Keresés

Keresési találatok „” Kifejezésre

A fogadóirodáknál egyelőre Michel Houellebecq nyeri a Nobelt

A fogadóirodáknál egyelőre Michel Houellebecq nyeri a Nobelt

Október 6-án jelentik be, ki nyeri az idei irodalmi Nobelt. A döntés mindvégig zárt ajtók mögött történik, a jelöltek nevét pedig ötven évre titkosítják. Így aztán nem marad más, mint az esélylatolgatás, ami persze teljesen tudománytalan, inkább csak játék, esélylatolgatás.

Kommunista nézetei miatt Neruda majdnem nem kapta meg a Nobel-díjat

Kommunista nézetei miatt Neruda majdnem nem kapta meg a Nobel-díjat

Ötven év titkosítás után a napokban fedte fel a Svéd Királyi Akadémia, hogy 1971-ben kiket jelöltek az irodalni Nobel-díjra. Ezzel együtt kiderült az is, hogy a későbbi nyertessel, Pablo Nerudával szemben volt, aki erős fenntartásait hangoztatta.

Weöres Sándor is versenyben volt az 1970-es irodalmi Nobelért

Weöres Sándor is versenyben volt az 1970-es irodalmi Nobelért

A Svéd Királyi Akadémia szabályai szerint minden Nobellal kapcsolatos információt ötven évre titkosítani kell, így mindig nagyon izgalmas, amikor megnyitják végre az aktákat.

A Nobel-zsűri aggódott Szolzsenyicinért

A Nobel-zsűri aggódott Szolzsenyicinért

Az irodalmi Nobel-díjat 1970-ben Alekszandr Szolzsenyicinnek odaítélő zsűriben nagy viták folytak a döntés előtt, a Svéd Akadémia tagjai aggódtak amiatt, hogy a díjnak milyen következményei lehetnek az író számára - derül ki a Svéd Akadémia most nyilvánosságra került dokumentumaiból.

Bob Dylan eladta teljes dalszerzői katalógusát

Bob Dylan eladta teljes dalszerzői katalógusát

A Universal Music által megszerzett életmű több mint 600 dalt tartalmaz. Ez minden idők egyik legnagyobb szerzői jogi vétele a zeneiparban.

A koronavírus miatt idén nem lesz Nobel-ceremónia

A koronavírus miatt idén nem lesz Nobel-ceremónia

Évtizedek óta először nem lesz ünnepélyes Nobel-díjátadó. Az ok: a járvány.

Új regénye jelenik meg a Nobel-díjas Ishigurónak

Új regénye jelenik meg a Nobel-díjas Ishigurónak

Egy "mesterséges barát" lesz a főszereplője a Klara and the Sun című regénynek, amely várhatóan jövő márciusban jelenik meg Nagy-Britanniában.

Mécs László, Tolkien és Szolzsenyicin is esélyes volt 1969-ben a Nobel-díjra

Mécs László, Tolkien és Szolzsenyicin is esélyes volt 1969-ben a Nobel-díjra

Olga Tokarczuk 2018 és Peter Handke 2019 irodalmi Nobel-díjasa!

Olga Tokarczuk 2018 és Peter Handke 2019 irodalmi Nobel-díjasa!