Fehér Boldizsár: Írásban az a bukás, ha feladod

Fehér Boldizsár: Írásban az a bukás, ha feladod

A Könyves Magazin sorozatot indított a Delonghi támogatásával, melynek keretében egy csésze kávéra invitáljuk az írókat, hogy meséljenek az írásról és az alkotás kulisszatitkairól. A Millenium Házában Ott Anna ezúttal a Vak majom című regényével tavaly Margó-díjat nyert Fehér Boldizsárt kérdezte. 

A sorozat korábbi epizódjaiban szerepelt: Dragomán György, Tóth Krisztina, Kiss Judit Ágnes.

ro | 2020. november 23. |

Milyen folyamatok előzik meg az írást, mikor elégedett egy író, és tulajdonképpen melyik szövegét mutatta meg életében először idegeneknek? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Könyves Magazin Kávészünet nevű rovata, melynek ezúttal Fehér Boldizsár volt a vendége. Pontokba szedtük a legizgalmasabb megállapításait:

  • "Alapvetően engem az írás leköt, így tudom elfoglalni magam, ezért szeretek főleg írni."
  • Szerencsés eset, amikor az írás átveszi az irányítást. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, előtte az írónak a munkát kell elvégeznie.
  • Egyetért azzal a véleménnyel, hogy az írásban az egyik legnehezebb dolog, hogy mit ne írjon le az ember.
  • Siker az, amikor leül dolgozni, és úgy áll fel, hogy az sikeres két óra volt. Lehet, hogy másnap kihúzza azt a szöveget, de az érzést, hogy az egy sikeres nap volt, senki nem veszi el tőle.
  • "Bukás az, ha feladod."
  • Az íráshoz a csend lényeges. Időnként azt szokta mondani a feleségének, hogy most nincs itthon, ugyanakkor néha tényleg elmegy otthonról.
  • Írás nélkül nem tudná, mivel foglalná el magát; lehet, hogy zenélne.
  • A legfontosabb, amit tanulni lehet az írásból, a türelem.
  • A legjobban nem szépirodalmat szeret olvasni, hanem ismeretterjesztő könyveket.
  • "Az olvasás nekem főleg tájékozódás."

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kiss Judit Ágnes: Akkor írunk, ha valami nincs a helyén

A Könyves Magazin sorozatot indított a Delonghi támogatásával, melynek keretében egy csésze kávéra invitáljuk az írókat, hogy meséljenek az írásról és az alkotás kulisszatitkairól. A Millenium Házában Ott Anna ezúttal Kiss Judit Ágnest kérdezte. 

...

Tóth Krisztina szereti, ha egy szövegen átdereng a titok

Milyen folyamatok előzik meg az írást, mikor elégedett egy író, és tulajdonképpen melyik szövegét mutatta meg életében először idegeneknek?A Kávészünetben Tóth Krisztina válaszol.

...

Dragomán írás közben pofont kap saját magától

A Könyves Magazin új sorozatot indít a Delonghi támogatásával, melynek keretében egy csésze kávéra invitáljuk az írókat, hogy meséljenek az írásról és az alkotás kulisszatitkairól. Az első vendég Dragomán György.

Kiemeltek
...

Vass Dorottea: A digitális eszközök nem fogják felfalni az olvasást

A digitális tér nem váltja ki az olvasást, hanem megváltoztatja annak szerepét.

...

P. Szathmáry István: True crime

Milyen a valódi magyar true crime? P. Szathmáry István tárcasorozatának második részéből kiderül.

...

„Ne várj 60 éves korodig, hogy szépnek lásd magad” – Puskás Ágotával a mentális egészség fontosságáról

Mit tehetünk a mentális egészség érdekében a húszas éveink alatt? Puskás Ágota író volt a TBR podcast vendége.

Hírek
...

Új részt kap Rebecca Yarros sikersorozata, de nem folytatás lesz

...

A Hail Mary-küldetés űrlénye Oscar-díjat kaphat

...

Darvasi László megírta a novella világtörténetét 

...

A Durica Katarina regényéből készült színházi adaptáció megélte a 100. előadást

...

Te is jobb embernek érzed magad az olvasástól?

...

Visszahívták a Magyar Péter-képregényt a könyvesboltokból