A missouri börtönökben tilos könyveket küldeni a fogvatartottaknak

A missouri börtönökben tilos könyveket küldeni a fogvatartottaknak

Ez az eljárásrend több mint egy évvel azután jött létre, hogy a Missouri Büntetés-végrehajtási Osztály megtiltotta az embereknek, hogy papírpostát fogadjanak a börtönben. A missouri börtönök rabjai szeptember 25-től nem vehetnek át könyveket és egyéb kiadványokat a barátoktól és a családtagoktól. Az új szabályzat a kábítószerek és egyéb csempészáru börtönökbe való beáramlásának csökkentésére tett kísérlet. A jogvédő szervezetek tiltakoznak, szerintük az olvasás menekülés lehet a hétköznapok elől, de olyanok is vannak, akik a továbbtanulás miatt szeretnének könyvküldeményeket fogadni.

ko | 2023. augusztus 30. |

A bebörtönzötteknek ezentúl maguknak kell vásárolniuk könyveiket, folyóirataikat, újságjaikat. „Az olvasmányoknak meg kell felelniük a cenzúra irányelveinek, értékük pedig nem haladhatja meg a 100 dollárt, és nem veszélyeztetheti az intézmény biztonságát” – áll abban a hírlevélben, melyben a terv részleteit közölték. A missouri foglyok jogvédői szerint a politika súlyosan korlátozza a külvilághoz való hozzáférést, mivel a börtönben élők többsége nem engedheti meg magának, hogy saját könyvet vásároljon. Lori Curry, a nonprofit Missouri Prison Reform ügyvezető igazgatója szerint a könyvek postázása az egyik módja annak, hogy a barátok és a családtagok kifejezzék a börtönben lévő szeretteik iránti törődésüket.

„Ez egy menekülés a börtönben zajló dolgok elől”

– mondta. „Ez volt az egyetlen dolog, amit tehettünk értük, ünnepek és születésnapok alkalmából könyveket küldtünk ajándékba.” Curry azt mondta, hogy könyveket küld a börtönben lévő élettársának, aki olvasás útján kíván továbbtanulni. „Ez nagyon fontos neki” – mondta. – „Ez egy újabb dolog, amit elvettek tőle.” A jelenlegi szabályzat előírja, hogy a könyveket egy jóváhagyott kereskedőtől kell megvásárolni, és közvetlenül a börtönbe kell szállítani. Nem engedélyezettek olyan könyveket tartalmazó csomagok, amelyek nem közvetlenül az eladótól származnak. Tavaly júliusban a Missouri Büntetés-végrehajtási Osztály betiltotta a legtöbb papírpostát a börtönökben. Az egyik kivételnek az adott személy ügyvédjétől érkező jogi levél számít. Manapság a legtöbb papíralapú levelet elektronikusan szkennelik, és fénymásolatban vagy táblagépen osztják meg a foglyokkal.

Az orosz börtönökben a Biblia a legnépszerűbb olvasmány
Az orosz börtönökben a Biblia a legnépszerűbb olvasmány

Az orosz börtönök fogvatartottjai leginkább vallásos irodalmat olvasnak. 

Tovább olvasok

Karen Pojmann, a büntetés-végrehajtási osztály szóvivője elmondta, hogy az új eljárásrend segít csökkenteni a postán érkező kábítószer- és egyéb csempészáru mennyiségét, mégpedig anélkül, hogy korlátozni kellene a személyes látogatásokat vagy a börtönökbe való belépést. „Csak megpróbáljuk szigorítani a folyamatot” – mondta. Pojmann hozzátette, hogy a csempészárut olykor hivatalos szállítótól származó legális küldeménynek álcázzák. Ezek a csomagok fentanilt vagy más drogokat tartalmazhatnak. Nem rendelkezett adatokkal arról, hogy milyen gyakran fordulnak elő túladagolások, de elmondta, hogy a drogok egyre elterjedtebbek a missouri börtönökben. Azt mondta, hogy azoknak, akik megpróbálnak kapcsolatba lépni szeretteikkel a börtönben, minden eddiginél több lehetőségük van, például videohívásokkal és szöveges üzenetekben is érintkezhetnek. Azzal érvelt, hogy az új szabály nem korlátozza a könyvekhez való hozzáférést, mert a fogvatartottak továbbra is hozzáférhetnek a könyvekhez a börtönkönyvtárakon keresztül, vagy maguk is megvásárolhatják azokat. 

Börtönben írtak meséket az apák, amikből film született
Börtönben írtak meséket az apák, amikből film született

Online is látható már Visky Ábel díjazott dokumentumfilmje, ami egy olyan kezdeményezést mutat be, amivel a börtönbe zárt apák és gyerekeik nemcsak a kapcsolatukat erősíthették, de teremthettek is valamit közösen.

Tovább olvasok

Dylan Pyles, a Kansas City-i székhelyű Liberation Lit csoport társalapítója szerint a büntetés-végrehajtás új eljárása jelentősen korlátozza, hogy a csoport ingyenes könyveket küldjön a kansasi és missouri börtönökben élőknek. A csoport fogadja a bebörtönzött emberek könyvkívánságát, és közösségi adományokból fizeti azokat. Pyles szerint a legtöbb kérés olyan emberektől érkezik, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját könyvet vásároljanak. „A legtöbb bebörtönzött ember rabszolgabért keres” – mondta Pyles. „Tehát még ha dolgoznak is, nincs plusz pénzük, amit könyvekre költhetnének.”  Pyles hozzátette, hogy a Liberation Lit más érdekvédelmi csoportokhoz kíván csatlakozni az új szabály elleni küzdelem érdekében. ”Az olvasás az egyik fő módja annak, hogy az időskorú vagy bebörtönzött emberek kapcsolatot teremtsenek a külvilággal” - mondta.

„Számomra a hozzáférés bármilyen módon történő korlátozása valóban kegyetlen és szokatlan büntetés.”

Mit olvasnak a rácsok mögött?
Mit olvasnak a rácsok mögött?
Tovább olvasok

Forrás: kcur.org

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az orosz börtönökben a Biblia a legnépszerűbb olvasmány

Az orosz börtönök fogvatartottjai leginkább vallásos irodalmat olvasnak. 

...

Könyvtilalmat oldottak fel a New York-i börtönökben

Az amerikai hatóságok feloldották azt a tilalmat, amely eddig lehetetlenné tette, hogy a New York-i börtönök fogvatartottjai elolvashassák Heather Ann Thompson Blood in the Water című könyvét, amelynek a témája az 1971-es Attica börtönlázadás.

...

Egy orosz börtönben az első nap a legnehezebb, de a többi sem fáklyásmenet

Alekszej Navalnij szóvivője, Kira Jarmis regényben írta meg börtönélményeit: a Zárka egy tisztességesen megírt debütáló kötet lett, amelyben a szürreális szálak csak annyira meglepőek, amennyire az lehet, ha egy amúgy törvénytisztelő polgár egyszer csak a rácsok mögött találja magát.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Hírek
...

Melyik könyv lehet „a nagy amerikai regény”? Híres szerzők árulják el kedvenceiket

...

Victor Hugo klasszikusa, A nyomorultak új feldolgozást kap

...

„Itt van velünk” – Nádasdy Ádám posztumusz életműdíjat kapott a Színházi Kritikusok Céhétől

...

Miért fontos a fantázia a túléléshez? Könyv jelent meg a képzelet titkairól

...

Ősszel érkezik magyarul R. F. Kuang eddigi legszemélyesebb könyve

...

Hamarosan érkezik Moskát Anita új regénye

...

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor?

...

Így ír történelmi regényt a Z generáció – Kibeszéltük a Lázár című bestsellert!

...

„A sorsszerűségről beszél” – Biró Zsombor Aurél kedvenc regényéről mesél az Alkotótárs podcastben

Olvass!
...

Egy romantikus fantasy, ami még meg is nevettet – olvass bele William Goldman klasszikusába!

Egy kultikus fantasy új köntösben: részlet William Goldman klasszikusából!

...

A viszonzatlan szerelem néha kegyetlenné tesz: Olvass bele Narine Abgarjan első regényébe!

Mi történik, ha a nagyszájú barátnőd halálosan belezúg a frissen házasodott szomszéd fiatalemberbe? 

...

Te mit kérdeznél, ha telefonálhatnál a halott szeretteiddel? – Olvass bele I Szujon regényébe!

Csak egy telefonhívásba kerül, hogy minden kérdésedre választ kapj. Olvass bele!