A gyerekek azokat a mesekönyveket szeretik, amikből tanulni tudnak

Egy új kutatás bebizonyította, hogy a gyerekeket jobban érdeklik azok a történetek, amikben több információ van. Örömet okoz nekik a tanulás, illetve, ha magyarázatot kapnak a kérdéseikre. Ráadásul sokat fejlődnek és a nyelvi képességeik is javulnak, ha felolvasunk nekik.

Könyves Magazin | 2020. április 16. |

„De miért? De miért? De miért?” Ismerős kérdés? Nagyon sok kisgyerekes szülő hallgatja ezt egész álló nap, most pedig, hogy a kornavírus-járvány miatt megváltozott az életünk, ez még fokozottabban így lehet. Bár ez egy idő után idegesítő tud lenni, a kutatások szerint a gyerekek fejlődéséhez nagyon is szükség van erre a kérdezős korszakra, ahogy arra is, hogy megkapják a megfelelő válaszokat.

Természetes dolog, hogy ahogy nőnek a gyerekek, úgy lesznek egyre kíváncsibbak a világ működésére. A neves pszichológus, Jean Piaget éppen emiatt nevezte a gyerekeket „kis tudósoknak” az 50-es években. Egy új kutatás most azt is bebizonyította, hogy ez a mindenre magyarázatot keresős fejlődési szakasz azt is befolyásolja, hogy milyen könyveket szeretnek a gyerekek. A Frontiers in Psychology nevű lapban közzétett tanulmány szerint sokkal jobban érdeklik a kicsiket azoka a könyvek, amikből tanulni tudnak a világról.

A BOOKR Kids-en napi 80 percet olvas több tízezer diák -...

Március 13-án, péntek este leállt a hazai iskolákban az oktatás, ami számos szempontból új kihívások elé állította a tanárokat, a gyerekeket és a szülőket egyaránt. A startupként működő BOOKR ezt a helyzetet igyekezett orvosolni azzal, hogy március 14-től kezdődően ingyenesen elérhetővé tette a tanulást segítő digitális alkalmazásait, melyek játékos, interaktív módon segítik a gyerekek olvasásélményét és annak feldolgozását.

A kutatásban összesen 48 gyereket vizsgáltak, mindannyian 3 és 4 év közöttiek voltak. A gyerekeknek két könyvet olvastak fel, mindkettőnek Steve Jenkins volt a szerzője és mindkettő állatos témájú volt, ugyanakkor az egyikben nagyon sok volt az információ az állatokról, míg a másikban kevés. A gyerekek mindkét történetet lelkesen meghallgatták, de amikor választani kellett, hogy melyik tetszett jobban, a többségük az információban gazdagabb könyvet választotta.

A kutatók szerint, amikor egy gyerek választ kap egy olyan kérdésre, ami érdekli őt, az agyában dopamin szabadul fel, ami örömet okoz neki. Ez az örömérzés aztán növelheti a motivációt, hogy többet olvasson a szülővel, majd később azt is, hogy több könyvet vegyen a kezébe. A korai olvasás emellett a nyelvi képességeket is erősen fejleszti.

A kutatás tanulsággal szolgálhat most, a koronavírus-járvány idején is. Érdemes lehet olyan könyveket választani a gyerekeknek, amelyekből magyarázatot kaphatnak az életüket érintő változásokra. A kutatás szerint egyébként az is növeli a könyvek iránti érdeklődést, ha a gyerekekkel beszélgetni kezdünk a történetről. Ráadásul az ilyen együtt töltött idők szorosabbá teszik a szülő-gyerek kapcsolatot is.

Forrás: CNN

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Gyerekirodalom

Csapody Kinga: Amíg olvasnak, a gyerekek jobban viselik a bezártságot

Mihez kezdenek a gyerekkönyvírók a karanténban, mit olvasnak, és milyen könyveket ajánlanak másoknak? Ezúttal Csapody Kinga válaszait olvashatjátok.

...
Gyerekirodalom

Mit érdemes most olvasnia egy karanténba kényszerült kamasznak?

Gyurkó Szilvia öt szuper könyvet ajánl a kényszerű szobafogságban tengődő tizenéveseknek.

...
Összekötve

A BOOKR Kids-en napi 80 percet olvas több tízezer diák - Összekötve

A járvány miatt 2000 tanár és több tízezer diák használja naponta a BOOKR Kidset: napi 80 percet olvasnak a karanténban.

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.