Borbély Alexandra életre keltette Szentesi Éva főszereplőjét

Borbély Alexandra életre keltette Szentesi Éva főszereplőjét

Valuska László | 2020. március 30. |

A járványban nincs semmi jó, de időnként mutatnunk kell pozitív példákat is. A karantén bizony megmutat új lehetőségeket: ma azzal a gondolattal játszunk el, hogy miért nem készül Borbély Alexandra főszereplésével Szentesi Éva regényéből egész estés film?

Két éve jelent meg Szentesi Éva Pedig olyan szépen éltek című regénye, amit a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatott be Borbély Alexandra színésznő közreműködésében (itt lehet visszanézni az egész bemutatót). Aki ott volt, emlékezhet rá, hogy bizony Borbély Alexandra felolvasása több volt egyszerű felolvasásnál, teljesen átalakult Nyilánszki Marivá, a felnövéstörténet főszereplőjévé. És most az történik, hogy a két éve kipróbált hang kiteljesedik, amikor Borbély Alexandra Szentesi könyvét kezdte felolvasni, így:

Az egyszerre dühös és szórakoztató könyvről azt mondta annak idején Szentesi, hogy

„Ez a nő haragszik a világra, amiért nem szereti az anyukája, amiért nem olyan az élete mint a szomszéd lánynak, hogy nincs Barbie babája, és hogy olyan dolgokért kell küzdenie, amik másoknak adottak voltak a családi hátterük miatt.”

Szerinte Mari törékeny lény, aki nem tudja megélni nőiségét, nem tudja átélni az érzékiséget vagy az érzékenységet, mert sosem találkozott vele. Fontosnak tűnik, hogy Mari története mindennapos, másokkal is megesik, számára az volt nagy kérdés a regény írásakor, hogy vajon számonkérhetőek olyan dolgok az embereken, amiket soha nem láthattak otthon.

Borbély Alexandra elővette Szentesi könyvét és olvasni kezdte. De ez valójában nem felolvasás, hanem már rádiójáték, sőt egy leendő film teasere. A szöveg bizony életre kelt és működni kezdett. A Katona József Színház színésznője szélsőségesen különböző karakterekben is remek, ezt sokszor megtapasztalhattuk, ahogy Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt, berlini Aranymedvét és Európai-filmdíjat is behúzó filmjében, a Testről és lélekrőlben is, vagy a Drakulics elvtárs nagyon vicces karakterszerepében is.

És így folytatta (sorrendben): 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szentesi Éva: Nem tudok máshogy beszélni, csak arculcsapóan őszintén

...

“Hogy lennék már rákos? Ezt a hülyeséget!"

...

Peer, Szentesi és Krasznahorkai a Teslában - Ilyen volt 2017 őszén a Margó!

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Kiemeltek
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

...

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a „megmentős” történetek? Interjú.