az első kötet, amivel foglalkozik, Douglas Stuart 2020-as, Shuggie Bain című regénye lesz, ami mások mellett elnyerte a Booker-díjat és döntős volt az amerikai Nemzeti Könyvdíj fikció kategóriájában, valamint sorozat is készül belőle.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

DUA LIPA (@dualipa) által megosztott bejegyzés

A Shuggie Bain a hét könyve volt nálunk, cikkünkben azt írtuk: 

“ebben a történetben még nem a drog, hanem az alkohol pusztít.

Stuart közelről ismeri ezt a közeget, apja nagyon korán elhagyta a családot, őt pedig a függőséggel küzdő anyja nevelte”.

Dua Lipa a könyvklubja kapcsán azt írta, bárhová ment életében, mindig vitt magával egy könyvet: “az olvasás pedig elképesztően fontos része az életemnek, és az egyik dolog, ami a legnagyobb örömet okozza nekem”.

(Kirkus)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Sorozat készül a Booker-díjas Shuggie Bainből

Az adaptációs munkálatokból az író, Douglas Stuart is kiveszi a részét.

...

Túlélni Glasgow-t egy alkoholista anyával: ez Shuggie Bain feladata

Douglas Stuart önéletrajzi ihletettségű debütáló regénye Booker-díjat ért 2020-ban. Nyolcvanas évek, munkásosztály, munkanélküliség, alkohol, erőszak: a Shuggie Bain a hét könyve.

...

Douglas Stuart nyerte a Booker-díjat

Douglas Stuart kapta 2020-ban a Booker-díjat Shuggie Bain című könyvéért. 

Űrlények és Addamsék: 6 ígéretes adaptáció, ami augusztusban vár a Netflixen és a többi streamingoldalon

Űrlények és Addamsék: 6 ígéretes adaptáció, ami augusztusban vár a Netflixen és a többi streamingoldalon

A romantika és a horror rajongói is találnak a kedvükre való adaptációt.

Szerzőink

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

Lehetséges-e megérteni egy sorozatgyilkos indítékait?

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Aki még Mussónál is népszerűbb: kicsoda Mélissa Da Costa, akiért megőrülnek a magyar olvasók?

A hét könyve
Kritika
Foci, szex és nagy pénzek: tényleg játék az élet a profi sport világában?
Lehetséges-e megérteni egy sorozatgyilkos indítékait?

Lehetséges-e megérteni egy sorozatgyilkos indítékait?

Elolvastuk Szigeti Kovács Viktor A cinkotai rém című, az első magyar sorozatgyilkosról szóló krimijét.