Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
Tintin és a Hupikék törpikék utat találtak maguknak a belga útlevelekbe
Hétfőtől az új belga útlevelekben olyan közismert képregényfigurák alakjai jelennek meg, mint Tintin, Lucky Luke vagy a Hupikék törpikék.
27 ezer Marvel-képregényt olvasott el, könyvben írta meg a tapasztalatait
Douglas Wolk író-kritikus nem kevesebbre vállalkozott, minthogy elolvassa az összes megjelent Marvel-képregényt (mind a 27 ezret), és könyvet ír a tapasztalatairól.
Most képregényből ismerheted meg Anjou Károly trónharcait
Egy várjobbágy szemszögéből mutatja Anjou Károly trónharcait az Akit háromszor koronáztak című új képregény, amelynek alkotói Bíró Szabolcs és Várnai Artúr.
A képregénykiadók egyszer csak felfedezték, hogy az emberiség fele nő
A Pestext női képregényekről és alkotókról szóló beszélgetésén kiderült, melyik hazai női alkotókat ajánlják külföldre, melyik a jó Anna Frank-képregény, és ki merített ihletet a szülei temetkezési vállalkozásából, valamint az is, melyik az a Maushoz mérhető mű, amit mindenképpen ki kéne adni itthon is, hiszen olyan hazai eseményekről szól, amiket Magyarországon nem lehet megrajzolni.
Neil Gaiman ismét a képernyőn: itt a Sandman első előzetese
Neil Gaiman kultikus képregényének feldolgozásában Tom Sturridge (Távol a világ zajától) látható Álom/Morpheus szerepében.
A Múminok és titokzatos olasz polipcsápok is érkeznek képregényben
A Nimue kiadó első két kiadványa: a legismertebb kortárs olasz képregényalkotó, Zerocalcare Torokszorítósdi című graphic novelje, illetve Tove Jansson Múmin a Riviérán című képregénye.
A Dűne egyre aktuálisabb, ám az új képregény beéri az eladhatósággal
Frank Herbert fia új, hivatalos képregényt készített A Dűnéből. A regény korunk egyre égetőbb kérdéseit tárgyalja, ráadásul nagyon alkalmas a vizuális feldolgozásra. Mégis úgy tűnik, Brian Herbert alkotóként nem tudta magáévá tenni A Dűne legfontosabb imáját.