A mamipornó helyet követel magának a galériákban is

.konyvesblog. | 2012. július 23. |

E.L. James: A szürke ötven árnyalata

Ulpius-ház Kiadó, Budapest, 2012, 524 oldal, 3999 HUF 3200 HUF.

A kép forrása, illetve a teljes galéria megtekinthető itt

A szürke ötven árnyalata lassan igazi branddé válik, és ahogy ilyenkor lenni szokott, boldog-boldogtalan igyekszik némi hasznot húzni a sikerből. Legutóbb éppen arról lehetett hallani, hogy a trilógia meghódította már a galériákat is. Vagy legalábbis a galériák vezetői gondolhatták azt, hogy A szürke ötven árnyalata megasikerét meglovagolva érdemes lehet tematikus kiállításokat, árveréseket rendezni.

Valami ilyesmi vezérelhette a Saatchit is, amelynek honlapján egy 48 tételből álló kollekció képeit böngészhetik most végig az érdeklődők. Vannak közöttük fotók, festmények, és vegyes technikával készült alkotások is. Egy közös bennük: a képeket kiválogató kurátorokat, művészeket döntésükben E L James regénye inspirálta.

A trilógia útja a megjelenése óta töretlen, a világszerte eladott kötetek száma jelenleg húszmilliónál jár. A korábban tévés szakemberként dolgozó és E L James név alatt publikáló Erika Leonard vélhetően maga sem reménykedett ilyen elsöprő sikerben, amikor a történet először egy kisebb, főként e-könyvekre szakosodott ausztrál kiadó gondozásában megjelent. A nagy bumm azonban a Random House-zal kezdődött, amely 1 millió dollárért vásárolta meg a kiadási jogokat. A trilógia azóta is uralja az eladási listákat.

A regényt egyébként az írónő bevallottan a Twilight felnőtt változatának szánta, a sajtó azonban előszeretettel csúfolja mamipornónak, mivel főként a középkorú női olvasók rajonganak érte. E L James azonban utálja ezt a csúfnevet, és jobb szereti, ha szerelmi történetként gondolnak a titokzatos milliárdos és a tapasztalatlan egyetemista – szado-mazo szexjelenetekkel fűszerezett – kapcsolatára.

A trilógia persze Hollywood érdeklődését is felkeltette, a sorozat első részének megfilmesítési jogát az Universal Pictures és a Focus Features nyerte el 5 millió dollárért (összehasonlításul: A Da Vinci-kód filmjogáért korábban 3 millió dollárt fizettek). A forgatókönyv megírására már be is jelentkezett az Amerikai Psycho szerzője, Bret Easton Ellis.

A könyv kereskedelemélénkítő hatása vitathatatlan. Jól jártak ugyanis a barkácsboltok (a női vásárlók körében a – regényben a kikötözéshez használt – puha kötél most a sláger), egyes divatáruüzletek (főként az ezüstszürke nyakkendők iránt nőtt meg a kereslet), és a szexboltok. Az élelmes amerikai szállodák pedig a pároknak már Ötven árnyalat-csomagokat is kínálnak. Sőt, van olyan kiadó, amely jó ötletnek gondolta, ha néhány 19. századi regényt szexjelenetekkel turbóz fel, és úgy dob piacra.

Ezzel egyidejűleg azonban örülhetnek a klasszikusokat is kínáló könyvesboltok. Hétvégi számában a Guardian ugyanis éppen arról írt, hogy az „50 árnyalat” miatt megnőtt a kereslet Thomas Hardy Egy tiszta nő című regénye után, amelyre többször utal a két főszereplő, Ana és Christian (a férfi például a történet elején egy 1891-es első kiadással akarja megajándékozni a nőt). Az Amazon szóvivője a lapnak elmondta, hogy május óta megháromszorozódott az érdeklődés Thomas Hardy klasszikusa iránt.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.